Találkozások
Találkozás a rebbe szellemével: ahogyan egy Nő és egy Férfi a Tartalmas Életet éli
2008-11-20
Mára örömteli hagyománnyá vált a Találkozások előadóest sorozat, amelyet a Szépírók Társasága az EMIH –hel immáron második éve közösen rendez. A Károly körúti központ díszterme a múlt héten is megtelt. Akik késve érkeztek, azoknak már csak állóhely jutott.
(Az estről készült képeket itt nézheti meg.)
Nem csoda, hogy nagy érdeklődés kísérte az eseményt, hiszen a Találkozások ezúttal a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson szellemét idézte, Jakobsonnak a Tartalmas élet című könyve alapján. Polgár Ernő a Szépírók Társasága képviseletében emlékezett meg arról, hogy az elmúlt húsz évben, azt követően, hogy a Rebbe tanítványa, Oberlander Báruch rabbi, mesterének áldásával Magyarországra érkezett, a zsidó élet teljesen megváltozott. Azóta van mikvénk, újjáéledt a Vasvári zsinagóga, a Gut Sábesz hétről-hétre megjelenik, a Pesti Jesiva mára a világ egyik legpatinásabb intézményévé vált, a ZSTSZ –n több ezren ismerkedtek meg a zsidóság alapvető ismereteivel és még sorolhatnánk vég nélkül a zsidóság példátlan reneszánszáról árulkodó változásokat.
Köves Slomó bevezetőjében személyes élményeiről számolt be, a Rebbe audenciáiról, amelyen egy dollárosokat ajándékozott mindazon szerencséseknek, akik el tudtak hozzá jutni.

Az esten Ladik Katalin, egy Nő és dr. Báthori Csaba, egy Férfi idézte meg, hogy a rebbe tanításai, magvas gondolatai és emléke milyen gondolatokat és érzelmeket keltettek és keltenek fel bennük. Ladik Katalin szépíró és József Attila díjas művésznő verseit és a témához kapcsolódó írásait mondta el, míg dr.
Báthori Csaba, aki a linzi Johannes Kepler Egyetemen doktorált és Dániel Muth néven fordította németre József Attila verseit és teljes életművét. Aki jelen volt, az betekintést nyerhetett a rebbe életművébe, amely nemcsak a zsidóság huszadik századi múltját, de a jövőjét is alapvetően meghatározza.
Ladik Katalin verseit és gondolait itt olvashatják.
dr. Báthori Csaba “Élet az egész világ” című írását olvasta fel az este folyamán.
