A XX. SZÁZAD, AHONNAN ÉRKEZTÜNK I.

A XX. század, ahonnan érkeztünk,
több rossz embert csinált,
mint amennyit elpusztított.
Ahogy éltünk, már nem lehet,
ahogy kellene, még nem tudunk.

(Polgár Ernő)

Előszó

Az istenek szigete: Bali. Óceánoktól ölelt parányi Éden. Ahová visszatérek, a világot teremtő Isten színe elé. Az Alkotó, befejezvén művét a Csendes- és az Indiai-óceán kö¬zött fekvő elíziumi mezőkön pihen az üdvözültek árnyai között, szerettei körében.
Mindig, amikor családi fényképeket nézegettem, melyek sárgák és élettelenek voltak, mint a földre hullott őszi levelek, a gyermekkor és a múlt szereplői oly távolinak lát¬szottak a megállíthatatlan időben, mint a nyugvó nap a horizont mögött. Álarc takart el mindent: a szereplőket, a díszleteket, a jelmezeket, az emlékeket, önmagamat.
Csak a tudattalan őrizte titkaim, mint a hold a fényt, amikor a nap már pihenni tért a látóhatár peremén.
A poros kulisszák között, a múlt színpadán az alvilágból Thanatosz szállt mindig elő, fivérével Hüpnosszal: megtörte felmenőim lelkét, s ahogy az ógörögök vélték: teleitta magát vérükkel.
Thanatosz, Hüpnosz szeme láttára már ötéves koromban elhurcolta anyámat, a kitelepítések idején, a kényszerlakóhelyül kijelölt falucska templomából, de még nem tartotta magánál.
A megrázkódtatás után aztán egész életemben úton voltam, hogy Istent újból megtaláljam. Hiszen ő, amikor tehette, magához ölelt gyakran, s családom tagjait jóságának pa¬lástjával melengette.
De a XX. századi fényképek némák maradtak, hiába rendezgettem őket. A színfalak mögül nem léptek elő a szereplők, akiket a végzet, mint a meghaló és újjászülető hold mind utolért.
A gyermekkor fényes deszkáin álltam egyedül. Nem pe¬regtek az események.
Az élők birodalmában, ami előttünk van: titokzatos, a¬mit magunk mögött hagytunk: áthatolhatatlan esőerdő. S ha a gyermekkor tisztására mégis visszatalálunk, a múlt fé¬nye járja át az erdőt, mely fákkal, virágokkal, tündérekkel, démonokkal, jóságos lényekkel és ragadozókkal teli. Folyók, vizek, égbe törő csúcsok és mély szakadékok között, mint itt, az istenek szigetén, ahol képzeletemben peregtek le napkeltétől napnyugtáig azok a jelenetek, melyeket ab initio naplómba írtam, és kötetbe zártam.
Végtelen bolyongás közepette a nagyvilágban.

Bali (Indonézia) 2000. augusztus 2-án,
Ganungan napján

1.

Bali, 2000. Ganungan, 900

A világ legnagyobb adakozója a Nap. Fényével, melegével mindenkit, minden nap meglátogat.
Szerda reggel, ahogy a teremtés óta mindig, kilenc óra¬kor emelkedett az Indiai-óceán látóhatára fölé. Szétterítette aranyló köntösét, bevilágított a hömpölygő tenger mély üregeibe, ahol az óceán rejti titkait, mint a történelem, mely öröktől fogva létezik. Mindkettejük jelenében ismétlődik a múlt, jövőjükben a jelen. Minden, mi bennük létezik, újra születik, örök forgásban él, mint az univerzum, mely most aludni tért. A tengernyi csillag és a hold átadták helyüket az ébredő napnak, melynek sugarai a Bali Hotel Kuta Aman Gati tengerparttól pálmakerttel határos úszómedencéjét is felkeresték, bekukkantottak a bambuszgerendákból épült, pálmalevelekkel fedett, oldalt nyitott kávéházába, ahol a reggeli úszás után a vendégek már elfoglalták helyeiket. Az éjszaka eleven gekkók pedig most lelassulva tértek biztonságos hasadékaikba nyugovóra. Éjszakai őrjárataik után helyettük már a nap perzselő ereje űzi el a moszkitókat és a kellemetlenkedő rovarokat, ha azok a gekkóktól kellő távolságban kialakított fészkeikből mégis ki¬merészkednének.
Indonéziában nem ajánlott olyan szobát kivenni, a¬melynek környezetét nem gekkók védik a moszkitóktól. A nap forró pajzsa nem képes olyan tökéletes biztonságot nyújtani, mint ezek a parányi gyíkok. Nem indokolatlan te¬hát, hogy a piramisokat épített egyiptomiak, és a piramisoknál sem jelentéktelenebb szentélyeket emelt inkák istenként tisztelték a mindenható napot, hogy szertartásokon ál¬dozatokat mutattak be, leborultak a színek karneváli pompájában felöltözni tudó tányérja előtt, hogy hálát mondtak adakozó és jótevő sugarainak, amelyeknek fénye és melege az élet teremtőivé, megtartóivá és megsemmisítőivé váltak. Fölfoghatatlan, hogy Tóth Menyhért festőművész miért ér¬zett késztetést, hogy belenézzen a napba. A kiválasztottja volt? És akkor nézett bele, amikor a legközelebb állt a földhöz! Délben! Nehéz volt, de a nap engedett. Mindennap belenézett, és egyre könnyebben ment. A napot gyönyörűnek látta és körülötte kontúr volt. Festményei bizonyítják, hogy mindezt megtette. Vásznain minden fehéren izzik, a fehér végtelen sokasága csap össze, kékes, szürkésfehéres, pirosas és rózsaszínes fehérek, a hideg és a meleg egyre tüzesebb izzó színei, amelyekhez fogható pazar színbőség költözik minden nap Indonézia tizenháromezer szigetére. A szigetek pedig gyémánttal, smaragddal, rubinnal, opállal, zafírral díszített ékszerként terítik be a koralltengereket Ázsiától a Csendes-óceániáig, ötezer kilométeres távol¬ságban.
S színekben ragyognak, mint egy Tiffany műhelyében készült ólmozott üvegtábla.
Bonyolódik a tengeri kereskedelem India és Kína között a Malaka-szoroson emberemlékezet óta. Maluku mesés fűszerszigetei hívták, csábították az indiai, arab és holland kereskedőket, mint a jóságos öreg tengeri isten, Nereus lányai, a nereidák, a hajósokat segítő nimfák a messzi vizekre, távoli kikötőkbe a tengerészeket, akik a mély és kiismerhetetlen tengereken, hideg tajtékú hullámokon, a tomboló viharban hánykolódó vagy a ringató habokon a vizek nyugtalan utasai, az óceánok vándorai, akár a sirályok és a szél.
Európából Balira feleségemmel a Malaysian Airlines járatával érkeztem. A Bécsből – Kuala Lumpuron át – Bali repülőteréig tartó tizennyolc órás repülés után az első lépéseket végre tegnap este megtettem ebben a paradicsomi idillben, amely körülölelt. „Aki Indiában, Ázsiában és a Csendes-óceániai szigeteken – fordult meg a fejemben – egy időben szeretne feledhetetlen heteket eltölteni, annak elég Balira utaznia. Itt, helyben, mindent megtalál. Hindu művészetet, építészetet, szobrokat, festményeket, fából fa¬ragott tárgyakat, zenét, táncot, drámai jelenetet a Rama¬jánából, gamelan zenekart, festői tengerpartot, szörfölésre alkalmas hullámokat, búvárkodásra hívó lagúnákat, masszázsra és még azon is túli gyönyörökre csábító balinéz nőket”. Szállodai sofőrünk, Johand, protestáns hitre tért Irian Jaya-i pápua megjegyezte: „Nem jártam máshol a világon, de azt tudom, hogy isten a paradicsomot Balin te¬remtette, majd ő is ide költözött!”
Balin az istenek békességben élnek egymással. A többségben lévő hinduk istenei: Brahma, Visnu és Siva, az A¬tyával, a Fiúval, a Szentlélekkel és Allahhal, aki a Korán ta¬núsága szerint a paradicsomban majd csordogáló patakokkal átszelt zöldellő kerteket ad jutalmul azoknak, akiket a végső ítélet napján arra érdemesnek talál. Fel is csendül reggelenként a müezzin hívó szava itt, Balin is, az „Allah Akbar” imára szólítása visszhangzik a szálloda úszómedencéje körül.
Szállodánk a Hotel Village Inn néven is ismert Hotel Kuta Aman Gati: Bali leglátogatottabb fürdőhelyén, Kuta tengerpartján, trópusi erdő közepén kialakított parkban: pálmafák, hibiszkuszok, oleanderek, mangófák, orchideák között emelkedő emeletes, tornácos házakból áll. Ezek kört alkotva középkori kerengőként veszik körül a kertet. A park közepén helyezkedik el az oldalt nyitott étterem és kávéház, ahol az asztaloknál ülünk, és a reggelit szolgálják fel. Az étterem mellett húzódik a pálmafáktól árnyékolt úszómedence, aminek közepén parányi „szige¬ten” hibiszkuszok, amarilliszek pompáznak.
Tegnap este Johand felesége volt az ügyeletes a recepciónál, és húsz dollárért tudtunk tőle, a különböző árú apartmanok közül, moszkitóhálókkal védett, ventillátoros szobát kivenni. A meleg vízzel ellátott fürdőszoba ablaka és a mahagóni bútorokkal berendezett szoba egyik ablaka a kertre néz, a szoba másik ablaka pedig az épület székekkel, asztallal berendezett tornácára, melyre görnyedt mangófa lombkoronája borul. Az ilyen magas fáról gondolják a pápuák, hogy a fa az égbe vezető út.
Mintha gyermekkorom helyszínére, nagyapám házába érkeztem volna! Minden a családi házból ered?
Az emeleti tornác mennyezetén mozdulatlan gekkók lógtak, és ugrottak azonnal, ha moszkítót kellett bekapni. Losment, indonéz vendégszobát nem érdemes kivenni, ha annak nincs mennyezete, mert éjjel nem lehet megszabadulni a bambusztetőről támadó rovaroktól. És ezek a néhány dolláros bungalók csak tetőre szerelt víztartállyal üzemelnek, amiket mandinak hívnak. A mandiból melegvíz nem folyik: a hideget is pumpálni kell. A légkondícionált apartmanok sokkal drágábbak, ám Bali klímája nem olyan forró, hogy egy ventillátor ne lenne elég.
Balin, látványos rituáléval, a naptári év számos hétköznapja is ünnep. A mai nap különösen. Ma van Ga¬nungan napja.
Reggelire a papaya-, ananász- és kiwi-szeletekből összeállított gyümölcssalátát szolgálják fel először. Nyoman Juniawan balinéz hindu fiatalember, a recepció vezetője, lángvörös hibiszkuszt helyez feleségem hajába. A szálloda női alkalmazottai a kerti házioltárt díszítik, és az istenek szobrait ünneplő ruhába öltöztetik. Asztaltársaságunk tagjai már elfoglalták helyüket. A német pszichiáter, Szumátra szigetéről elszármazott felesége, és hosszú, fekete hajú, gyönyörű leányuk Sita. A pszichiáter önmagát úgy jellemezte, hogy belőle, a csavargóból, előbb lett gazdag ember, s csak aztán jó családapa.
A kislány hajába tűzött hibiszkusz szirmai az isteneknek felajánlott ajándék volt.
A Ganungan: a győzelem napja. Ünnep, mint a keresztények karácsonya. Az utak mentén többméteres, virágokkal teleaggatott bambuszrudak állnak, a lakóépületekben mindenütt emelt házi oltárok gyümölcstől, élelemtől roskadoznak. Virágok illatoznak, aranyló, csillogó kelmék széltől támadt suhogása hallható.
(folytatjuk)

Tags: magyar történelem, XX. század