CIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN (XI)

CIVILIZÁCIÓK NYOMÁBAN (XI)

Megváltja-e Krisztus e világot?

(Kr. u. 1-50)

Profán kérdésem sértheti a vallásos emberek érzelmeit. E korban, amelybe érkeztünk, még fel lehetett volna tenni következmények nélkül e kérdést, a későbbi korokban már egyre kockázatosabb lett volna, hogy azután a katolicizmus türelmetlensége eretnekségért máglyán égessen el minden másképp gondolkodót.

A kultúra nagy lángjai kialudtak, parányi gyertyák égtek csupán „sötét” évszázadokon át feszületek lábainál, s még másfél évezred múltán is az égő emberi testek orrfacsaró bűze, az emberi tudatlanság és agresszivitás s a kegyetlenség látványa sokkal erősebb, mint a felcsapó lángok gyújtotta fény.

S újra sötét gyászlepel került az emberi tudás már terített asztalára.

Aki titokban mégis torkoskodni merészelt, hátrakötötték a sarkát is, s az inkvizíció kezére került: a kínzókamrákban pedig még azt is bevallotta, amit az ördög se tudott kitalálni.

A keresztes hadjáratok idején gazdagodó Velence csak szállította a keresztes lovagokat, végül már gyermekeket is a halálba, hátha az istennek tetszőbb lesz. Nem lett.

Az aztékok mesterfokon tudtak kegyetlenkedni, s élő emberi testeket „trancsírozni”, hitük szerint teljes természetességgel, s fel sem vetődik a kérdés, hogy Mengele, majd későbbi bolsevik leszármazottai vajon akkor az aztékok vagy az inkvizítorok átváltozásai?

Inkább az emberi paranoia töretlen kultúrtörténete?

Már Démokritosz észrevette:

- Mi emberek a legfontosabb dolgokban az állatok tanítványai vagyunk…

Krisztus fulladásos halála a keresztfán gyötrelmes, a látvány maga is

elképesztő.

Halálával megváltotta világunkat?

A XX. századi világégések után most úgy érzem: nem.

Lehet, akik hisznek, s akik jók, azokat igen.

Buddha keleten már többszörösen reinkarnálódott: tanítása terjedt, hatását országhatárok sem torlaszolhatták el.

A római katonák nem tudtak erről: kivégezték Krisztust.

Mózes kőtáblába vésett intelme is hiábavalónak tűnik fel, pedig oly tiszta, egyszerű, és megjegyezhető:

- Ne ölj!

Az Írás is tiszta, mély s felemelő.

Saulusból is Paulus lesz a damaszkuszi úton, ahol a mai Szíriában

meghatódva álltam. Most bazársor borítja a karavánút kis szakaszát, ahol Pál megvilágosodott.

Görögül írja majd leveleit zsidókhoz, rómabeliekhez és még sokakhoz, s görögül írják evangéliumaikat Palesztinában: Máté, Márk, Lukács, János…

Mátéé a kiérlelt írásművészet: hite s lelkének kifinomultsága oly magaslatokra emelkedik, mint a katedrálisok.

A Szentírás keletkezése óta fűti, rajongásig fokozza a művészek szenvedést, gyászt, szeretetet és halált mennyekig emelő tisztaságát. Mi mégsem változtunk: Krisztust alighanem ma is keresztre feszítenénk.   Humanista elolvashatja a Mein Kampfot, csak humanistább lesz; szadista a Szentírás olvasatával szadistábbá válhat, mint volt, s az írás igazsága még az inkvizítorokat sem menti fel.

A tények: tények.

Utazásunk emberi múltunkban még így is tanulságos lehet: következő állomásaink a magyarok honfoglalásáig mindig ötven évet tekintenek majd át.

A történelem oldalai ezen a képzeletbeli website-on gyorsan peregnek, s az entert ott nyomhatjuk meg, ahol nekünk tetszik.

Keresőprogramunk az azonos oldalakat egymás mellé rendezi, s talán bizarr, de megfontolásra ajánlható összefüggéseket vehetünk észre.

A civilizációnk története ugyanis mintha mindig újra és újra azonos jelmezben adná szerepét, átfestett díszletekben, és mindig új közönség előtt.

Mintha az elődök elfelejtették volna elmesélni a már látottakat.

Tags: művelődéstörténet