Nirvána, avagy az istenek ajándéka
POLGÁR ERNÕ
Nirvána, avagy az istenek ajándéka
már hasonlóképpen érezte magát a szárazföldi környezetben, betért a tengerészklubba. Pálmafáktól, vöröslõ tûzfáktól jól árnyékolt, nyitott teraszon foglalt helyet, a bárpulttal szemben. Százkilencven centis magasságával, frissen vasalt trópusi egyenruhájában tekintélyt parancsoló jelenség volt: az asztalról, ahová leült, le is kapták azonnal a FOGLALT feliratú táblát.
A kadét szerette a toplessbárokat, itt, a Paradise-ben különösen jól érezte magát. A falakon fürge mozgású, kedves gekkók szaladgáltak, s egyetlen moszkitónak sem kegyelmeztek. A maláj pincérnõ bronzsárga, karcsú testét csupán egy tanga borította, márványszobor simaságú melleinek csillogása lenyûgözõ volt. Italt töltött Steinbergnek, cigarettával kínálta, tüzet adott, beült az ölébe, és duruzsoló hangon ismertette a választékot. Bangkoki, tamil, kínai lányok tucatját sorolta fel, leírta szokásaikat, képességeiket. A kadét figyelmesen hallgatta, s közben simogatta a lány melleit, combját, és megcsókolta fülcimpáját. A lány lángoló teste fölforralta a vérét, és úgy döntött, hogy választottja egy magas tamil lány lesz, aki családjával Ceylonból érkezett.
És fizetett száz dollárt a sorsjegyért.
A lányok kisorsolása is kedvére való volt, mert efféle játékban még nem volt része. Most éppen sok hajó horgonyzott a kikötõben: megugrott a kereslet a lányok iránt. A Paradise tulajdonosa a sorsjegyek árusításával növelhette bevételét.
Steinberg most már nem tudta volna elképzelni, hogy a dokkok között keressen nõt magának, vagy valamelyik kínai kocsmában vegyen részt nyilvános koituszversenyen.
A lányok hibiszkuszfüzérekkel a nyakukban, mezítelenül álltak a pódiumon, a látvány oly kápráztató volt, hogy a világszépeversenyeket rendezõ üzletemberek sem láthattak ehhez foghatót. “Nem látogatják a tengerészklubokat”, gondolta Steinberg.
A hangulat pattanásig feszült, “ahogy a horgonylánc kikötéskor”, vélte Steinberg. Szólt az indiai zene, a sorsoláson indult lányok a pálmaolajmécsesek félhomályából léptek ki a sorból, s a felcsattanó lelkesedést kecses járásukkal, táncmozdulatokkal fokozták. A tengerészek orchideaágakat dobáltak a színpadra, s a mezítelen lányok Siva megtestesüléseinek számtalan alakját magukra öltve mozogtak a virágsziromhalmokon. “Erósz bûvölete ilyen hõfokon a koituszversenyen sem érezhetõ”, gondolta Steinberg, s valami különös érzés kerítette hatalmába, amikor választottja került sorra. A tamil lány kilépett a sorból, és táncolni kezdett. Forgott, lebegett, szárnyalt. “Ez õ maga, Siva, az ezerarcú!”, gondolta Steinberg.A tengerészek magukból kivetkõzve nézték az eviláginak már nem is tekinthetõ jelenetet. Steinberg körül megmozdultak a falak, forgott vele minden, felállt, s most még jobban szédült ettõl az egésztõl.
Fortuna kegyes volt hozzá, és erre az éjszakára õt jutalmazta meg. Másodpercek is elmúltak, amikor felfogta, hogy az õ sorszámát ismételgeti a szingapúri tulajdonos. “Biztosra vehetõ, hogy a hindu és a buddhista egek lakói ide, Penang szigetére, az európai isteneket is meghívták”, képzelte a kadét, és pezsgõt rendelt, majd elindult a lány szobájába. Amikor belépett, a pezsgõ már ott volt. Halk szitárzene szólt, a lány meghajolt, kezet csókolt, és hellyel kínálta. Ittak a pezsgõbõl, a lány levetkõztette õt, és masszázzsal kezdte. Ujjaival és csókokkal tévedhetetlenül tapintotta és találta meg a kadét testének vágyakat fokozó pontjait: levetette átlátszó köpenyét és a férfi mellé feküdt.
És ezután úgy ölelték egymást, mint akiket Cupido nyilai biztosan eltaláltak. A kadét nem is gyönyört érzett, hanem a nirvánába érkezést, amelybe a lány tudta emelni. S a parázsló szantálfa füstcsíkjai, köröket rajzolva úgy szálltak fölfelé s lettek semmivé, ahogy a földi halandó, a vágyak és szenvedések folyamában, a karma mindent átfogó törvényei szerint, az újjászületések mindent átfogó törvényei szerint, az újjászületések szûnni nem tudó körforgásából lép ki a szanszára rendszerébõl, az örökkévalóságban.
Az egész éjszakát együtt töltötték: ágyban, a bárban és újra az ágyban.
Hajnaltájt, tánc közben, Steinberg a lány fülébe súgta: – Légy a feleségem!
- Lehetek, ha akarod – felelte a lány.
- Elviszlek a hajóra.
- Elköszönnék a családomtól.
- Tizenegyre érted jövök.
- Rendben. Várlak a Kígyó-templom elõtt.
Reggel a kadét riksát bérelt és a kikötõbe hajtatott. Útközben a kikötõi rendõrség járõre tartóztatta fel. Már több órája keresték. A tervezettnél hamarabb végeztek a Philemon kirakodásával, már órák óta “összetartás” van a fedélzeten, nyílt vízen várakoznak, a teherhajó csak miatta nem tud elindulni. A tengerjog egyértelmûen szabályozza az összetartás részleteit: kikötéskor, induláskor és minden más tengeri manõver során mindenkinek a szolgálati helyén kell tartózkodnia. Az olyan óriások pedig, mint a Philemon, óránként nem kis összegû kikötési díjért várakozhatnak, ha ki- és berakodás után nem hagyják el a kikötõt.
Steinberget rendõri motorcsónakkal vitették a hajóra, és a kapitány utasítására azonnal fel is húzták a horgonyt.
A megbeszélt idõben várta õt a lány a kígyóktól hemzsegõ szent templom elõtt, két bõrönddel, Steinberg a hajótaton sétált ugyanekkor, s csak a vizet bámulta. Szólni sem mertek hozzá a tengerészek. Õ a korlátra támaszkodott, nézte a horizontot, s ott tamiltestû szirének táncoltak a tenger hullámaiban.
Néreusz, a jóságos tengeri isten leányai, a néreidák, a hajósokat segítõ nimfák békítõ szellõt fújtak a Philemon fedélzetére, s hívták, csábították a kadétot a messzi vizekre, távoli kikötõkbe, ahol a mély és kiismerhetetlen tengereken, hideg tajtékú hullámokon, a tomboló viharban hánykolódó vagy a ringató habokon a tengerész is a vizek nyugtalan utasa, az óceánok vándora, akár a sirályok és a szél.