GOJ (MÁS NÉPBŐL VALÓ) KOROK – EMBEREK (IX)
Az élet az élőké
Polinézia egyetlen és legnagyobb királysága: Tonga, a „barátságos szigetek”, ahogy a térséget Cook kapitány partraszállása óta hívják. Szembetűnő már az első pillantásra, hogy itt a polinéz kultúra nem került idegenek befolyása alá. Az maradt, ami volt. A tongaiaké. Köszönhetően talán éppen királyaiknak. A százezres lélekszámú, természeti adottságaiban páratlan déltengeri, városnyi kis ország remélhetően most már nem is fog senki barbár pusztításának áldozatául esni. A maga képére fejlődhet.
Keményfából készült, fényes, elegáns fejpihentetőt készít a rekonstruátor. Párnához szokott, elkényelmesedett testünk először ragaszkodna megszokásaihoz, de aztán elfogadja, hogy a déltengeri melegben, gyékényszőnyegen heverészve sokkal jobb erre a pihentetőre fejünket hajtani, mint ágyban izzadni.
Legújabb szerzeményemet végül fejpihentetés helyett szoborposztamensnek minősítettem át. Közben tegnap esti asszonyom áldott állapota járt folyton a fejemben. Meghatározhattam volna várandó gyermeke nemét. Csak azt nem mondhattam volna el neki, hogy honnan tudom, amit állítok. Nehéz megfejtenünk azt is, hogy valami éppen miért jut az eszünkbe. Agyunk összeköttetései oly gyorsan jönnek létre. Az anyaság, a gyermekvárás miatt gondoltam erősen évek óta eltávozott anyámra? A sikertelen szív-tüdőátültetés miatt tőlem elbúcsúzott feleségemre? A pillanatra, amikor megszületett fiamat közösen fürdették? A képnél olyan időztem, hogy az utolsó pillanatban észleltem: a múltkereső már leállította napi, múltból választott témánkat, mely a Ramszesz és az egyiptomi Újbirodalom élete volt, s a másodperc töredéke alatt kellett valaha volt szeretteim előhívását megakadályozni. A találkozást nem tudtam volna elképzelni! Sikerült az elfojtás. A holtak tiszteletreméltóak, de az élet az élőké!
Newtont hívtam az alagútból. Érdekelt, hogy ez a tudós zseni: hogy vélekedett életünk igazságairól? Értett valamit abból, ami bennünket körülvesz? Érezzük, hogy értünk valamit az egészből… de hát az egész! Newton egyértelműen felelt.
- Olyan vagyok, mint a tengerparton játszó gyermek, aki játék közben a szokottnál laposabb vagy szebb kagylót talál, míg az igazság nagy óceánja felfedezetlenül terül el tekintetem előtt.
Így fogalmozott. Pedig mennyit tudott!
Vizsgált témánk szerint, a múltkereső bemutatása alapján, Ramszesz idejében az egyiptomi Újbirodalom máig lélegzetelállító emberi teljesítményei ellenére lényegében reprodukálta elődei szokásait. A fáraó ugyan már nem volt az a korlátlan hatalmú despota, juttatott keveset a kivételezetteknek, de folyt változatlanul mások leigázása, s az elveszed, tőled is elveszik rítusának szabályai szerint Egyiptom az I. évezredben már kétségbevonhatatlanul hanyatló állam. Jönnek utánuk a föníciaiak, az arámiak, asszírok, médek, perzsák és mások.
Hatalmuk aláhullt, mint a csillagok, melyek még világíthattak volna, ha a helyükön maradnak.
Izzott végsőt a nap, s eltűnt a horizont mögé, amikor Nuku Alofában, Tonga fővárosában hazaértem. Szerettem volna az estét királyként élni, de már az ötletet is képtelenségnek tartottam, s elvetettem. Alattvalóként bújtam asszonyom mellé, s nem bántam meg, mert csókjából csorgott a gyönyör, mint sűrű méz az öblös sejtű lépből. Boldog az ember, ha ilyen asszonyra lel!
Nem a Bibliából idéztem. Kitaláltam.