Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. Június 29.

2008/06/29
By admin
Mártír: Kamenár Klein Ida és a seredi zsidó közösség

Üknagyanyám Kamenár Klein Ida kis közösségét (Sered-Váhovce /ma: Szlovákia/ állítanám az emlékezés középpontjába, s hálás szívvel emlékezve arra, hogy az Egyesült Államok vezetői sok magyar ajkú zsidót befogadtak, köztük felmenőimet is. Szered – a régi síremlékek alapján feltételezhetjük, hogy már a 17. század folyamán létezett itt a zsidó hitközség. Szeredben volt a rabbinátus székhelye. A hitközségnek megvolt a zsinagógája, iskolája, mikvéje, vágóhídja és péksége, ahol a maceszt sütötték. Az első rabbik egyike volt Lévy Dávid. A kongresszus után a hitközség az ortodox irányzathoz jelentkezett. 1851-ben 350 zsidó lakos élt itt, 1858-ben 333, 1919-ben pedig 882. A köztársaság megalakulása után a zsidó lakosság száma Szeredben csökkent, majd 1938-ban 1200 zsidó vallású lakos élt itt. Az utolsó rabbi Eckstein Mózes volt, akit 1942-ben a hitközség majdnem összes tagjával együtt deportáltak. A városban a zsidók számára munkatábort létesítettek, ahol sikerült bizonyos számú zsidót megmenteni. A szeredi táborban volt az egyetlen kórház Szlovákia területén, ahová befogadhatták a zsidókat is. Megszentelt emléküket megőrízzük!                                                                                                        Polgár Ernő




Misna

משנה מסכת חגיגה פרק א משנה ז

רבי שמעון בן מנסיא אומר איזהו מעוות שאינו יכול לתקון זה הבא על הערוה והוליד ממנה ממזר אם תאמר בגונב וגוזל יכול הוא להחזירו ויתקן רבי שמעון בן יוחי אומר אין קורין מעוות אלא למי שהיה מתוקן בתחלה ונתעוות ואיזה זה תלמיד חכם הפורש מן התורה:

temeto1

Tags: ,

Leave a Reply

*

Keresés

“A XX. SZÁZAD, AHONNAN ÉRKEZTÜNK, TÖBB ROSSZ EMBERT CSINÁLT, MINT AMENNYIT ELPUSZTÍTOTT. AHOGY ÉLTÜNK, MÁR NEM LEHET, AHOGY KELLENE, MÉG NEM TUDUNK.” (POLGÁR ERNŐ: AZ ISTENEK SZIGETE) KULTURÁLIS ÉS IRODALMI BLOG.

Polgár Ernő a Facebook-on!