(Polgár Ernő)

Előszó

Az istenek szigete: Bali. Óceánoktól ölelt parányi Éden. Ahová visszatérek, a világot teremtő Isten színe elé. Az Alkotó, befejezvén művét a Csendes- és az Indiai-óceán kö¬zött fekvő elíziumi mezőkön pihen az üdvözültek árnyai között, szerettei körében.
Mindig, amikor családi fényképeket nézegettem, melyek sárgák és élettelenek voltak, mint a földre hullott őszi levelek, a gyermekkor és a múlt szereplői oly távolinak lát¬szottak a megállíthatatlan időben, mint a nyugvó nap a horizont mögött. Álarc takart el mindent: a szereplőket, a díszleteket, a jelmezeket, az emlékeket, önmagamat.
Csak a tudattalan őrizte titkaim, mint a hold a fényt, amikor a nap már pihenni tért a látóhatár peremén.
A poros kulisszák között, a múlt színpadán az alvilágból Thanatosz szállt mindig elő, fivérével Hüpnosszal: megtörte felmenőim lelkét, s ahogy az ógörögök vélték: teleitta magát vérükkel.
Thanatosz, Hüpnosz szeme láttára már ötéves koromban elhurcolta anyámat, a kitelepítések idején, a kényszerlakóhelyül kijelölt falucska templomából, de még nem tartotta magánál.
A megrázkódtatás után aztán egész életemben úton voltam, hogy Istent újból megtaláljam. Hiszen ő, amikor tehette, magához ölelt gyakran, s családom tagjait jóságának pa¬lástjával melengette.
De a XX. századi fényképek némák maradtak, hiába rendezgettem őket. A színfalak mögül nem léptek elő a szereplők, akiket a végzet, mint a meghaló és újjászülető hold mind utolért.
A gyermekkor fényes deszkáin álltam egyedül. Nem pe¬regtek az események.
Az élők birodalmában, ami előttünk van: titokzatos, a¬mit magunk mögött hagytunk: áthatolhatatlan esőerdő. S ha a gyermekkor tisztására mégis visszatalálunk, a múlt fé¬nye járja át az erdőt, mely fákkal, virágokkal, tündérekkel, démonokkal, jóságos lényekkel és ragadozókkal teli. Folyók, vizek, égbe törő csúcsok és mély szakadékok között, mint itt, az istenek szigetén, ahol képzeletemben peregtek le napkeltétől napnyugtáig azok a jelenetek, melyeket ab initio naplómba írtam, és kötetbe zártam.
Végtelen bolyongás közepette a nagyvilágban.

Bali (Indonézia) 2000. augusztus 2-án,
Ganungan napján

1.

Bali, 2000. Ganungan, 900

A világ legnagyobb adakozója a Nap. Fényével, melegével mindenkit, minden nap meglátogat.
Szerda reggel, ahogy a teremtés óta mindig, kilenc óra¬kor emelkedett az Indiai-óceán látóhatára fölé. Szétterítette aranyló köntösét, bevilágított a hömpölygő tenger mély üregeibe, ahol az óceán rejti titkait, mint a történelem, mely öröktől fogva létezik. Mindkettejük jelenében ismétlődik a múlt, jövőjükben a jelen. Minden, mi bennük létezik, újra születik, örök forgásban él, mint az univerzum, mely most aludni tért. A tengernyi csillag és a hold átadták helyüket az ébredő napnak, melynek sugarai a Bali Hotel Kuta Aman Gati tengerparttól pálmakerttel határos úszómedencéjét is felkeresték, bekukkantottak a bambuszgerendákból épült, pálmalevelekkel fedett, oldalt nyitott kávéházába, ahol a reggeli úszás után a vendégek már elfoglalták helyeiket. Az éjszaka eleven gekkók pedig most lelassulva tértek biztonságos hasadékaikba nyugovóra. Éjszakai őrjárataik után helyettük már a nap perzselő ereje űzi el a moszkitókat és a kellemetlenkedő rovarokat, ha azok a gekkóktól kellő távolságban kialakított fészkeikből mégis ki¬merészkednének.
Indonéziában nem ajánlott olyan szobát kivenni, a¬melynek környezetét nem gekkók védik a moszkitóktól. A nap forró pajzsa nem képes olyan tökéletes biztonságot nyújtani, mint ezek a parányi gyíkok. Nem indokolatlan te¬hát, hogy a piramisokat épített egyiptomiak, és a piramisoknál sem jelentéktelenebb szentélyeket emelt inkák istenként tisztelték a mindenható napot, hogy szertartásokon ál¬dozatokat mutattak be, leborultak a színek karneváli pompájában felöltözni tudó tányérja előtt, hogy hálát mondtak adakozó és jótevő sugarainak, amelyeknek fénye és melege az élet teremtőivé, megtartóivá és megsemmisítőivé váltak. Fölfoghatatlan, hogy Tóth Menyhért festőművész miért ér¬zett késztetést, hogy belenézzen a napba. A kiválasztottja volt? És akkor nézett bele, amikor a legközelebb állt a földhöz! Délben! Nehéz volt, de a nap engedett. Mindennap belenézett, és egyre könnyebben ment. A napot gyönyörűnek látta és körülötte kontúr volt. Festményei bizonyítják, hogy mindezt megtette. Vásznain minden fehéren izzik, a fehér végtelen sokasága csap össze, kékes, szürkésfehéres, pirosas és rózsaszínes fehérek, a hideg és a meleg egyre tüzesebb izzó színei, amelyekhez fogható pazar színbőség költözik minden nap Indonézia tizenháromezer szigetére. A szigetek pedig gyémánttal, smaragddal, rubinnal, opállal, zafírral díszített ékszerként terítik be a koralltengereket Ázsiától a Csendes-óceániáig, ötezer kilométeres távol¬ságban.
S színekben ragyognak, mint egy Tiffany műhelyében készült ólmozott üvegtábla.
Bonyolódik a tengeri kereskedelem India és Kína között a Malaka-szoroson emberemlékezet óta. Maluku mesés fűszerszigetei hívták, csábították az indiai, arab és holland kereskedőket, mint a jóságos öreg tengeri isten, Nereus lányai, a nereidák, a hajósokat segítő nimfák a messzi vizekre, távoli kikötőkbe a tengerészeket, akik a mély és kiismerhetetlen tengereken, hideg tajtékú hullámokon, a tomboló viharban hánykolódó vagy a ringató habokon a vizek nyugtalan utasai, az óceánok vándorai, akár a sirályok és a szél.
Európából Balira feleségemmel a Malaysian Airlines járatával érkeztem. A Bécsből – Kuala Lumpuron át – Bali repülőteréig tartó tizennyolc órás repülés után az első lépéseket végre tegnap este megtettem ebben a paradicsomi idillben, amely körülölelt. „Aki Indiában, Ázsiában és a Csendes-óceániai szigeteken – fordult meg a fejemben – egy időben szeretne feledhetetlen heteket eltölteni, annak elég Balira utaznia. Itt, helyben, mindent megtalál. Hindu művészetet, építészetet, szobrokat, festményeket, fából fa¬ragott tárgyakat, zenét, táncot, drámai jelenetet a Rama¬jánából, gamelan zenekart, festői tengerpartot, szörfölésre alkalmas hullámokat, búvárkodásra hívó lagúnákat, masszázsra és még azon is túli gyönyörökre csábító balinéz nőket”. Szállodai sofőrünk, Johand, protestáns hitre tért Irian Jaya-i pápua megjegyezte: „Nem jártam máshol a világon, de azt tudom, hogy isten a paradicsomot Balin te¬remtette, majd ő is ide költözött!”
Balin az istenek békességben élnek egymással. A többségben lévő hinduk istenei: Brahma, Visnu és Siva, az A¬tyával, a Fiúval, a Szentlélekkel és Allahhal, aki a Korán ta¬núsága szerint a paradicsomban majd csordogáló patakokkal átszelt zöldellő kerteket ad jutalmul azoknak, akiket a végső ítélet napján arra érdemesnek talál. Fel is csendül reggelenként a müezzin hívó szava itt, Balin is, az „Allah Akbar” imára szólítása visszhangzik a szálloda úszómedencéje körül.
Szállodánk a Hotel Village Inn néven is ismert Hotel Kuta Aman Gati: Bali leglátogatottabb fürdőhelyén, Kuta tengerpartján, trópusi erdő közepén kialakított parkban: pálmafák, hibiszkuszok, oleanderek, mangófák, orchideák között emelkedő emeletes, tornácos házakból áll. Ezek kört alkotva középkori kerengőként veszik körül a kertet. A park közepén helyezkedik el az oldalt nyitott étterem és kávéház, ahol az asztaloknál ülünk, és a reggelit szolgálják fel. Az étterem mellett húzódik a pálmafáktól árnyékolt úszómedence, aminek közepén parányi „szige¬ten” hibiszkuszok, amarilliszek pompáznak.
Tegnap este Johand felesége volt az ügyeletes a recepciónál, és húsz dollárért tudtunk tőle, a különböző árú apartmanok közül, moszkitóhálókkal védett, ventillátoros szobát kivenni. A meleg vízzel ellátott fürdőszoba ablaka és a mahagóni bútorokkal berendezett szoba egyik ablaka a kertre néz, a szoba másik ablaka pedig az épület székekkel, asztallal berendezett tornácára, melyre görnyedt mangófa lombkoronája borul. Az ilyen magas fáról gondolják a pápuák, hogy a fa az égbe vezető út.
Mintha gyermekkorom helyszínére, nagyapám házába érkeztem volna! Minden a családi házból ered?
Az emeleti tornác mennyezetén mozdulatlan gekkók lógtak, és ugrottak azonnal, ha moszkítót kellett bekapni. Losment, indonéz vendégszobát nem érdemes kivenni, ha annak nincs mennyezete, mert éjjel nem lehet megszabadulni a bambusztetőről támadó rovaroktól. És ezek a néhány dolláros bungalók csak tetőre szerelt víztartállyal üzemelnek, amiket mandinak hívnak. A mandiból melegvíz nem folyik: a hideget is pumpálni kell. A légkondícionált apartmanok sokkal drágábbak, ám Bali klímája nem olyan forró, hogy egy ventillátor ne lenne elég.
Balin, látványos rituáléval, a naptári év számos hétköznapja is ünnep. A mai nap különösen. Ma van Ga¬nungan napja.
Reggelire a papaya-, ananász- és kiwi-szeletekből összeállított gyümölcssalátát szolgálják fel először. Nyoman Juniawan balinéz hindu fiatalember, a recepció vezetője, lángvörös hibiszkuszt helyez feleségem hajába. A szálloda női alkalmazottai a kerti házioltárt díszítik, és az istenek szobrait ünneplő ruhába öltöztetik. Asztaltársaságunk tagjai már elfoglalták helyüket. A német pszichiáter, Szumátra szigetéről elszármazott felesége, és hosszú, fekete hajú, gyönyörű leányuk Sita. A pszichiáter önmagát úgy jellemezte, hogy belőle, a csavargóból, előbb lett gazdag ember, s csak aztán jó családapa.
A kislány hajába tűzött hibiszkusz szirmai az isteneknek felajánlott ajándék volt.
A Ganungan: a győzelem napja. Ünnep, mint a keresztények karácsonya. Az utak mentén többméteres, virágokkal teleaggatott bambuszrudak állnak, a lakóépületekben mindenütt emelt házi oltárok gyümölcstől, élelemtől roskadoznak. Virágok illatoznak, aranyló, csillogó kelmék széltől támadt suhogása hallható.
(folytatjuk)

Benáreszben, a hindu „fővárosban”, mely a felfogások szerint csordultig telt meg isteni fénnyel, a szűk sikátorokban, amelyekben a történelem kezdete óta a Gangesz partjához igyekeznek a zarándokok, úgy éreztem magam, mintha az ősi Babilonban, Ninivében vagy Thébában csavarogtam volna.
Sokan csónakban élnek a benáreszi partoknál. A bárdok ősi hindu eposzokat énekelnek a Gangesz partján. Ganga születésnapját százezernél is többen ünneplik. A zarándokok bivalytejből köpült vajba mártott gólyahírszirmokkal díszített papírcsónakokat bocsátanak a vízre, s meggyújtják őket. A vízen lefelé hányódó, apró kis lángok alkonyat után kivilágítják a szent folyót, amely megtisztító erejével szabadítja meg a hindukat az újjászületések körforgásától.
A hamvazó lépcsőnél hatalmasságok álltak. Gazdagok. Előkelő kasztbéliek. Vajon nekik boldogabb az életük, mint a sudráké? Akik egész álló nap égetik a holttesteket. Akiknek apáik és nagyapáik is ugyanígy éltek.
A Gangesz partján arapapagájok, búbos bankák, drongók és keselyűk keringtek.
Az indiaiak számára természetes, hogy a Gangesz partjához viszik el a betegeket, a folyó vizébe merítik a haldoklókat, és Ganga gondjaira bízzák a holtak hamvait, sok helyen a holttesteket is.
A Gangesz elmossa majd minden bűnüket. Ha valakinek a csontja érinti csupán a Gangesz vizét, akkor is a menny megbecsült lakója lesz. Ősidők óta hisznek ebben.
A Gangesz ragyogó vize a Himalája „tehénszáj” jégbarlangjából bújik ki a napfényre. Sebesen fodrozódik azután fenyőfák, indiai cédrusok és skarlátvörös rododendronok mellett, útját pedig a Bengál-öböl hatalmas deltájában fejezi be. A Gangesz a Tejút folytatása, egyenesen a Paradicsomból áramlik, s a tisztulás istennőjének, a fürge járású Gangának a megtestesülője.
Legenda mondja el, hogy Szágara király hatvanezer fiát veszítette el. Gőgös viselkedésük büntetése volt, hogy egy bölcs ember haragos pillantásától elhamvadtak. Vétkük miatt Bhagírata király a Himaláján vezekelt, s Siva meghallván fohászát leküldte Gangát a földre. Siva a hajába rejtette Gangát, aki Siva hajfürtjein keresztül megtisztíthatta Szágara fiainak hamvait, akik végül a Paradicsomba jutottak. Azóta Bhagírata India legszentebb folyójának neve, a Himalájából eredő kezdeti szakasznál, s a megtisztító erőt a hinduk között senki kétségbe nem vonja.
Egy közeli téren leprások koldultak, zarándokoktól, turistáktól alamizsnát kértek.
- Ó, báruch Ha Sém! – sóhajtottam és elmondtam a Smá Jiszroelt.
S arra gondoltam, hogy ha a helyi istenség, Ganga neheztelni fog rám, akkor is azonnal odébbállok!
Már csak ilyen egy zsidó Indiában!
Egyszer aztán mellém szegődött egy ember, s az a megjegyzés csúszott ki a számon, ami mellesleg igaz is volt, hogy magányos európai vagyok, s tréfás kedvemben lévén még azt mondtam neki, s ez nem volt füllentés, megfordult ugyanis a fejemben, hogy Indiában társat, feleséget, nőt keresek magamnak.
De nem ezért utazgattam ebben a kontinensnyi országban!
A jó humort mindig szerettem, az őszinteségi roham talán azért tört rám, mert az indiait, akiről nem is sejtettem, hogy házasságközvetítő, egyszerűen szerettem volna lerázni. Egyedül akartam lenni! Kószálni. Szemlélődni. Felejteni! S azt, hogy hagyjon békén! S magánéletemről, utazásom céljáról ne kérdezősködjön!
Feleségem nagyon fiatalon halt meg, de ezt az indiainak nem említettem.
Lehet, hogy tudat alatt valóban társat kerestem magamnak? S ez látszott rajtam?

Fűszálak című verseskötetéről így írt Emerson:
- New Yorkban megjelent egy könyv…
Bölényereje van, és kétségbevonhatatlanul amerikai.
Whitman életműve az emberiség kultúrájának legnagyobb értékeihez tartozik.

Főnemesi családból származott, élete első éveit szerény körülmények között töltötte, az ősi birtok tízéves korában szállt rá. A legkiválóbb angol főiskolákon tanult, tanulmányai befejezése után két és fél éves tanulmányúton bejárta a Földközi-tenger vidékét. Útjának élményeit írta meg Childe Harold című költeményének első részében, amely egy csapásra híres íróvá tette. Költői működését újabb romantikus elbeszélő költeményekkel folytatta, Anglia lelkesen ünnepelte. Szerencsétlen házassága botrányos körülmények között bomlott fel, erre a főúri társaság kiközösítette. Elhagyta szülőhazáját, ahová többet nem tért vissza. Svájcban és Olaszországban élt, szoros kapcsolatban állt az olasz függetlenségért harcoló carbonari mozgalommal. A török birodalom ellen a szabadságáért küzdő görög népet személyesen segíteni kívánta. Csapatot szerelt bel, hogy részt vegyen a harcban, de partraszállás után néhány nappal a malária elragadta. Így írt a görögökről:

- Görög sziget, hellen haza!

Hol Sappho lángolt s énekelt,

Hol Phőbus egykor égre kelt!

Most is virul örök nyarad,

De más, mint napod, nem maradt.

Shelley (1792-1822) a legnagyobb angol lírikusok egyike, igazi forradalmár, költő, Byron kortársa. Úgy érezte:

- A költők a világ el nem ismert törvényhozói.

Nem véletlen, hogy Shelley első magyar fordítói között ott találjuk Petőfi Sándor nevét. A két költő sok tekintetben lélek volt. A szabadság, a szerelem, a nép felszabadításának gondolata egyforma szenvedélyes forradalmi hangon szerepelnek verseikben.

- Angol férfiak, miért arattok,

Ha mindig a porban maradtok?

Miért szősz, szegény angol takács,

Ha ruhád elhordja más? – írja a költő, aki ősi nemesi családból született, és hatalmas vagyon örököse lett volna, ha az oxfordi egyetemen írt ateista értekezésére és rangon aluli házassága miatt apja ki nem tagadja a családból. Harcos költeményei miatt az angol polgári társadalom és író kortársainak nagy része is kiközösítette. Ő is elhagyta hazáját, mint Byron: Olaszországba ment, s négy év múlva egy csónakút alkalmával a tengerbe fúlt.

Ő maga írta korábban:

- Kifürkészhetetlen tenger, ó Idő!

Hullámod: évek, mélységed: tiszta gyász.

És sós: mert könnyet ejt belé sok szenvedő!

Shelley verseiben írt kora minden jelentős forradalmi és függetlenségi megmozdulásairól: az írek függetlenségi mozgalmáról, az észak-amerikai angol gyarmatok harcáról, a görög szabadságharcról, a spanyol és a nápolyi forradalomról. Az angol lordkancellárt, a képviselőket és magát a királyt is merész hangú versekben bírálta.

S úgy vélte: – Minden új eszme gyümölcsei bajok és keservek annak vallói és terjesztői számára, de semminek nem láthatjuk előre a végét, és az erény lényege a jelen előnyeire nem tekintő cselekedet.

Shelley szerint a képzelet a dolgok korábban fel nem ismert kapcsolatait tárja fel: megszokott tárgyakat új és ismeretlen megvilágításban állít elénk.

Írása valójában azonban nem útleírás, hanem éppen ennek a paródiája. De nemcsak az: éles szatírája is a korabeli angliai és európai állapotoknak.

-…a törvényt csak azoknak van joga magyarázni, értelmezni és alkalmazni, akiknek minden érdekük és egyetlen tehetségük abban áll, hogy a törvényeket kicsavarják, összezavarják és megkerüljék… – írja Swift. A politikusokról sincs jó véleménye, amikor így fogalmaz:

-…az az ember, aki két búzakalászt vagy akár csak két füvet is tud növeszteni ott, ahol eddig csak egy nőtt ki a földből, nagyobb dicséretet érdemel az emberiségtől és mérhetetlenül értékesebb szolgálatot tett a hazának, mint a politikusok minden fajzata együttvéve.

Lemuel Gulliver hajóorvos, majd hajózási vállalkozó és kapitány. Több nagyobb utazást tett messze vidékekre, de mindig szerencsétlenség éri, és ismeretlen tájakra vetődik. Saját elbeszélésekből élvezhetjük kalandjait e csodálatos országokban. Első útján a törpék országába kerül, s alig szabadul el onnan, máris az óriások birodalmába jut. Néhány év múlva a matematikusok országába, onnan a tudósok hazájába, tovább a szellemidézőkhöz, majd a hosszú életűek királyságába utazik. Utolsó hajótörése alkalmával az okos lovak, a nyihahák országát fedezi fel.

- Nem baj – írja Walter Scott -, ha a regény folyama szívfacsaró módon próbára teszi idegeinket, ám…óvakodjék attól, hogy könyvének végét teljesen sötét fellegek borítsák. Csillogtasson meg előttünk egy kis napfényt is az utolsó fejezetben.

Swift örök időkre szóló szatírát rajzolt magáról az emberiségről, az emberek olyan rossz tulajdonságairól, amelyektől az eltelt századok során sem szabadulhattak.

- Még a híres Seherázade, a mesemondók királynője sem tudott minden apró körülményt emlékezetében megtartani – jegyezte föl Walter Scott (1771-1832), akinek nevéhez a történelmi regény megteremtése fűződik.

Scottnak csodálatos érzéke volt az apró mozzanatokból font egésznek, a történeti folyamatnak élményszerű, művészi megjelenítéséhez. Nagyszerű mesélő, remekül ért ahhoz, hogy hőseinek romantikus, kalandos történeteit – páncélos vitézek csatáit, középkori várostromokat, titkos föld alatti folyosókon való meneküléseket, rablólovagok lányrablásait, az elrabolt hősnő megmentését az utolsó pillanatban – valóságos körülmény közé helyezze, és hitelessé tegye.

Rég letűnt idők világa kel életre a maga teljes szépségében, érdekességében és eredetiségében.

-…minden terjedelmesebb történet, miközben befejezéséhez közeleg – írja Scott -, egyre többet veszít érdekességéből. Olyan ez, asszonyom, mint az Ön teája: kitűnő zöld tea, kiváló zöld tea, de szükségképpen gyengébbé és ízetlenebbé válik, mire az utolsó csészére kerül a sor.

A történet a bukott angyalok tanácskozásával kezdődik. Sátán vezetésével azon gondolkodnak, hogyan tudnák az elveszett mennyet visszaszerezni. Úgy döntenek, hogy a menny visszaszerzése helyett az Örökkévaló által teremtett világot rontják meg. Sátán tehát az Édenkertbe megy, hogy bűnre csábítsa az ősszülőket. Az Örökkévaló elküldi Rafael arkangyalt, hogy figyelmeztesse őket a veszedelemre. Az angyalok serege az Éden kapujánál Messiás vezetésével szétveri a Sátán seregeit. A Sátán azonban kígyó alakjában visszatér, s Évát rábeszéli a tiltott gyümölcs leszakítására. A bűnbeesés után a pokol kapuijából a földre térnek a bűn és a halál elől. Ádámot és Évát kiűzik az Édenből, de előbb elmondják nekik a megváltás történetét.

A XVII. században Milton nemcsak hazájában, hanem Európában is a legnagyobb költő. Fiatal korában rengeteget olvasott, éjszakákat virrasztott át könyvei mellett. Hét évig tanult a cambridge-i egyetemen, s nagy klasszikus műveltséggel fejezte be tanulmányait. Szülei jóvoltából hosszabb utazást tett olasz földön, s alaposan megismerte a reneszánsz műveltséget.

E században élt Defoe (1661-1731) is, a halhatatlan Robinson szerzője. A regényt megjelenése óta a világ minden részében több millió gyermek és felnőtt olvasta.

Robinson Crusoe fiatal, kalandvágyó fiú, elhagyja szüleit, és tengerre száll. Első útján szerencsésen megmenekül egy hajótörésből, második útján kétévi rabszolgaságra jut. Megszökik, és Brazíliában ültetvényes lesz, meggazdagszik, és ültetvényére Afrikából akar rabszolgákat hozni. Az úton hajótörést szenved, és egymaga kerül a lakatlan szigetre. Megmenti a hajó megmaradt rakományát, és évekig tartó munkával lakást, gazdaságot és csónakot készít magának. Megment egy bennszülöttet emberevő társaitól, és társául veszi. Péntek – ezt a nevet adja az indiánnak – hűséges és értelmes barátja lesz. Huszonnyolc év után egy angol hajó, melynek legénysége fellázad, kiköt a szigeten, és hazaviszi Robinsont.

Robinson néhány év alatt végigéli az emberiség egész történetét a gyűjtögető életmódtól a rendszeres termelésig. Meggyorsítja azonban életmódjának fejlődését az, hogy a hajóroncsokról magával viszi a modern ipar sok hasznos termékét.

-…aligha van a földön olyan nyomorúságos állapot, melyben ne adódnék valami negatív vagy pozitív, amiért az ember hálával tartozik… – fogalmazza Defoe, aki mielőtt író lett volna, különböző szerencsétlen végű üzleti vállalkozásokba kezdett, könyveket írt a szükséges reformok érdekében. E munkái miatt többször meghurcolták, börtönbe zárták. El is ment a kedve a politikától, és szépirodalommal kezdett foglalkozni. Elindította és egymaga írta az első irodalmi folyóiratot The Review címen. Több regényt írt, a Robinson méh életében számos kiadást és fordítást ért meg.

-…a világ dolgai – írta Defoe – annyit érnek, amilyen mértékben az ember valóban felhasználhatja őket – akármennyit halmozunk is fel belőlük, hogy majdan másokra szálljon, mi csak annyit élvezünk, amennyit valóban felhasználhatunk, nem többet.

Defoe bölcsessége örök időkre érvényes.

Szúrja, a Nap;

Csandra, a Hold;

Varuna, a Vizek istene;

Vájú, a Szélisten;

de maga Káma is,

és Jama, a Halál Ura;

a két Asvin,

a Hajnal lovas hírnökei,

az Ikrek csillagzatának uralkodói;

Brihaszpati, az istenek házi papja, a Jupiter bolygó ura;

Mátali, Indra kocsihajtója és udvarnagya;

Visvakarman, a mennyei művész és építőmester és még sok más istenség.

Köztük Privithí, a Föld úrnője, Ganésa, az Akadályok elhárítója, a mennyei hadak elefántfejű vezére és Szkanda, a harc istene. Agni, a Tűzisten a sercegő lángok között állt, és úgy kísérte figyelemmel a hamvasztást.

Brahmá szólalt meg.

Sesa közben magasra emelte őt.

– Minden tett… minden cselekvés… meghozza a maga következményét, mint ahogy a magból kihajt a fa, s abból kisarjad a gyümölcse. A tettek és következményeik idézik elő minden élőlény sorsát. Jó az, ami a törvény töretlen érvényesülését szolgálja, és elősegíti a folyvást magasabbra fejlődő kibontakozást… – Brahmá itt szünetet tartott majd folytatta. – Rossz az, ami ezzel ellentétesen, gátlóan hat. A helyes tevékenység jó, emelkedő, tisztuló sorsot eredményez; a rossz viszont hanyatló, zavaros, bukás felé sodró sors előidézője. Mert a jó egyúttal igaz és valóságos, a rossz pedig ennek a tagadása, hazug és valótlan. A helyes magatartással velejár a belső egyensúly nyugalma, a boldogság egyedüli forrása.; a rossz azonban mohó vágyakozás, elégületlenség, tehát boldogtalanság, szenvedés okozója.

S az élőlények újra meg újra megszületnek, majd elmúlnak, ismét megszületnek és így tovább, mindig azon a fokozaton, amelyet magatartásukkal, cselekedeteikkel előkészítettek, s ennek megfelelően szenvednek, vagy részesülnek a boldogságban. A jónak is el kell szenvednie a bűnhődést a rossz tettéért, amelyet valamelyik régi, elmúlt életében követett el. Csak az emelkedhet a jó és rossz fölé, aki már minden tartozását megfizette.

Agni kilépett a lángok közül és Brahmának jelentett:

– Bevégeztetett.

– Herceg! Tartozásaidat megfizetted. A tettek következményeitől való végső szabadulásba érkeztél. Neved mostantól Vjósa… Te is mint a fekete bors: mindig fűszer voltál, életed vezetésével abban a közösségben, ahol éppen éltél. Újjászületéseid láncolata véget ért, lelked feleségedével mindörökre egyesült.

– Köszönöm, Uram! – Ez a herceg hangja volt. Az örökkévalóságban ő már a Vjósa nevet viselte.

– Köszönöm, Uram! – Ez pedig Vjósa feleségének hangja volt. Őt Amrita néven őrzi meg az emlékezet.  Az Amrita jelentése nektár és ambrózia.

Az égi szitárok zenéje hallatszott halkult, s így ért véget a herceg földi életének folyama: a tízezer év! A kalpa időszámítása szerint az istenek életében ez az idő tíz nap volt, Brahmáéban a másodperc tört része.

S amennyi az újjászületések újrapörgetése közben Káma kertjében eltelt: ennyi sem! Ám ahhoz elég volt, hogy a hindu herceg élete megmérettessék.

Ez a rövid története Káma szolgája – aki a nirvánába végül Vjósaként érkezett – földi alászállásainak.

Jaques, a nemes úr az erdő mélyén mondja monológját:

- Színház az egész világ.

És színész benne minden férfi és nő…

Shakespeare-nél mindenképpen. Magába olvasztotta mindazt, amit a dráma története folyamán az írók termeltek. Minden művében egyéniségeket vitt a színpadra, nem néhány tulajdonságukat emelte ki, hanem minden oldalukról megmutatta őket. Nincsenek mellékes alakjai, mindenkinek lényeges szerepe van a kompozícióban. A szereplők jelleme a cselekmény folyamán fejlődik, alakul is az események nyomán.  Hősei nem az író mondanivalójának szócsövei, hanem egyéniségüknek megfelelően beszélnek és cselekszenek. Csodálatos lángelmével tudta alakjait teremteni, a gyér adatokból ismert személyeik jellemeit hozzágondolással megformálni.

Műveinek tárgyát régi színművekből, novellákból, legendagyűjteményekből, krónikákból merítette, a nyersanyagot azonban mindig mesteri kézzel formálta igazi drámává.

II. Richárd, Rómeó és Júlia, Szentiván-éji álom, A velencei kalmár, Sok hűhó semmiért, Julius Caesar, Vízkereszt vagy amit akartok, Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth, Téli rege a magyar színpadokon legtöbbet játszott drámái.

- Ezek – jellemezte e drámákat Goethe – nem pusztán költői művek. Ha az ember olvassa őket, megborzadva látja maga előtt az emberi sorsok könyvét, s hallja, amint az élet vihara zúgva forgatja át lapjait.

S amint polcomon sorakozni látom díszes kötésben Shakespeare összes műveit, összeszorul a szívem. A világirodalom legnagyobb drámaírója ő, s amikor élt, a színházak közönsége ismerte a színészeket, de az eljátszott drámák szerzőit nem tartotta számon.

Írt harminckét színművet, és egykötetnyi költeményt hagyott az utókorra. Kéziratban semmi sem maradt fenn, különböző kiadások változataiból állították össze gondos filológiai munkával a végleges szövegeket.

Stradford on Avon városkában született. A szülővárosában végzett iskolai tanulmányai után tizennyolc esztendős korában megnősült. Nyolc évvel idősebb feleségétől három gyermeke született. Három évvel házasságkötése után Shakespeare Londonba költözött. Élete Erzsébet királynő uralmának idejére esett. Szerelmei előtt bontakozott ki az angol világirodalom. A spanyol flottán aratott győzelem után az angol hajók háborítatlanul járták a tengereket a kincses gyarmatok felé. Az ország gazdagodott, polgárosodott.

A városokban magas színvonalra emelkedett a kulturális élet, különösen a régi hagyományokból táplálkozó színjátszás volt népszerű. Nagy nyitott színházépületben folytak az előadások, a nézők három oldalról vették körül a színpadot. Díszletek nem voltak, a helyszínt jelezték vagy közölték a közönséggel. A női szerepeket is férfiak alakították.

Szülőházában múzeum található. Puritán egyszerűség mindenütt.

A rendkívüli tudás, tanulmány, műveltség, amit műveiben fölhalmozott, okozta talán, hogy sokan kételkedtek a szerzőségében.

De ez már a múlté!

Shakespeare él, s kortársunk ma is.

Mi is vándoroltunk, mentünk a gnúk után északra… Formás maszáj asszonyom edényeinket csomagolta össze, addig hajlongott előttem, amíg megkívántam…Ó, te éjsötét bőrű, tömör húsú, mezítelen gyümölcs! A véremet nyugtatod, mint szavannát a szél!… Piros szád és „őz” szemed foglya vagyok. Nincs gyönyör, mely felérne az enyémmel! – mondta a herceg. Ereje tartalékaiból merített, erőlködve illesztette egymás mellé a szavakat.

– Tarts ki! – biztatta Káma, odalépett hozzá, és megérintette a kezét.

– Meghalok, uram.

– Nem. Csak úgy érzed – Káma mosolygott, és megkérdezte: – Be tudod fejezni?

– Megpróbálom – válaszolta a herceg. Maradék erejét összeszedve folytatta:

– Ha az állatok lelegeltek már mindent, tudtuk biztosan, hogy április van, és indulnunk kell. A gnúk egészen a Viktória-tóig mennek fel, ahol sok az impala, és meghíznak tőlük a krokodilok. A gnúk átkelnek a Mara folyón. Hogy tapossák egymást! Hogy minél hamarabb a friss füvet zabálják! Aztán kimerülnek, és amelyiknek már fogytán az ereje, azt darabokra tépik a hiénakutyák… Azok is mindig éhesek!… A fürge gazellákat a gepárdok érik utol, s olyan vérfürdőt ti még nem láttatok!… Eszik mindenki folyton-foly­vást!… A zebrákat az oroszlánok üldözik, s akit kiszemelnek, annak vége!… Nem tudom, minek futnak annyit?!…

A füves síkságokon ettől eltekintve édeni békesség honol… Akáciafa árnyékában pihenünk, a feleségnek is meg kell adni, ami az övé. Aztán meg csak bámulom, hogy legelésznek békésen az állatok. A bivaly a leglustább, azt legeli, amit a többiek meghagynak… Mindegyik harap, rág és emészt!…

És évszakonként költözködnünk kell!… Sárkunyhót építek magunknak. Favázra levelet, sarat kenek, kívülre pedig trágyát. A trágya űzi el a termeszeket. Azok is rágcsálnak éjjel-nappal!… Kikészített szarvasmarhabőrt erősítek a kunyhó tetejére, hogy el ne áztasson mindent az eső, áldja meg az Isten! – ha nagy nehezen cseperegni kezd az égből…Októberben megint visszamegyünk délre, addigra a költözőmadarak is megérkeznek…

Egyszer én is velük repülnék, kíváncsi lennék: honnan jönnek?…Esznek ott is állandóan?

A herceg kimerülten borult a földre.

– Érzem már, itt a vég, jó uram! – mondta.

– Hűséges szolgálóm voltál – Káma felemelte őt.

– Engedj távozni, uram!…Radzsasztáni vándorlásomat a Thar-sivatagban elmondtam már…

– Elengedlek…Ám ha megteszem, meghalsz… – válaszolta Káma.

– Az sem lenne baj már – felelte a herceg.

A zarándokok tanácsától apszarasz hozta a szavazás eredményét.

– Igen – ismertette Káma a döntést. Amire égi szitárok zenéje csendült fel, s egy másik ap­sza­rasz az istenek szavazatát nyújtotta át. Káma kibontotta a kelmébe csomagolt írást. – Igen – olvas­ta fel hangosan az istenek véleményét. – A nirvána vár rád, fiam, mert az én szavazatom is igen. A tu­dat legmagasabb állapotába érkeztél – folytatta Káma, miközben az apszaraszok lótuszvirágokat szórtak a földre, a herceget szantálágyra fektették, s az ágyat a vállukra emelték. Káma megfogta a herceg kezét, és úgy beszélt tovább. – Olyan álla­potba, amelyben nincsenek újjászületések, és nem létezik többé a szanszára egyik szférájából a másikba való átmenet.

Apszaraszok százai táncolták körül az illatos szantálágyat. Káma folytatta: – A szabadság, a nyugalom, a gyönyör állapotába érkeztél. Van-e kívánságod?

– Őzszeműmet ha még egyszer megérinthetném!

– Tízezer éven át őt érinthetted. Ő volt mindig a feleséged. Nem volt ez elég neked?

– A szerelem művészetének színpadán ő a nekem rendelt partner, magasságos Káma.

Káma döntött:

– Érintheted!

Az istenek menete elindult lefelé a Gangesz partjára, a Káma kertjébe épített gátihoz, amelynek hamvasztólépcsőjén Agni tüzének lángjai már égették a szantálból rakott máglyát.