Szaporodjatok és sokasodjatok! Szerelmek III.
Szaporodjatok és sokasodjatok!
Szerelmek
III.
Szenvedélyünk Perzsiában
(i.e. 522 – Irán)
Csak néztelek. Tested karcsú volt, hajad szétomlott: vágyam hegyi patakként tört utat magának.
- Lehet csodálatosabb, mint perzsa királyként a diadalmenetet szemlélni Perszepoliszban? – kérdeztem mellettem álló apámtól. De mindeközben csak téged néztelek.
- Életemre: ő lesz asszonyom, senki más! – gondoltam. S te, mintha meghallottad volna, mert egyre gyakrabban tekintettél rám. S én csak piros szádra áhítoztam.
A zarándokúton a perzsák városában sokszor fohászkodtam Zarathusztrához, hogy a világosság és a fény adja meg nekem a boldogságot. A perzsa újév ünnepségére érkeztünk Perszepoliszba. A magasságos Dareiosz óriási fogadótermében ezrek és ezrek vonultak fel, hogy hűbéradományaikkal a Királyok királya elé járuljanak. Egyiptomi, szír, indiai adományvivők forgatagában már csak téged bámultalak. Kétpúpú tevét, arany- és ezüstedényeket, ékszereket, kocsikat hoztak Dareiosznak. Lassú menetben vonultunk a nagy uralkodó elé, s amikor apámmal ajándékainkat átadtuk, már sehol nem láttalak. Ti már kimentetek a palotából. Szaladtam a kapu felé, arra gondoltam, hogy meglátlak, vagy utolérlek. A kapuőr gyanakodva nézett rám.
- Látott itt kimenni egy hölgyet színarany homlokékkel?
- Tízezrek vonultak ma őfelsége elé, és tízezrek hagyják el a palotát, jó uram. Színarany homlokékben, színpompás öltözékben, felékszerezve mindenki. Nincs hatalmasabb birodalom Perzsiánál, jó uram.
- Ez a hölgy nem lehetett akárki! Ezer közül is kitűnik az előkelőségek között – mondtam kétségbeesve, s aranyat csúsztattam a kezébe.
- Ebben az esetben, jó uram, a déli kapunál kell kimenned! Uralkodók, helytartók és más magasságok karavánjai a déli oázisban telepedtek le.
Úton a déli kapu felé, az aranyművesek bazárjában aranygyűrűt vásároltam, melyen smaragd és zafírkövek ölelték körül a gyémántokat, ahogy én szerettelek volna téged. Zarathusztra kegyes volt hozzám. A déli oázis pálmafái alatt, a karavánok sokaságában, sátrak, tevék, szekerek, ünneplő emberek között újra megláttalak, családod körében. Intettem a szolgának, hozzám lépett, s kértem őt: vezessen atyádhoz.
- Száz naplemente és napfelkelte is kellene ahhoz, hogy megtehessem. Hosszú lenne az út Aleppóig, de a kisasszony bátyjához itt is járulhat, fényességed.
S tekinteted, kedves mosolyod bátorítására bátyád elé léptem. Mélyen meghajoltam, s bíborszínű bársonypárnán nyújtottam át a gyűrűt, hogy kifejezzem hódolatomat szívem szerelmének.
- Szép munka – nézegette bátyád a gyűrűt. – Elfogadod? – kérdezte tőled. – Igen – felelted, s én meghatódva húztam ujjadra az ékszert. Amint egymás kezét fogtuk, nem volt akkor nálam boldogabb halandó egész Perzsiában. Veletek vacsoráztam azon az estén, s aztán napokon át családod vendége voltam. A harmadik nap éjszakáján rózsaillatú sátrad félhomályában lettél az enyém. A hold kíváncsian tekintett le ránk, s megvilágította gyönyörtől izzó testedet, mely olyan szép volt vágyaim kiapadhatatlan forrása lett.
- Szeretlek – mondtad -, s azt kívánom kedvesem, hogy növelje Zarathusztra bennünk az elsöprő szerelmet.
Fohászunkat sokszor megismételtük a hosszú karavánúton Aleppóig, ahol atyád elé járultunk szerelmünk első kincsével, az úton megszületett unokájával, kicsi gyermekünkkel.
Delphi forrásvizénél
(i.e. IV. sz. – Görögország)
Gyönyörre nálad lelt szívem, kedvesem. Felizzás volt az első ölelés és lángra is lobbant bennem minden. A Korinthoszi-öböl északi szegélyén szálltunk partra éjszaka, innen mintegy háromórás utazással keltünk át a széles fennsíkon, ahonnan teljes egészében feltárult a csillogó – fehér épületek és műemlékek fölé tornyosuló – Parnasszus hegy. Egyre tisztábban láthattuk a hegyoldalt szegélyező szent utat, mely kanyargósan emelkedett a pompás templommal koronázott Apollón-szentélyen át. A sziklákat átszelő szakadékokban folyt a Kasztália-forrás vize. A világ közepére érkeztünk. Ruháinkat levetettük, s megtisztultunk a forrás vizében, mint a lazac, s a vágy, mely elfogott, te csak fokoztad. Mostad arcomat, lábamat, s a víz hűsítő hatása sem hűtötte szenvedélyünket. A sziklás parton öleltél, csókoltál, s gyönyörünket a hajnalcsillag az égen őrizte. A rituális tisztálkodás és szeretkezés után a jóshely felé indultunk. Püthia papnő háromlábú széken ült, kezében babérággal és kerek tállal, melyben szent víz volt. Kis táblára rótt kérdésünket átadtuk Püthiának.
- Gyermeket szeretnétek? – nézett ránk.
- Ez mindig vágyunk! – feleltem.
- Évek óta – tetted hozzá.
Püthia révületbe esve artikulálatlanul válaszolt. Feleletét pap értelmezte, s versbefoglaltan adta át nekünk.
- Megfürödtetek Kasztália vízében, s magzat fogant asszonyod méhében! – szólt Püthia jóslata, s mi boldogan indultunk a kincstár felé. A kicsi, templomszerű épületben elhelyeztük adományainkat Apolló részére. Biztosak voltunk a jóslat igazában, hiszen mindenfelé ismeretes volt: mit mondott Püthia Nagy Sándor hadvezérnek:
- Fiam, neked senki sem állhat utadba!
Szókratészhez így szólt:
- Az ország legbölcsebb embere vagy!
Mind a két jóslat igaznak bizonyult, miért kétkednénk hát mi Püthia szavaiban. A Parnasszus hegyormai alatt úgy éreztem, akár szülők neked gyermeket, akár nem: boldog vagyok, ha rám tekintesz, enyém a szíved, s lelked és a mosolyod.