Polgár Ernő: A Soá tagadása?
POLGÁR ERNÕ
A Clotilde Szalon
Dráma egy felvonásban
Személyek
FOGORVOS
NÕ
Történik Budapesten, az Újlipótvárosban, az 1990-es évek legelején.
A fogorvos jól öltözött, idõs úr. Ízlésesen berendezett nappalijában kinyitja az ablakot. Beszûrõdik az utcazaj, becsapja, a rádióhoz megy, és bekapcsolja. Csajkovszkij b-moll zongoraversenye szól. Leül a fotelba, szivart vesz elõ a dobozból, és rágyújt.
Valaki csönget.
FOGORVOS (bentrõl kiált) Ma már nem rendelek!
NÕ (kintrõl hangosan) Tudok olvasni!
FOGORVOS Akkor holnap jöjjön! Késõ este van. Nincs órája?!
NÕ Nem jövök holnap! Engedjen be!
FOGORVOS Ha nem megy el, rendõrt hívok!
NÕ Hívjon! (sziszegve) Még õ fenyegetõzik!
FOGORVOS Tessék?
NÕ (szelídebben) Szeretnék bemenni.
FOGORVOS Az asszisztensnõm már hazament.
NÕ Nem akarok fogat tömetni. Beszélni szeretnék magával!
FOGORVOS (kinyitja az ajtót, ötven év körüli hölgy áll a küszöbön) Tessék!
NÕ Na végre!
FOGORVOS Jó estét! Nem ezt akarta mondani?
NÕ Nem. Akárkinek csak úgy nem köszönök.
FOGORVOS (bevezeti a látogatót a nappaliba) Orvos vagyok, hozzászoktam, hogy a legváratlanabb pillanatokban zavarnak. De hogy ne is köszönjenek! S hogy be se mutatkozzanak, ez sok!
NÕ Ki mondta magának azt, hogy nem mutatkozom be?
FOGORVOS Valóban nem mondta. (Hellyel kínálja) Leül?… Nos? Akkor tehát kihez volna szerencsém?
NÕ Mary Rose vagyok. Amerikai újságíró.
FOGORVOS Nem mondja?
NÕ Kéri az igazolványomat?
FOGORVOS Nem vagyok útlevélellenõr! Viszont az roppant mód érdekelne, hogy ha ön amerikai, miképp lehetséges, hogy ilyen kiválóan beszél magyarul?
NÕ Úgy lehetséges, tisztelt uram, hogy magyar származású vagyok. S nem felejtettem el az anyanyelvemet. Tetszik érteni?
FOGORVOS Majdnem mindenki magyar származású.
NÕ Térjünk a tárgyra. A második világháború a témám.
FOGORVOS Nem markolt egy kicsit nagyot, hölgyem?
NÕ Nem. Mert engem csupán egy részlet érdekel, báró úr, amirõl a történelemkönyvek nem tesznek említést.
FOGORVOS (meglepõdik) Ma már nincsenek bárók! És mégis mi lenne az, ami Önt foglalkoztatja?
NÕ Sztójay Döme a deportáló miniszterelnök és gazdasági csúcsminisztere, a hitvalló katolikusnak ismert Imrédy Béla vajon tudtak-e arról, hogy négyezer magyar keresztény nõt toboroztak és szállítottak tábori bordélyokba?
FOGORVOS (mérgesen ugrik fel a helyérõl) Miért tõlem kérdezi?
NÕ Ártatlan utcalányokat szállítottak el. A terézvárosi Clotilde Szalon összes kurváját elvitték.
FOGORVOS (idegesen járkál, harapdálja az ajkát, s kifakad) Nem tudok válaszolni a kérdéseire.
NÕ Maga volt a Clotilde Szalon fogorvosa.
FOGORVOS Elég! Hagyja abba! Nem válaszolok a kérdéseire. Nem hívtam ide magát. Azonnal hagyja el a lakásomat!
NÕ Madame Clotilde zsidó nõket bújtatott bordélyházban.
FOGORVOS (ordít) Fejezze be, kérem! És távozzon!
NÕ A kurvákkal együtt a szalonban bújtatott Rózsa lányokat is deportálták. Errõl sem tudott?
FOGORVOS (elsápad) Tudtam… (Hirtelen sírva fakad) A feleségemrõl és a kicsi Máriáról van szó… (Erõtlenül a rekamiéra esik, a rosszulléttõl fuldokolva kérdezi)Most boldog?… Menjen el!
NÕ (kiszalad a nappaliból, s egy pohár vízzel a kezében jön vissza) Igya meg!
FOGORVOS Mi ez?
NÕ Víz.
FOGORVOS Öntsön hozzá whiskyt!
NÕ (tölt az asztalkán álló üvegbõl) Tessék.
FOGORVOS Köszönöm.
NÕ A felesége nincs itthon?
FOGORVOS Tévedésbõl a feleségemet is elvitték.
NÕ És nem jött vissza?
FOGORVOS Nem.
NÕ És nem nõsült meg újra?
FOGORVOS Nem… De most már tényleg fejezze be, kérem!
NÕ Bocsásson meg!
Hosszú csend után
NÕ Értem.
Feláll, a férfit figyelve, a falról levesz egy fényképet. Magához öleli, de amikor az orvos hátranéz, megijed, s leejti.
NÕ Bocsánat!
FOGORVOS (dühösen) Mit mûvel?
NÕ Véletlen volt. Bocsánatot kérek!
FOGORVOS Tudja, ki van a képen?
NÕ Tudom.
FOGORVOS (megdöbben) Honnan tudja? (Kis szünet után) Ki küldte magát ide? Kicsoda maga voltaképpen?
NÕ Ne izgassa fel magát! Kímélnie kell a szívét. Az orvosok magának ezt már gyermekkorában megmondták.
FOGORVOS Ezt is tudja?
NÕ “Kicsoda maga?” Ezt akarta kérdezni, ugye?
FOGORVOS Ezt… (Lehajol és felveszi a bekeretezett képet) A kislányom fényképe.
NÕ Kislánya?! Klára huszonnégy éves volt, Mária pedig tizennégy. Csak nem azt akarja mondani, hogy a felesége tízéves korában szült? Ez még Afrikában se divat!
FOGORVOS Jó… nem az én lányom volt, igaz! De az ember nemcsak a vér szerinti gyermekét tekintheti sajátjának!
NÕ Bocsásson meg!
FOGORVOS Én voltam az apja… Tízéves volt, amikor a szülei autóbalesetben meghaltak. A kislány volt a mindenünk.
NÕ Akkor miért? (A sírással erõlködve) Akkor miért küldte a halálba õket?
FOGORVOS (kiabálva) Nem vagyok bûnös! (Fuldokolva) Szerencsétlen vagyok. Érti? Egy szerencsétlen!
NÕ Miért küldte õket Madame Clotilde nyilvánosházába?
FOGORVOS Az évszázad ötletének tartottam. Zsidó nõket kuplerájban elbújtatni!(Iszik) Madame Clotilde régi ismerõsöm volt, s vele együtt kezdtük elõkészíteni elbújtatásukat… S amikor egyre ijesztõbb lett a pesti zsidók helyzete, valóban búvóhellyé vált a Clotilde Szalon. (Maga elé mered) Klára ugrándozott örömében, ha örömnek nevezhetem az életben maradás akkor egyetlennek vélt lehetõségét.
NÕ S akkor mivel magyarázza, hogy Prónay különítményesei, SS-katonák kíséretében megjelentek a szalonban, és egyenesen a Rózsa lányok szobájának titkos bejáratához siettek?
FOGORVOS (megdöbbenve) Micsoda?!
NÕ Belökték az ajtót. A lányokat rugdosva terelték a bárba. “Kik ezek?” – kiabáltak. “Ó, ezek igen finom úri kurvák, kérem!” – felelte a takarítónõ.
FOGORVOS (maga elé motyogva) Egy hét alatt õszültem bele az egészbe. A frontszolgálatot is talán azért éltem túl, mert valójában nem akartam élni… Késõbb hazatérve jó ideig aztán be sem tudtam menni a szobáikba. Most is csak akkor megyek be, ha a takarítónõ behív valami ürüggyel.
NÕ (csodálkozva) Takaríttatja a szobáikat?
FOGORVOS Takaríttatom. Bemehet. Megnézheti.
NÕ (kinyitja az egyik ajtót, és ámulattal) Ó!
FOGORVOS Ez a szoba Máriáé. Menjen csak be, nézze meg! (A nõ belép, a báró folytatja) Úgy hagytam mindent, ahogy volt. Nem nyúltam semmihez. Ha a takarítónõ valamit máshová tesz, azonnal visszarakom. (Elfogódottan) Várom haza õket…
NÕ (sírva fakad) Ha várja õket, s ha már itt vannak, miért nem öleli meg õket?(Kezében egy babával kilép a szobából)
FOGORVOS (megdöbben) Miket beszél?
NÕ (zokog) Úgy, ahogy én ölelem az én drága babámat!
FOGORVOS Mária?!
NÕ (sír) Papa! (kis szünet után) Súlyos percek telnek el, s te nem is sejted, hogy ki vagyok?! (A sírástól nehezen szólal meg) Papa!…
FOGORVOS Kicsikém! Máriám!
NÕ A kicsi Mária meghalt… amikor az elsõ német tiszt…
FOGORVOS Nem! Errõl nem akarok hallani! (Magához szorítja) Kérlek, errõl ne beszélj!
Sokáig mozdulatlanul állnak
NÕ (halkan) Minden el kell mondanom neked. Belehalok, ha nem tehetem.
FOGORVOS (bólint) Figyelek.
NÕ (újra sír) Négy hónapja temettem el a férjem.
FOGORVOS (sóhajt) Ó, csillagom! (Megcsókolja, leülteti, s egy pohár vizet itat vele) Mondj el mindent, kérlek…
NÕ (hallgatás után) Férjem, Dr. Robert Gordon… Szülei Berlinbõl, Hitler elõl menekültek Amerikába. Robert New Yorkban kezdett dolgozni, mint szülész-nõgyógyász. Az európai évek után azonban nem érezte jól magát abban az Európától távoli országban, és jelentkezett katonaorvosnak, hogy visszatérhessen. A partra szálló amerikai egységek jól felszerelt kórházakat alakítottak ki. Magam is Robert betege voltam. Nagyon kedves és jámbor fiú volt. Hívõ zsidó. Sokat beszélgettünk a kórházban. Megértettük egymást. Egyszer, jól emlékszem, éppen kiment a sábesz, õ nagy csokor virággal állított be a sátramba. Zavarban volt, s nagyon körülményesen, de megkérte a kezemet. “Tudod, Robert, hogy én már nem szülhetek neked gyermeket?” “Tudom, drágám – válaszolta -, hiszen én operáltalak” – és elõször nevettünk, majd sírtunk.
FOGORVOS Klárát is õ kezelte?
NÕ Nem.
FOGORVOS Õ veled volt?
NÕ Nem tudod? Tényleg nem tudod?
FOGORVOS (falfehér arccal) Mit? Úgy hallottam, hogy együtt maradtatok.
NÕ Valóban. Egy ideig. De aztán… ne haragudj, de nem akarok errõl beszélni!
FOGORVOS Kérlek! Könyörögve kérlek! Egyszer még utoljára, beszélned kell!(Letérdel elé, s megfogja a kezét) Kérlek! Tudnom kell az igazat. Báruch Ha sém!
NÕ (kiált) Nem akarom!
FOGORVOS Jeanette, egy hazatért kurtizán azt mondta, hogy Klára beteg lett. Kórházban halt meg. Kérlek, mondd el, mi történt vele?
NÕ A nácik kórházba szállították, de ott…
FOGORVOS Ott? (Biztatja) Nos? Ott?
NÕ A kezelõorvos rájött, hogy…
FOGORVOS Folytasd!
NÕ (kiabál) Nehéz a felfogásod! Arra jött rá, hogy zsidó!
FOGORVOS És? (Csókolgatja a kezét) És?!
NÕ (kiabálva) És! És! Mit és?! Koncentrációs táborba szállították! És!!!
FOGORVOS (könnybe lábadt szemmel) Értem.
NÕ (hosszú csend után) És CIKLON B!
FOGORVOS Tudnom kellett! Ne haragudj!
Sokáig hallgatnak
NÕ (szólal meg) Robert halála után úgy éreztem: megfulladok. Csak azért volt minden szép, mert Robert velem volt.
FOGORVOS Mindent otthagytál?
NÕ Mindent. Hazajöttem.
FOGORVOS Kicsim! Jól tetted.
NÕ S mindaz a szenvedés, amire évtizedekig nem gondoltam, a repülõgépen mind eszembe jutott. A gyermekkor! Klára! Te! A szereteted, amivel elhalmoztál! A háború! A tábori élet! (Sírva fakad) Papa! Minden összekuszálódott bennem! Segíts nekem! Kérlek! (Bocsánatkérõen néz) Téged is kezdtelek gyûlölni!
FOGORVOS Most már ne gondolj erre, angyalkám!
NÕ Meg tudsz nekem bocsátani?
FOGORVOS Nem tettél semmit, amit meg kellene bocsátanom!
NÕ Köszönöm, papa! S nem haragszol, hogy a háború után feléd se néztem?(Szünet után) Milyen ember lett belõlem? Egyedül maradok és hozzád menekülök?
FOGORVOS Hazataláltál. Hazajöttél. (Mutatja) Az a szobád. Minden a tiéd. Nézz körül!
NÕ (szipog) Levelet se írtam neked.
FOGORVOS Ne vádold magad! Egy nagyszerû ember mellett, Báruch Ha Sém, a világ másik végén, elfelejtetted, ami veled történt.
NÕ (súgja) Olyan jó hallani a hangod! (Megöleli)
FOGORVOS (nevet) Lehet így évtizedeket fiatalodni?
NÕ Nem értelek.
FOGORVOS Kislánykorodban bújtál így hozzám. De már elfelejtetted.
NÕ (kicsordulnak a könnyei) Azért annyira jó!
A történtek a néhai bárót annyira felkavarják, hogy egész testében remeg. Az ablakhoz siet, kinyitja, és mélyes szívja magába a friss levegõt. Odakint villámlik, dörög az ég, fúj a szél, s zuhogni kezd az esõ.
FOGORVOS Van Isten?
NÕ Gorkij írja, ha hiszel, van.