HÁGÁR ÉS IZMAEL – VESZTESEK? GYŐZTESEK? III. (AZ ISZLÁM VILÁG TITKAI)

HÁGÁR ÉS IZMAEL – VESZTESEK? GYŐZTESEK? III.

(AZ ISZLÁM VILÁG TITKAI)

X.
DÁRIUS BIRODALMÁBAN

*

Aki valami jó ügyben jár közben, annak majdan része lesz abból. Aki pedig rossz ügyben jár közben, az majdan hasonló részt kap viszonzásul. Allah mindent éberen figyel. (4:85)

*

Irán – Dareiosz, Xerxesz földje. Perzsák. Az ókori világbirodalom, a bizánciak fölényes riválisa. Be lehet jutni ebbe az országba egyáltalán, nyílhat vajon egy kis ablak legalább ebbe a zárt világba számomra, s gyúlhat egy szerencsecsillag, mely elvezethet a perzsák lenedás városaiba: Perszepoliszba, Szúzába? Aiszkhülosz oly megragadóan tudta a Perzsákban leírni hatalmukat, hogy testközelben érzem őket, amint megfeszített erővel hidat emelnek a Boszporuszra, amint elfoglalják Babilont, s szabadon engedik a rabszolgasorsba taszított zsidókat. Megelevenednek a Biblia ószövetségi könyvei, s peregnek előttem a szúzai menyegző képsorai, Noé és bárkája az Ararát csúcsainál, s még megannyi kép, hangulat és emlék. A Korán szúrái is felidéződnek bennem. Noé és az özönvíz az alábbiak szerint: „Ám hazugsággal vádolták őt, mi azonban megmentettük őt, s azokat, akik vele voltak a bárkán és a korábbi nemzedékek utódaivá tettük őket a földön, és vízbe fullasztottuk azokat, akik hazugságnak tartották a mi jeleinket. Nézd meg, milyen végre jutnak azok, akik intést kaptak!” (10:73)

Hogy is léphetnék perzsa földre?

– Ha kapsz vízumot – mondta szír orvostanhallgató útitársam még tavaly a damaszkuszi repülőtéren –, az Ararát völgyén át Törökországból bejuthatsz, és tátva is marad a szád az élményektől. Nekem elhiheted!

Később aztán el is hittem. Feleségemmel közösen nyújtottuk be vízumkérelmünket az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövetségén. A konzul úr megkérdezte:

– Miért akarnak oda utazni?

– Olvassuk a Koránt, szeretjük az iszlám művészetet, az iszlám világ számos országában jártunk már.

Hosszú várakozási idő után a konzul úr átadta útleveleinket, bennük a beutazási és tartózkodási engedély, mely szerint kíséret nélkül szabadon mozoghatunk az Iszlám Köztársaság területén.

S már csattogott is velünk a Belgrád expressz Isztambul felé. A vonaton néhány turista lézengett. Szerbiában, Bulgáriában inkább csak belföldi utasok szálltak fel és le, fülként ajtaját bezárni nem lehetett, a kalauz felhívta a figyelmünket, hogy a háború után sem veszélytelen errefelé utazgatni, ha nem is alszunk, belülről kötéllel rögzítsük a tolóajtót, és senkit se engedjünk be. Errefelé ugyanis nem a Korán sorai szerint élnek az emberek: „A tolvajnak – lett légyen férfi, avagy nő – vágjátok le a kezét! Így legyen ez annak jutalmaként, amit szereztek maguknak és intő példaként Allahtól! Allah hatalmas és bölcs.””(5:38)

Útitársunk egy mini könyvet lapozgatott: a Talmudot. Grúziai zsidó csempész, de nevezzük őt, szalonképesebben, kereskedőnek. Budapestről szállítja a rádiótelefonokat Isztambulba, ahol a többszöröséért ad túl a készülékeken. Hogy hová tudja eldugni a vonaton a mobilokat: nem illik elárulnom – családja eltartása a tét.

A volt szovjet tagországokban a grúz, örmény, kirgiz és más nemzetiségű családoknak havi húsz-harminc dollárból is meg kell tudni élni.

Számára Izraelbe bevándorolni már nem egyszerű: számos honfitársa hamis származási papírokkal tette ezt, fölvették a tízezer dolláros bevándorlási segélyt, bútorokat, értékeket vásároltak, Bécsen, Budapesten keresztül mindent értékesítve visszaszivárogtak Bakuba, Jerevánba, Szamarkandba.

Zsidónak lenni sem könnyű arrafelé. Útitársunkat igazoltatta a rendőrség szülővárosában, kocsijában kábítószert szerettek volna találni. Tudták róla, hogy Isztambulban kereskedik. A Pakisztán-Irán-Törökország kábítószerútvonal – mint korunk selyemútja – már közismert. A kocsiban kábítószert nem találtak, a profik egyébként is inkább patronba helyezik a port és lenyelik. Vállalva azt a veszélyt is, hogy a patron szétnyílhat, és halálos túladagolás következhet be… Barátunkat orvoshoz szállították a rendőrök vérvételre, hogy véréből mutassák ki a narkotikumot. Tűszúrással a karján végre újból autóját vezette, amikor ugyanazok a rendőrök megint megállították. Kábítószeres tűt és fecskendőt találtak a kesztyűtartójában. Akkor rejtették oda, amikor ő a vérvizsgálaton volt. Gyorsan kellett a rendőrök ajánlatát átgondolnia: fizet a zsebükbe ötezer dollárt, vagy semmi nem mentheti meg hat év börtöntől. Fizetett, s el is úszott a megtakarított pénze.

– Pedig pont ennyiért lehetne magyar útlevelet vásárolni, mely nem is hamis – mondta szomorúan. – Az amerikai útlevél sokkal drágább, ha akarod: veszek neked – fogalmazott választékosan oroszul.

Ajánlata nem érdekelt, így a beszélgetést más témára tereltük. Elmesélte, hogy legutóbb is úgy tért haza, hogy parókát, színes kontaktlencsét viselt. A felesége nem is akarta beengedni. A csempészet szakma, melynek fortélyai kimeríthetetlenek. Bűvészi gyorsasággal tudott százdollárost mogyorónyi nagyságúra összehajtogatni, azt pici textíliával bevonni, és – mint egy gombot – a zakójára varrni. A csempésztanfolyama végén végre feltünedeztek a Gülhane fái, a Top Kapi szeráj épülete, az Hagia Sophia és a Kék Mecset tornyai, a Boszporusz kéklő vize Isztambulban. (Az Iszlám csodák fejezetünkben visszatérünk a város nevezetességeire).

Isztambul már nem a bundatúrák, az aranyláz városa, sokkal inkább lüktető mediterrán turistaparadicsom, szépülő házakkal, gyönyörű parkokkal, sétálóutcákkal, az utcákra települt kisvendéglőkkel, ahol gyertyafénynél turisták sokasága ismerkedik a török gasztronómiával.

Pergamon, Trója, Kappadókia és megannyi látnivaló előtt vagy után az utazó Isztambult sem hagyja ki. Nyugati turistának a háromdolláros múzeumi belépő még elviselhető: egy dollár egy üveg víz, hatot kérnek egy grillcsirkéért, a finom ropogós török kenyér ára azonos a magyaréval, csak az infláció tempósabb, mint Magyarhonban. Errefelé csak kisebb összegeket szabad egyszerre beváltani: nem tudni, mire ébred az ember másnap. Olcsón vásárolni az adót nem fizető, illegális utcai árusoktól lehet, ha el nem zavarják őket a rendőrök. A tízdolláros farmernadrágok kupacokban még így is garmadával hevernek a földön.

A híres bazárban inkább sétálókat, mint vásárlókat látunk, felcsendül azért még az invitálás: „Szervusz! Magyar pasa – nagy a hasa! Gyere: bunda, szőnyeg, minden van!” Csadort szeretnénk vásárolni, hogy majd feleségem Iránba érve minden testrészét eltakarhassa az ottani szokások szerint. „A jóravaló asszonyok engedelmesek és vigyáznak arra, ami a kívülállók számára rejtve van, mivel Allah vigyáz arra.” (4:35, 3-4)

Vállalkozásunk néhány óra után már reménytelennek látszott: Törökországban nem kötelező a csador viselése, aki mégis ezt a hagyományt tartja: hát megvarrja magának. A bazár eldugott zugában egy iráni kereskedő parányi üzletében feleségem végre csadorba öltözhetett, s fejenként harmincöt dollárért a Teheránba induló iráni buszra is feljutottunk.

Elindultunk a hosszú útra…

A török hadsereg katonái számtalanszor ellenőrizték és átkutatták a buszt, a kurdoktól veszélyeztetett területeken katonai alakulatok cirkálnak, csőre töltött gépfegyverek, harckocsik ellenőrző zónáin haladunk keresztül. Útleveleinket szinte félóránként kommandósok ellenőrzik. A településeken szebbnél szebb mecsetek magasodnak, a világi Török köztársaság és demokrácia védőbástyájának is mondott török hadsereg meghatározó vezetői nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy a muszlim fundamentalizmus terjedését megakadályozzák. A hatvanmilliós országban mégis gombamód szaporodnak a vallási iskolák, az ott tanulók száma már közel jár a millióhoz. Klasszikus arabot, Mohamed próféta életét és a Koránt tanulják. „Mohamed Allah küldötte. Akik vele tartanak, azok szigorúak a hitetlenekkel szemben és könyörületesek egymással. Látod őket, amint meghajolnak és leborulnak, Allah tetszését és kegyét áhítozva. Az ő ismertetőjelük az orcájukon van a leborulás nyomától. Ez az ő példázatuk a Tórában, és ez az Evangéliumokban: Olyanok ő, mint egy vetőmag, amely hajtást hoz, megerősíti azt, úgyhogy megvastagszik és egyenesen áll a szárán a szántóvetők csodálatára, és hogy Allah haragvást keltsen általuk a hitetlenekben. Allah megbocsátást és óriási fizetséget ígért azoknak közöttük, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek.” (48:29) Az egyenruha viselete kötelező, az állami iskolákban viszont tilos. A sajtó, a szakszervezetek, a művészek, a polgári szervezetek, a tanárok támogatják a tábornokokat – a hadsereg a legjobban tisztelt intézmény az országban.

Előttünk a bibliai táj, Noé és az özönvíz történetének levegője, körülöttünk török kommandósok, álig felfegyverkezve. A buszban az irániakon kívül mi ketten magyarok, és négy cseh utazott. Mint általában, megint az irániakat ellenőrzik. Velünk, magyarokkal kedvesek, mert rokonaiknak tartanak – ám azt, hogy Iránba utazunk: gyanúsnak találják. Cseh útitársainktól a nemzetközi oltási könyvet követelik, de azzal nem rendelkeznek. Sötét éjszaka volt már, amikor az iráni határövezetbe értünk. Csak a hold és az Ararát hóborította csúcsa fehérlett.

A határátkelés nyolc órán keresztül egész éjszaka tartott. Százak és százak próbáltak átkelni a határon csomagokkal, kartondobozokkal, Törökországból szállított árukkal. Egész éjjel hurcoltuk, tologattuk csomagjainkat egyik teremből a másikba. A bevándorlási tisztviselő mindenki csomagját alaposan átforgatta, végre mi is sorra kerültünk. Sporttáskánkat nyitatta ki először, bele is nézett, de nem érdekelte igazán, hogy mi van benne.

– Miért utaznak Iránba?

– Magyar turisták vagyunk – feleltem.

Kézitáskámat nyitotta ki, s a magyar nyelvű Koránt emelte ki.

Érdeklődéssel nézett rám.

– Maguk ezt olvassák?

– Igen, uram. Sok iszlám országot meglátogattunk már.

– Üdvözlöm önöket az Iráni Iszlám Köztársaságban – felelte.

Beléphettünk Irán területére…

Még egy teljes napig tartott az út Teheránig, ahol a Hotel Omid kényelmes szobájában egyetlen éjszaka elegendő volt, hogy kipihenjük magunkat. A tízmilliós nagyváros először nyomasztóan hatott ránk, s kiismerhetetlennek látszott, mint Tokió vagy Sanghai. De aztán belejöttünk. A közlekedés jó és szervezett, sok a taxi és nagyon olcsó. Néhány forint egy liter benzin. Egy dollárért a bankban háromezer riált adnak, az utcán sokszor ötezret is. Ekképpen egy dollár valójában másfelet ér.

Feleségem csadorviseletben beolvadt a helybéliek közé, ha buszra szálltunk, hátul ült ő is, a csadort viselő nők között. Én elől utaztam, a kordonnal leválasztott férfiszakaszban.

– Te figyelj engem – mondtam neki –, mert fel sem ismerlek száz fekete csadort viselő nő között.

Végre a Gulisztán palotában láttam egy férfit, itt a Néprajzi Múzeumban sétált perzsa asszonyával és gyermekeivel. A Régészeti Múzeumban egy japán házaspárral találkoztunk, s aztán eggyel sem ebben a tengernyi városban.

Olvadozunk a negyvenfokos melegben. Iránytaxival az Ardzsantin térre tartunk, beszáll a taxiba egy jól öltözött fiatal perzsa férfi, választékosan beszél angolul, szívesen kísérőnkül szegődik, hogy gyakorolja a nyelvet. Vállalati menedzserként dolgozott, most intenzív angolra jár, Kanadában szeretne munkát vállalni. Nagyon bántja, hogy külföldön néhányan a perzsákat potenciális terroristának tartják.

Az Ardzsantin teret a teheráni luxus negyedek ölelik körül, s az volt az érzésem, mintha Németországba csöppentem volna. A tér buszpályaudvara pedig mintha Zürichben, vagy Szingapurban lenne.

Légkondicionált autóbuszok, tisztaság, modern épületek mindenütt. Menetjegyeket vásárolunk belföldi továbbutazásokra és vissza Isztambulba. Innen a Boszporuszig húsz dollárt kérnek, a perzsa-öbölig, a több mint ezer kilométeres út ára néhány dollár. A pályaudvar műszaki igazgatója oroszul szólít meg, dolgozott Oroszországban, örül az alkalomnak, hogy beszélgethet ezen a nyelven, s irodájába invitál minket teára. A perzsák szívélyes vendéglátók, utcán, étteremben, szállodában készséggel fogadnak bennünket. A damaszkuszi, isztambuli bazárok után a teheráni is lenyűgöz bennünket nagyságával, pazarságával. Perzsaszőnyegek, arany és ezüst és minden más kapható itt. A külföldi termékek árai a magyarországiakkal azonosak, de az iráni termékek olcsóbbak. Bekeveredünk az iraki negyedbe is, itt, olcsó motelekben, vidékről érkezett kézművesek élnek, s árulják gyönyörű portékájukat. Egy igazán szép, igazi, két négyzetméteres kézi szövésű szőnyeget ötven dollárért is meg lehet venni. Az irakiak is kereskednek itt, az iraki iráni háború előtt menekültek ide, láthatóan békességben élnek.

A Sayro Safar társaság légkondicionált Mercedes autóbuszán utazunk Iszfahánba, a steward, mint egy repülőgépen, süteményt, hűtött üdítőitalokat szolgál fel. Ez a magántársaság világszínvonalat ért el.

Irán 1971-ben ünnepelte a perzsa birodalom két és fél évezredes fennállását. Az államalapító Nagy Kürosz (Cyrus) évének, ünnepi esztendőnek nyilvánított évfordulón méltó emléket kívántak állítani a nagyszerű múltnak. Régészeti leletek szerint ezen a vidéken már 15 000 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek. Tudósok egy része az emberiség bölcsőjét a közeli Mezopotámiába, a mai Irak területére helyezi: Ninive, Babilon romjait is ott tárták fel. De az egyik iszaptéglából épített város Irán nyugati részén i.e. 8650-ből származik. Valószínű, hogy a gabona vetése is Iránból terjedt el. Krämer véleménye szerint azt a nyelvet, amelyen a legrégebbi írásos dokumentumokat írták, sumérnak nevezik és a legrégebbi kultúra hordozóit suméroknak. I.e. 5000 körül az Iráni-medencéből vagy az Indus mellékéről vándoroltak be Babilóniába. Évszázadokig tartó páratlan kulturális fejlődés után a szomszédos nomád semita törzsek azonban leigázták őket, nyelvük, akár a középkori latin, kultusz- és tudósnyelv maradt. Irán területén, az istenek földjén (Elám) már hat-hétezer évvel ezelőtt településeket alakítottak ki az elamiták. Az irániaknak indoeurópai nyelvcsaládba tartozó népcsoportjai: szkíták, szarmaták, a médek és a perzsák első törzsei i.e. a VIII. században érkeztek földjükre. Nagy Kürosz jól szervezett seregei rövid idő alatt elfoglalták egész Kisázsiát, Mezopotámiát, a hatalmas babiloni birodalmat. Hódítások révén Perzsia a világtörténelem egyik korai birodalma lett. Kürosz diadalmas hadvezér, kiváló államférfi volt, a művészetek támogatója, Perszepoliszban, Szúzában hatalmához illő székhelyeket alapított. Utódai: Kambüszész, Dareiosz (Dárius) és Xerxész folytatták a világbirodalom kiépítését. Hérodotosz és a bibliai Eszter könyve hitelesen tudósítanak nagyságukról. Dariusnak, az egyéb, természetbeni adók mellett, évente 2500 mázsa ezüst és 94 mázsa arany folyt be a kincstárába.

Elképesztő vagyon! Sokat tanulhatott a suméroktól, s Perszepolisz, Szúza romjai még most is bizonyítják hatalmát és gazdagságát.

Iszfahán az oázisok oázisa. A tiszta vizű Zajandeh ezernyi csatornán át öntözi az utcák, parkok fáit, s hűti az árnyékban is ötvenfokos gyilkos forróságot.

A város középpontjában háromszáz esztendő óta dacol az idővel a világ egyik legnagyobb és legnagyszerűbb tere, a Mejdán Sah, melyet ötszáz méter hosszú és százötven méter széles, egyemeletes, téglalap alakú palotasor övez. Abbasz sah udvartartása, az Ali kapu, a Sah-mecset az iszfaháni díszítőművészet gazdag világát tükrözi, a látvány az iszlám világ egyik legszínesebb, legpompásabb remeke.

Ülünk egy fa árnyékában, jegelt kólával hűtjük magunkat, tekintetem egy választási plakátra szegeződik, melyről Mohamed Khatami reformpárti politikus tekint ránk. A politikus a 2000-ben tartott választásokat is megnyerte.

Perszepolisznak, Perzsa városnak a görögök hívták a világbirodalom gazdag fővárosát, mely az athéni Akropolisz előtt ötven évvel épült. A Nagy Sándor által felgyújtott városban elégetett könyvek ezreinek lángja mintha még most is lobogna, olyan meleg van itt, a romok között sétálva. Oszlopfők, palotatermek, kapuk, faragott birkafejek, sírok, domborművek őrzik a múltat, itt, Perszepoliszban és a közeli Paszargadaiban, ahol Kürosz sírja található. Sztrabón, az ókori görög író számolt be Alexandrosz „látogatásáról”. Tőle tudjuk hitelesen, hogy a nagy perzsa királyok aranyágban, aranykoporsóban feküdtek.

Dárius kincséhez mérten ez természetesnek mondható. Dareiosz gazdagsága nem a jó szerencsének volt köszönhető. Kiváló államszervező volt, megszilárdította a közigazgatást, hozzávetőleg háromezer kilométeres úthálózatot építtetett, gyorspostát és futárszolgálatot szervezett. Még Hérodotosznak is el kellett ismernie, a perzsák olyan ügyesen szervezték meg a hírközlés módját, hogy futáraik teljesítményét senki felül nem múlhatja.

Olasz és angol turisták járják még itt rajtunk kívül az ezeréves köveket.

Egy Amerikában élő iráni sebésszel ismerkedünk meg. Nyugalomba vonult, és hónapok óta utazgat a térségben. Áprilisban mekkai zarándoklaton vett részt, a háddzs, a holdcikluson alapuló muszlim naptári év utolsó hónapjában történik. Aki fedezni tudja a maga útiköltségét és családtagjai megélhetését, köteles élete során legalább egyszer megtenni a zarándokutat. „Végezzétek el a zarándoklatokat és az umrát Allahnak! Ha akadályozva lennétek, akkor engesztelésképpen ajánljatok föl áldozati állatot, ami könnyen előteremthető nektek! Ne nyírjátok le a fejeteket, mielőtt az áldozati állat meg nem érkezik az áldozó helyre! Aki beteg közületek, vagy fájlalja a fejét, kárpótlással tartozik: böjt vagy alamizsna áldozati állat formájában! Ha azonban biztonságban vagytok, és bárki kihasználja az alkalmat, hogy az umrát elvégezze a zarándoklatig, annak engesztelésképpen áldozati állatot kell felajánlania, ami könnyen előteremthető. Aki azonban nem talál elő semmit, az böjtöljön három napot a zarándoklat idején és hetet, hogy visszatértetek Mekkából Medinába. Ez tíz teljes nap. Ez az előírás csak azt illeti, akinek a családja nem lakik a Szent Mecset mellett. Féljétek Allahot! Tudnotok kell, hogy Allah büntetése rettenetes! / A zarándoklat az ismert hónapban történik. Aki kötelezően magára vállalja e hónapokban a zarándoklat elvégzését, annak a zarándoklat idején tilos a szeretkezés, a kihágás és a torzsalkodás! Ha valami jót cselekesztek, arról Allahnak tudomása van. Lássátok el magatokat útravalóval! Ám a legjobb útravaló az istenfélelem. Féljetek engem ti, akiknek van eszetek!” (2:196-197)

A professzor ihrámot, két fehér lepedőt viselt, Ábrahám, felesége, Hágár és fia, Iszmáel életéről elmélkedett. Hétszer körbejárta a mekkai Nagy Mecset központi szentélyét, a Kábát, megérintette a benne őrzött szent fekete követ, hétszer elfutott Marva irányába és vissza. A következő napon elindult a Mekkától húsz kilométerre lévő Ararát hegyére, ahol Mohamed próféta halála előtt itt tartotta utolsó prédikációját. Ezen a helyen napnyugtáig Alahhoz fohászkodott. Az éjszakát Minában töltötte, ahol megkövezett három, ördögöt ábrázoló oszlopot. Végül visszatért Mekkába, ahol újra körbejárta a kábát. A zarándokút az áldozat ünnepével ért véget, amikor állatokat vágtak le. Ezután ellátogatott Medinába, Mohamed sírjához is.

Siráz vidáman zöldellő oázis, citadellával, medreszével, mecsetekkel, árnyékos parkokkal. A forróság olyan mértékű, hogy délután már igazából csak árnyékban érdemes üldögélni valahol. Mi is úgy döntöttünk, hogy visszavonulunk hűvös szállodai szobákba. Állóképességünk utolsó erőtartalékával még beálltunk a sorba, hogy friss lepénykenyeret vásároljunk. Négy fiatal perzsa fiú dolgozott a pékségben, egyikük markolt a tésztából, gombócot formált, a másik lepény alakúra gyúrta, a harmadik motorral hajtott forró vaskorongra helyezte, a kisültet pedig egy asztalkára dobálta. A negyedik fiú pedig árulta.

Éreztük szánkban a friss kenyér ízét, s elképzeltük, hogy jól megsózzuk, mint odahaza a lángost, s jégből olvasztott hideg vizet iszunk rá, amennyi csak belénk fér. Amíg vérünk le nem hűl. Néhányan álltak még előttünk, egy középkorú asszony vagy harminc lepényt kért, s miután azokat megkapta, leállt a gép: áramszünet miatt.

Elindultunk, hogy egy másik pékséget találjunk. Alig vonszoltuk már magunkat, az asszony utolért bennünket, s megkérdezte:

– Hány kenyeret szeretnének?

– Kettőt – feleltük.

S ötöt nyomott a kezembe. Pénzt sem fogadott el.

– Köszönöm – néztem a mosolygó arcú asszony után, és nem tudtam mást mondani a meghatódottságtól. „Ha nyilvánosan adakoztok, az is már dícsértes dolog! Ám ha titokban teszitek azt, s úgy adjátok azt a szegényeknek, az még jobb nektek, s jóváteszi a rossz cselekedeteitek egy részét. Allahnak tudomása van arról, amit cselekesztek. /Akik javaikból éjjel vagy nappal, titokban vagy nyíltan adakoznak, azoknak a fizetsége Urunknál van, s az Utolsó ítélet miatt nem kell félniök s nem fognak szomorkodni.” (2:271, 274)

A szállodában több liter olvadt jég is alig volt elegendő, hogy magunkhoz térjünk. A hallban Qatarból, Jemenből, Ománból, Szaúd-Arábiából érkezett vendégek töltötték idejüket. A Mesedből érkezett iráni mérnök cigarettával kínál, adok neki az enyémből. Ízlik neki. Forgatja, nézegeti Pall Mall dobozát.

– Ez magyar?

– Igen. Amerikai licenc alapján készül.

– Teheránban nyílt egy McDonald`s, de egy nap múlva be kellett zárni, mert tiltakozó tüntetéseket szerveztek az egyetemisták.

Nálunk radikális hangok éppen azt harsogják, hogy a multinacionális tőke kivásárolja a hazai energiaszektort, emeli az árakat, a tévécsatornákat elönti a giccs, megtelepedtek a maffiák, robbantgatnak, bezártak az olcsó kifőzdék, s helyükre elegáns McDonald`s-ok költöztek, terjed a kábítószer… a szabadság szabatossága…

– Önöknél egy kis visszatérés kellene a fundamentumokhoz – vélekedett.

A beszélgetés folyamán családi élete is szóba került. Elmondta, hogy felesége skizofrén, de ő kitart mellette. „A gyengeelméjűeknek ne adjátok oda javaitokat, amelyeket Alah nektek rendelt megélhetés gyanánt. Inkább lássátok el őket abból s ruházzátok őket és beszéljetek velük illendő módon!” (4:5)

Szakításra még nem gondolt. Ennek útja a Korán szerint: „Ha féltek, hogy szakításra kerül sor közöttük, akkor küldjetek hozzájuk egy döntőbírót a férj családjából, egy másik döntőbírót a feleség családjából! Ha ők ketten ki akarnak békülni, akkor Allah megbékélést fog szorgalmazni közöttük. Allah mindenek tudója, akinek mindenről tudomása van.” (4:35)

A válás Koránban található eligazító sorait is áttekintettük: „Azoknak a házasembereknek, akik megesküdtek, hogy tartózkodnak a feleségüktől, négy hónapig kell várakozniuk. Ha e négy hónap során esküjüket semmisnek tekintik, – akkor Allah megbocsátó, és könyörületes. / Ha azonban a végleges válást határoztátok el, akkor úgy lesz. Allah mindent hall és tud. / Az elvált asszonyoknak háromhavi tisztulást kell kivárniuk. Nem szabad eltitkolniuk azt, amit Allah az előző házasság gyümölcseként a méhükben teremtett – ha hisznek Allahban és a Végső Napban. A férjeket illeti meg leginkább az, hogy ekkor visszafogadják őket, ha ők ki akarnak békülni. Az asszonyokat ugyanaz a jog szerinti bánásmód illeti meg férjük részéről, mint amivel ők tartoznak férjüknek. A férfiak azonban egy fokkal fölöttük állnak. Allah hatalmas és bölcs. / A válás kétszer megengedett. Akkor azonban vagy meg kell tartani a feleséget az elismert módon, vagy el kell bocsátani illendő módon! Az utóbbi esetben tilos a férfiaknak bármit is elvenniük abból, amit jegyajándék gyanánt adtak nekik. – ha csak nem félnek mindketten, hogy nem tartják be Allah előírásait. Ha azonban féltek, hogy nem tartják be mindketten Allah előírásait, nem követ el egyikük sem bűnt, ha az asszony valamivel megváltja magát. Ezek Allah előírásai. Ne szegjétek meg azokat! Akik áthágják Allah előírásait, azok istentelenek. / Ha a férfi a feleségétől harmadszor elválik, akkor az asszony, mint feleség tilos a számára, amíg férjhez nem megy valaki máshoz. Ha az elválik tőle, akkor nem követ el egyikük sem bűnt, ha újra visszatérnek egymáshoz – ha hisznek abban, hogy mindketten betartják Allah előírásait. Ezek Allah előírásai. Allah megmagyarázza az előírásokat azoknak, akik értelmesek. / Ha elváltatok asszonyaitoktól és ők kiszabott várakozási idejüket elérték, akkor vagy tartsátok meg őket a megfelelő módon, vagy bocsássátok el őket megfelelően! Ne tartsátok őket vissza kényszerrel, hogy áthágjátok ezzel Allah előírásait! Aki ekképpen cselekszik, az önmaga ellen vét. Ne tegyétek Allah verseit gúny tárgyává! Emlékezzetek meg Allah irántatok tanúsított kegyelméről s az írásról, és a bölcsességről, amit leküldött hozzátok, hogy intsen benneteket vele! Féljétek Allahot! Tudnotok kell, hogy Allah minden dolog tudója! / Ha elváltok asszonyaitoktól, és ők kiszabott várakozási idejüket elérték, akkor ne akadályozzátok meg őket abban, hogy ismét megházasodjanak korábbi férjeikkel, ha a megfelelő módon egymás között megegyeztek. Ez az intés közületek annak számára, aki hisz Allahban és a Végső Napban. Ez istennek tetszőbb és tisztább nektek. Allahnak tudása van mindenről, ti azonban nem tudtok. / Az elvált szülőanyáknak két teljes évig kell szoptatniuk gyermekeiket! Ez azokra vonatkozik, akik azt akarják, hogy a szoptatás hiánytalanul kiteljék. A gyermek apjának kötelessége megfelelő módon eltartani és ruházattal ellátni az anyákat! Senkitől nem követelnek többet, mint amennyire képes. Nem szabad kényszert alkalmazni egy anyával szemben a gyermeke miatt, s egy apával szemben sem gyermeke miatt. Az apa örökösének ugyanaz a kötelessége a szoptató anya iránt. Ha azonban kölcsönös megegyezés és tanácskozás után a gyermeket a kiszabott idő előtt el akarják választani, akkor az nem róható föl egyikük vétkéül sem. Ha pedig a gyermeket dajkával akarjátok szoptatni, az sem róható föl bűnötökül, amennyiben megadjátok neki azt a fizetséget, amelyben megfelelő módon megállapodtatok. Féljétek Allahot! Tudnotok kell, hogy Allah látja azt, amit cselekesztek! / Nem róható föl bűnötökül az, ha a házasságkötés után elváltok az asszonytól, feltéve, hogy még nem illettétek őket és hozományt állapítottatok meg nekik. Lássátok el őket javakkal illendő módon – a tehetős is, a szegény is képessége szerint! Kötelesség ez a jóravalók számára! / Ha azonban elváltok tőlük, mielőtt még illettétek volna őket, ám hozományt állapítottatok meg már nekik, akkor a tiétek marad annak fele, amit megállapítottatok, kivéve ha az asszonyok lemondanak részükről, vagy az mond le, aki a házasságkötés felől rendelkezik. Inkább tekintendő istenfélelemnek az, hogy lemondjatok a részetekről! A vagyoni ügyekben ne feledkezzetek meg arról, hogy nagylelkűek legyetek egymással! Allah látja azt, amit cselekesztek.” (2:226-233, 236-237)

A szállodában a pincér fagylaltot, kólát szolgált fel, a vanília és csokoládé gombóc hegyekről, mint az Ararát csúcsáról a hólé csorgott le a meggyzselé, s még édesebbé tette a fagylaltcsúcsokra szórt pisztáciát.

Feleségem szerint ilyen finomat még nem evett, s ebben nem is túlzott.

Teherántól ezer kilométer távolságban vagyunk, innen a Perzsa-öböl már csak egy ugrás. Gyakran dörögtek itt már a fegyverek. Ezt írja a Korán: „Harcoljatok Allah útján azok ellen, akik ellenetek harcolnak! Ám ne hágjátok át Allah parancsait! Allah nem szereti azokat, akik áthágják a parancsait. / Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek el őket onnan, ahonnan kiűztek benneteket! A megkísértés (fitna) rosszabb, mint az ölés. Ne harcoljatok azonban ellenük a Szent Mecsetnél, amíg ők nem harcolnak ellenetek ott. Ám, hogyha harcolnak ellenetek, akkor öljétek meg őket! Ez lesz a hitetlenek fizetsége!” (2:190-191)

Szúza fényes városát Hérodotosz is felkereste. A Biblia Eszter könyvében Achasvéros néven említi Xerxészt, s oly szemléletesen írja le a hadvezér lakomáját, hogy a romok között mintha előtűnnének a márvány padozaton az arany- és ezüstheverők, s elképzeljük a hét napig tartó lakomát.

Nagy Sándor foglalta el Szúzát és birtokba vette mérhetetlen kincseit. A város volt a helyszíne a történelem egyik legkáprázatosabb ünnepségsorozatának.

Képzeljük el, mintha mozivásznon peregne ez a monumentális jelenet: a szúzai esküvő. Az Indiából visszatérő Nagy Sándor itt rendezte meg Kelet és Nyugat egyesítésére törekedve a görögök és a perzsák tömegesküvőjét. Maga Nagy Sándor Sztateirát, a perzsa király lányát vette el, s a hagyomány szerint több mint tízezer makedón-görög harcos lépett itt házasságra a legyőzött, de már jövendő szövetségesként számba vett perzsák leányaival.

Perszepolisz, Szúza letűnt hétköznapjai peregnek képzeletemben hazafelé jövet is a Balkán-expresszen. Magyar egyetemisták az útitársaink. Hamis jeggyel utaznak. Effélét Pesten néhány ezer forintért lehet venni, mutatják, s úgy töltöd ki, ahogy neked tetszik. A jegy borítója eredeti, belül a jegy ügyes másolat. Szabadkán leugranak a vonatról, vesznek gyorsan egy jegyet Pestig. A magyar kalauzok észrevehetik a hamisítványt.

Repülőjegyet is tudunk neked kiállíttatni akárhová negyvenezerért! – mondják. Megköszöntem hozzám való bizalmukat, de nem kértem a címet, ahol e jóból részesülni lehet. De azt biztosan tudtam, hogy már hazaérkeztünk…

Hogy is mondta az iráni mérnök? „Megoldás lenne egy kis visszatérés a fundamentumokhoz.”

Valamihez bizonyosan.

XI.
AZ ÉJSZAKAI VONAT

*

Akik azonban hisznek, és jótetteket cselekszenek, azoknak Allah a nekik járó teljes fizetséget adja és még meg is tetézi nekik a kegyelméből. Akik azonban fennhéjáznak és felfuvalkodnak, azokat majdan fájdalmas büntetéssel bünteti, és nem találnak majd akkor maguknak Allahon kívül sem védelmezőt, sem segítőt. (4:173)

*

Egyedül élő idős apámat látogattam meg a Délvidéken. Megerősített a határőrség, járőr kocsik cirkálnak a bácskai szakaszon. A Bácsalmás Bajmok határátkelő is csendes, aztán Vajdaság felől a sötét felhők mögül harci repülőgépek robaja hallatszik. Erősödik a zaj, le kell szállnom a kerékpárról, még a gyomrom is remeg.

– Erről beszéltem, fiam – mondja apám. – Tengerész vagy, de ez neked is sok, igaz?

– Gyere hozzánk, Pestre, egy időre – kérlelem.

– Anyád itt fekszik a temetőben, én is itt szeretném befejezni.

A déli határszélen, a vonatokon civil ruhás belbiztonsági emberek vigyázzák a rendet, a Baja-Bácsalmás-Kiskunhalas szakaszon közlekedő vonat utasai között érkezik egyikük a kiskunhalasi pályaudvarra. Hozzám fordul:

– Beszél oroszul vagy szerbül?

– Egy kicsit –felelem. Egy társasághoz vezet, s arra kér, hogy segítsek rajtuk.

Ő pedig elvegyül a várakozók között.

– Dobar dan! – köszönt egy férfi.

– Dobar dan (Jó napot)! – válaszolom.

– Ja szam Dzsemail iz Koszovo (Dzsemail vagyok Koszovoból) – mondja, és

bemutatja feleségét, húgát, férjét és a hat gyermeket. Mint az orgonasípok – másfél éves a legkisebb, tizennégy a legnagyobb –, úgy állnak mellette. Hetedik napja vannak úton – koszovói szerb muzulmán menekültek. Ausztriába szeretnének eljutni, hogy a gyermekek életét mentsék. Jegyet vettek a belgrádi nemzetközi expresszre, nem értik miért nem szállhatnak fel.

A Belgrádból érkező vonatok késnek. (Most nem is túl sokat.) Biztonsági emberünk ott terem, eligazít, a harmadik vágánynál várakozzunk. Beáll az expressz, elfoglaljuk helyeinket, koszovói ismerőseimben láthatóan oldódik a szorongás. A muzulmán magatartásformáktól is eltekintenek, megszólalnak férjük jelenlétében az asszonyok is, Dzsemail tizennégy éves lánya, Alma angolul kezd beszélni, hogy könnyebb legyen őket megérteni, hiszen koszovói szerb tájnyelvet kevernek orosszal.

Alma nyakláncán aranyfélhold, s azon vésett arab írással Korán-idézet olvasható: „Allah! Nincs más isten, csak ő. Őt illetik meg a legszebb nevek.” (20:8)

Alma elmondja, hogy sokat sírtak, reszkettek, az iskolák bezártak, este nyolc után világítás nem volt, se tévé- és rádiózás, s apja úgy döntött, miután kilátástalannak érezték az életüket, hogy elmenekülnek. Csak a nagymama és a nagypapa maradt a házban. A pincében bújtak meg, ők őrzik mindazt, ami a házban maradt.

Alma anyja imát mormol: „Ő az, aki megteremtett benneteket agyagból, aztán földi élteteknek határidőt rendelt. Megszabott határidő van nála. Ezek után még egyre kételkedtek. /Ő Allah az egekben és a földön. Tudja a titkotokat és elhangzott szavatokat és tudja azt, hogy mire tesztek szert.” (6:2-3, Korán)

– Hová szeretnétek menni? – kérdezem Almától.

– Apa kérte, hogy mondjam el: nálunk az osztrák követség már bezárt, és a nénikém meghívólevelét sem kaptuk meg Bécsből, de a telefonszáma nálunk van. Ausztriában szeretnénk pihenni, mert nagyon kimerültünk. Norvégiában nem lenne jó, mert hideg van, talán Kanadába elmehetünk. De jó lenne Tunéziában is.

– Tudod olvasni arabul a Koránt?

Már egy kicsit igen. Ha vége lesz a háborúnak, hazamegyünk. Nálunk minden olyan szép, a hegyek, a házak, szeretetben éltünk szomszédainkkal, macedónokkal, törökökkel, albánokkal. Nem értem, miért történik mindez?…

S nagy csend telepedik körénk. A Korán sorai jutnak eszembe: „így van ez. Ha valaki oly mértékben büntet, amilyen bűnt elszenvedett, aztán ismét erőszak tétetik ellene, Allah minden bizonnyal megsegíti őt. Allah elnéző és megbocsátó.” (22:60)

Alma apja és a felnőttek attól félnek, hogy vízum nélkül nem vehetnek vonatjegyet Bécsig, föl sem szállhatnak az expresszre. Megérkeztünk este nyolc óra után a Keleti pályaudvarra, az asszonyokat és a gyermekeket a váróterembe kísérem, Dzsemail, az apa, és Alma, a lánya velem jönnek a jegypénztárhoz. Helyzetüket megértve kiadják a jegyeket vízum nélkül is, elfoglalják helyüket az éjszakai vonaton, s kérésükre, hogy biztonságban érezzék magukat: levelet írok annak, akinek majd azt bemutatják.

Aztán elköszönünk, a vonat hamarosan indul, Dzsemail velem jön, hogy telefonáljon Bécsbe: perceken belül indulnak végre Ausztria felé. Kérésére a kalauznak is elmondok mindent, aki készségesen ajánlja fel segítségét. Dzsemail kéri, írjam fel a címemet.

– Ki tudja, hol találunk otthont a gyerekeknek e nagyvilágban? De akárhol,

küldök egy lapot, hogy mindent megköszönjek.

Elteszi a címemet, telefonál, majd siet vissza családjához.

A vonat elindul. Egy ismeretlen, új hazába.

Másnap, lakásomban megcsörrent a telefon. Alma szólalt meg félénken a vonal túlsó végén. Mosonmagyaróvárott béreltek szobát, az osztrák határőrök leszállítatták őket a vonatról.

– Most mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten.

Nem tudtam válaszolni. Gondolkodási időt kértem. Alma tíz perc múlva ismét telefonált, s boldog lett elképzelésemtől. Egyetlen járható út kínálkozott megoldásnak: a Magyar Iszlám Közösség segítsége.

A családnak vissza kellett utaznia Budapestre, a Déli pályaudvaron vártam őket, s a Károly Róbert úti Magyar Iszlám Közösség – mecsethez nem illő környezetben működő imaházához – vezettem őket. A palesztin származású, magyarul is értő imám nem volt éppen otthon: az utcán kellett várakoznunk. Sötétedni kezdett, a hűvös szél egyre kellemetlenebb lett, a gyermekek a csomagokon üldögéltek, fáztak, éhesek voltak. Az imaházzal szomszédos vendéglő még nyitva volt, megkérdeztem a pincértől, hogy tudna-e a család segítségére lenni.

– Igen – felelte gondolkodás nélkül. Székelyföldről menekültem

Németországba, de itt, az Óhazában kötöttem ki. Nekem is segítettek – s cipelte ő is a csomagokat az áporodott levegőjű, meleg vendéglő nagytermébe, ahol záróra után lekapcsolta a világítást, hogy az utcán járőröző rendőrök figyelmét elkerülje. Pokrócokat hozott, a gyerekek enni kaptak, s ima után a kocsmapadokon kialakított fekvőhelyeken aludni tértek…

Dzsemail csöndben ismételgetett imáját hallgattam. „Akik hisznek, és elvégezték a hidzsrát és harcba szálltak Allah útján, és akik menedéket nyújtottak és segítettek – azok az igazi hívők. Megbocsátás és nagylelkű gondoskodás lesz majdan az osztályrészük. / Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében.” (8:74, 1:1, Korán)

Odakint a szél is nyugovóra tért, a vendéglő üvegablakain át a hold világított, a csillagok mozdulatlanságából égi nyugalom áradt. A félhomályban ültünk, felnőttek és a gyermekember, Alma. Láttuk, hogy folynak a könnyei a meghatódottságtól, de úgy tettünk, mintha nem látnánk.

Éjszaka volt már, amikor hazatértem családomhoz. Amikor az imám megérkezett, a székely fiú átköltöztette a gyermekeket az imaházba, akik valószínűleg csodálkoztak, hogy vendéglőben aludtak el, és Allah szentélyében ébredtek fel. Álom ez? Valóság? Nem tudták eldönteni.

A Magyar Iszlám Közösség segítségével Alma és családja megfelelő okmányok birtokában fél hónap múlva Olaszországba utazott. Nemsokára aztán Triesztből érkezett Alma levele. Örömtől túláradóan arról értesített, hogy megkapták a letelepedési engedélyt. Szállodában helyezték el őket, iskolába járnak, olaszul tanulnak.

Otthonra leltek Olaszországban. „Dicsőség Allahnak, a teremtmények urának, / a könyörületesnek és az irgalmasnak,” (1:2-3) A Megnyitó nevet kapott Korán-sorokkal zárta levelét.

Gyermeki kézzel, gyöngybetűkkel formált sorait borítékba zártam, s eltettem, hogy az emlékek között megőrizzem.

XII.
A SIVATAG LAKÓI

1.
Az Arab-félsziget

Ha Allah valami csapással sújt téged, azt nem háríthatja el senki, csupán ő. És ha valami jót akar neked, akkor nem állhat senki útjában az ő kezének. Eléri vele azt, akit csak akar az ő szolgái között. Ő a megbocsátó és a könyörületes. (10:107)

*

Az „arab” szemita szó, „sivatagot” jelent, de jelenti a „sivatag lakóit” is. A sivatagnak pedig három főszereplője van: a beduin, a teve és a pálma. Az arab (arabi, arabu) név először asszír forrásokban fordul elő, az arab szó eredete bizonytalan: az arabban a „nomádok” szinonimája, a héberben „puszta, sivatag” jelentésű, de jelöli ezek lakóit is: a Biblia ebben az értelemben használja.

Az arab és iszlám kultúrtörténet magyarországi szakértői, világszerte ismert tudósai: Goldziher Ignác, Germanus Gyula, Vámbéry Ármin és Simon Róbert munkái betekintést adhatnak az érdeklődőknek az orientalisztika és iszlamológia területéről.

A gazdag választékból ajánlhatjuk Goldziher Ignác: Moham­medanische Studien I–II. (Halle, 1889–90)című munkáját; Germanus Gyula: Kelet varázsa (Magvető, 1978) című könyvét; Simon Róbert professzor, az irodalomtudományok doktora, a jelenkori orientalisztika első számú tudósának: A Korán világa (Helikon, 1994) című tanulmányát.

Benke József: Az arab országok története (Alexandia Kiadó) című munkája információkat, dokumentumokat, általános és országonkénti bibliográfiát közöl.

A sivatag lakói, a beduinok, háromezer évvel ezelőtt ősközösségi rendben éltek, a víz és a legelő a nemzetség, a törzs tulajdonában voltak. Patriarchális családok (ahl) – jelentése sátor – alkották a sátortábort, azaz a nemzetséget, melyek összessége törzset hozott létre. Ennek feje lett a sejk. A beduinok között az összetartó erőt a vérrokonság alkotta, a nemzetségi kötelékek meghatározóak voltak. Beduin számára vérének tisztasága, a költészet, az ékesszólás, a kardja és nem utoljára lova – büszkesége fontos eleme volt. A származás, a genealógia ismerete pedig minden arab és beduin számára nagyon fontos.

Arábia kapcsolatba került már az ókori Egyiptommal, Mezopotámiával, Észak-Kelet Arábia és Sumer határos volt. Sumer és Akkád kikötővárosaiból közelítették meg a gazdag Ománt. Uruk és Eridu kereskedői karavánúton jutottak Omán déli részére, a tömjéntermelés központjába. Asszurbanipál kilenc hadjáratot is indított Arábia területei ellen. Egyiptom meghódítására Észak-Arábián keresztül átvonuló II. Kambüszész perzsa uralkodó szövetséget köt Arábia népével. Hérodotosz jegyzi fel Kambüszész utódáról, Dareioszról, hogy „az arabokat soha nem igázta le”.

Az Arábián átvezető kereskedelmi utak feletti ellenőrzés megszerzése kétezer éven át fontos volt, az ókori Róma ezen kívül azt is célul tűzte ki, hogy meghódítja Jement, mely „az egyedüli ország, amely tömjént, mirhát, kassziát és fahéjat terem”, írta Hérodotosz.

A dél-arab államok közül az első a minai királyság (i.e. 122-650) volt. Lakói nyelvjárásbeli különbséggel ugyanazt a nyelvet beszélték, mint a sábaiak. 650-től Sába „örökölte” a minai királyságot, s a sábai királyság (950-115) uralta egész Dél-Arábiát, ahová a rabszolgákat az északról visszatérő karavánok szállították, a Kelet-Afrikából és Indiából tengeri úton érkező árúkat is itt rakták át a rendszeresen induló karavánokra. A himrajita királyság (i.e. 115- i. u. 300) uralkodói közeli rokonok voltak a sábaiaknak, s ők átkeltek a Bab el-Mandeb nyugati oldalára, Kelet-Afrikába, az ősi Etiópiába, ahol tovább erősítették az ott már meglévő szemita civilizációt.

A dél-arabok vallása a többi sémi nép vallásához volt hasonló. A pantheon csúcsán a Holdisten állt, a közel száz istenség közül számos elnevezése az égitestekkel függött össze. A Napot (Samsz) istennő képében ábrázolták. A judaizmus előbb jelent meg, mint a kereszténység. Az utolsó himrajita király már zsidó vallású volt, uralmát az abesszin keresztények döntötték meg. A dél-arabok azonban terhesnek érezték az abesszin uralmat, s felszabadító mozgalmat indítottak a perzsa szasszanida király katonáinak segítségével. A győzelem után perzsa-himrajita adminisztrációt vezettek be, s a dél-arabok a 630-as években felvették az iszlámot.

Észak-Arábiában az első állam a nabateus királyság (i.e. 500- i. u. 106) volt, mely a Holt-tengertől délre és keletre húzódott egészen a Vörös-tengerig. Elfoglalták a Sziklavárost, görög nevén Petrát, mely fél évezreden át a Földközi-tenger és Sába közötti karavánút kereskedelmi központja lett. A későbbi arab történelemben is fontos szerepet kapott a nabateus folyóírás – ezzel írták a Koránt. A gasszanida királyság 300 körül jött létre a Damaszkusztól délre fekvő területeken. Felvették a kereszténység monofizita, Krisztus isteni természetét valló változatát, Szíria arámi nyelvét beszélték, megőrizvén ősi dél-arab nyelvüket. A VI. században élte virágkorát a gasszanida állam, melynek utolsó királya felvette az iszlámot 636 után. A lakhmida királyság (III. század második fele – 602) idejében jutott el a félszigetre a perzsa civilizáció, míg a gasszanidák a bizánci kultúra hatása alatt éltek.

Mohamed egyesítő tevékenysége előzményének tekinthető a dél-arab, gadramauti eredetű Kinda törzsszövetség, mely az V. és VI. század fordulóján ötven éven át az első kísérlet Belső-Arábiában, hogy több törzset egyetlen központosított hatalomba egyesítsen.

Nyugat-Arábia középső vidékén, a Vörös-tengertől ötven kilométerre fekszik Makorábá, a mai Mekka, ahol 571. Április 25-én született Mohamed (a „Magasztalt”). Makorábá a VI. század végén jelentős karavánszeráj volt, tevével tizenkét napi járásra Jeruzsálemtől.

Mohamed hat éves volt, amikor elveszítette a már korábban megözvegyült édesanyját, Aminát, s ezután előbb atyai nagyapja, Mottaleb, majd annak legidősebb fia, Abú Tálib nevelte. Mohamed pásztorfiú volt és tevehajcsár, nagybátyjával bejárta a félszigetet, megfordult Egyiptomban, Szíriában. Huszonöt éves korában feleségül vette a negyven éves, gazdag kereskedőasszonyt, Khádidzsát. Sokat utazott, megismerkedett keresztény szerzetesekkel, eljutott Dél-Arábiába, szülővárosában rendszeresen érintkezett zsidó vallású arabokkal. A házaspár eltemeti első fiúgyermeküket, majd további csapások érik őket: több fiuk és lányuk is meghal, s csak Fátima, Rokkájá és Umm Kulthúm érik meg a felnőtt kort. Fatima Mohamed első unokatestvérének, Alínak a felesége lesz, Rokkájá Othmáné, a későbbi kalifáé, akit a kor legszebb férfiaként emlegettek. Othmán kalifa Rokkájá halála után Umm Kulthum férje lett.

Mohamed látomásai negyven éves korában kezdődtek, s meggyőződésévé vált, hogy Isten prófétaként küldte őt az arabokhoz. 611-ben első követője Khádidzsa, a felesége, a második unokaöccse, Alí, a harmadik, a Korán szövegének későbbi lejegyzője, Záid ibn Thábit, felszabadított rabszolgája. Öt év múlva már több tucat követője van,a későbbi kalifa, Omár az 57. muszlim.

Mohamed és hívei 622. Július 16-án – az Omár hidzsra időpontja – átvándorolnak Medinába, a Próféta városába, ahol Mohamed egyházfőként tevékenykedik, s maga az iszlám, a muszlim vallás rendszere és a muszlim állam itt születik meg. A Próféta indítja el azokat a hadjáratokat, amelyek sikerei néhány évtized alatt alakítják ki az arab iszlám impériumot. A Próféta halála után apósa, Aisa apja, Abu Bakr (632-634) lett a kalifa, s vele elkezdődik az arab kalifátusok kora. 634 nyarára az egész félsziget a Medinai Kalifátus ellenőrzése alá került. A Próféta által elkezdett hódításokat Abu Bakr utódai folytatták. Omár kalifa Siráztól Tripoliszig terjesztette ki a kalifátus hatalmát, s néhány évtized múltán az arab iszlám valóságos világbirodalommá vált. Majd az Omajjád, az Abbászida Kalifátus, s ennek helyén létrejött kisebb kalifátusok része volt Arábia, melynek később az Oszmán Birodalom fennállása során voltak olyan részei, amelyek hosszabb-rövidebb ideig török uralom alá kerültek. De angolok, hollandok, portugálok is létrehoztak bázisokat Arábia keleti partjai mentén. 1918-1971 között, itt, a világ legnagyobb félszigetén, a dinasztikus törzsiség, a legeredetibb arab-iszlám modell szerint: független államok jönnek létre. Már Mohamed Abdul Vahab (1703-1792) arra törekedett, hogy az arabok körében a mohamedi, az ősi tisztaságában létrehozott iszlámot restaurálja. A vahabita mozgalom az elnyomók elleni harc meghirdetését is magában foglalja. Az arab iszlám irányzatai közül a siíta irányzat a Próféta halálát követően jött létre Mekkában, s Mohamed vejét, Alit tette meg vezetőnek, imámnak, és az ő – valójában a Próféta – leszármazottait. A klasszikus szunnizmus, mint kisebbségi irányzat már a VIII. században létrejött Medinában.

Míg a kinyilatkoztatott vallások közül a judaizmus 70 különféle felekezetre oszlik, a kereszténység 71-re, addig az iszlám 73 irányzatot alakított ki „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében”, ahogyan a Korán minden szúrájának első sora kezdődik.

2.
Szaúd-Arábia

Ha Allah valami csapással súlyt téged, azt nem háríthatja el senki, csupán ő. És ha valami jót akar neked, akkor nem állhat senki útjában az ő kezének. Eléri vele azt, akit csak akar az ő szolgái között. Ő a megbocsátó és a könyörületes. (10:107)

*

Mekka, Medina, Rijád a muszlim világ történetének három legjelentősebb városa napjainkban. Mekka és a Szent Mecset fogalma már összenőtt. A muszlim hívők szerint a Kábát Ábrahám próféta építette és fia, Iszmáil. Mekkában született Mohamed, itt vált Prófétává: Allah üzenetének közvetítőjévé. „Akik azonban hisznek, és jótetteket cselekszenek és hisznek abban, ami leküldetett Mohamednek – s az pedig az igazság az ő Uruktól –, azoknak a rosszcselekedeteit eltörli, és állapotukat megjobbítja”. (47:2)

Napi ötszöri imájuk során az iszlámhívők Mekka felé fordítják arcukat.

A kába első renoválásáról már hatszáz évvel Mohamed prófétává avatása előtt említés történik. Omár kalifa nagyobbítja meg először a mecsetet, mely az eltelt ezerháromszáz esztendő alatt számos alkalommal megújult, bővült. A XX. században háromszori átépítés után alakult ki mai 193 000 négyzetméter alapterülete, mely négyszázezer imádkozó befogadására alkalmas. Alagutak, tisztálkodó és mosdóhelyek, liftek, földalatti galéria, márvánnyal borított falak, feliratokkal díszített mennyezetek, a restaurált Kába, a körülmetélő ambulancia, az Ábrahám stáció, két új minaret, mind-mind az egyre nagyobb számban ideérkező hívők zarándoklatát szolgálja. Számuk a haddzs és ramadán idején elérheti az egymillió főt is.

Arábia egységét, a szellemi ősatya: Abdul Vahab útmutatásai szerint is, Ibn Szaúd teremti meg, akit Szaúd-Arábia királyává koronázzák 1932-ben, s 1953-ban bekövetkezett halála után konszolidált birodalmat hagy utódaira: Szaúd, Fejszál, Khaled és 1982-től Fahd királyra.

A kairói repülőtéren egyiptomi látogatásáról hazatérő szaúdi családdal ismerkedtem meg. A legpontosabban Korán-sorokkal tudnám jellemezni őket: „Mondd a hívő férfiaknak, hogy süssék le a tekintetüket és ügyeljenek a szemérmükre! Ez illendőbb nekik! Allahnak tudomása van arról, amit cselekesztek. „És mondd a hívő nőknek, hogy süssék le a tekintetüket és ügyeljenek a szemérmükre és ne mutassák a díszeiket, csupán azt, ami látható és kendőzzék el ruhakivágásukat és ne mutassák a díszeiket: kivéve férjüknek, atyjuknak, apósuknak, fiaiknak, férjük fiainak, fivéreiknek, fivéreik és leánytestvéreik fiainak, asszonyaiknak, a rabszolganőknek, akiket jobbjuk birtokol, férfiszolgáiknak, akikben már nincs nemi vágy, és a gyermekeknek, akik még nem tudnak semmit a nők szemérméről. És nem szabad a lábukkal dobogni, nehogy kitudódjék az elrejtett díszük. Ti hívők! Forduljatok mindannyian megbánóan Allahhoz! Talán boldogultok.” (23:30, 31)

A szaudi két feleségével és hét gyermekével várakozott a rijádi járatra. Szép arcú, visszafogottan viselkedő gyermekei láthatóan a család örömének forrásai voltak: „Allahé az egek és a föld országlása. Azt teremt, amit akar. Leányutódokat ajándékoz annak, akinek akar, és fiúkat ajándékoz annak, akinek akar, vagy úgy párosítja őket, hogy fiú- és leánygyermeket együtt ajándékoz, és meddővé teszi azt, akit akar. Mindent tud és mindenek fölött hatalmas.” (42:49-50)

Elismerően szóltam családszeretetéről és gyermekeiről. Ő a Vas nevet viselő szúra huszadik versével válaszolt: „Tudnotok kell, hogy az evilági élet csak játék, mulatozás, sallang, kérkedés egymás között és vetélkedés a javak és a gyerekek gyarapításában. Olyan ez, mint a záporeső, melynek áldása tetszik a hitetleneknek. Majd elszárad, és látod, hogy elsárgul. Aztán száraz lesz, mint a kóró. A túlvilágon azonban a hitetleneknek szörnyű büntetés, a hívőknek pedig megbocsátás és Allah tetszése lesz osztályrészük. Az evilági élet csupán csalóka holmi.” (57:20)

Szaúd-Arábiában Medina városában a Próféta Mecsetét maga Mohamed építette 622 után téglából és pálmafából. A Prófétát halála után Aisa szobájában temették el. Itt fekszik a Próféta mellett Abu Bakr és Omár kalifa is.

Fahd király által megkezdett bővítések eredményeképpen a mecset alapterülete közel ezer négyzetméter lesz, s a zarándoklat idején akár egymillió hívő fogadására válik alkalmassá.

Rijád, a főváros, kétmilliós nagyváros, gazdag, pompázatos épületekkel és a vahabita tanok előírta viselkedésre kötelezett lakosokkal.

Luxusautók, a sivatagban nomád beduinok, hőség, szárazság, teve, datolya, olaj… jólét.

A felsorolás maga Szaud-Arábia.

3.
Jemen

Légy álhatatos! Bizony Allah nem veszejti el a jóravalók fizetségét. (11:115)

*

Honfoglalásunk idején érkezett e földre Ali kalifa egyenes ági leszármazottja, s megalapította a jemeni államot, s ezerháromszáz esztendőn át, 66 generáción keresztül egészen 1962-ig birtokolták hatalmukat. A Próféta unokájának, Husszeinnek a születésétől ilyen hosszú ideig a származás nyomon követése az arab világban sehol máshol nem kimutatható. A mai arab államok közül a mai korban Jemen elsőként nyerte el függetlenségét (ha nem is az ország mai területének egészét), s északon egy garanciákkal rendelkező független állam jött létre 1919-ben, Délen az angol gyarmati területek húzódtak. Anglia egy és negyed századig tudta őrizni gyarmatát, az új gyarmatosító (volt) Szovjetunió alig huszonöt évig északon.

A híres mokka kávé termesztéséről ismert Jemen dicsősége Sába királynőjének idejében érte el tetőpontját. A kétezer év előtti jemeni államok magas kultúrát hoztak létre, a délarab civilizáció pillérei voltak, a Jemeni-hegyvidék és Rub al-Kali sivatag közötti völgyekben virágzó mezőgazdaság alakult ki, a tevekaravánokkal bonyolított tranzitkereskedelem luxustermékeket, illatszereket juttatott el Indiából és Kelet-Afrikából a Földközi-tenger medencéjében kialakult birodalmakba. A VII. században tértek át a jemeniek az iszlám vallásra, s tömeges számban vettek részt a kalifák hadseregeiben. Zeidita imamátus (doktrinája szerint a Próféta leszármazottai lehetnek jelöltek az imám posztjára) működött 898 és 1962 között, s a 66 imám a Próféta illetve Alí kalifa leszármazottja volt.

– A középkorból az újkorba népem 1962 után lépett – mesélte nekem egy idős jemeni kereskedő Colombó bazár negyedében, Ceylon (Sri Lanka) szigetén. – De azt már nem is vártam meg. Egyik kereskedő utam hasznából vettem ezt a kis üzletet, itt Colombóban

– Miért döntött így?

– Kasztok, társadalmi osztályok különültek el, élen állt az uralkodó család, abszolút hatalommal, a törzsi arisztokráciára támaszkodva. A sejkek foglalták el a második helyet, utánuk következtünk mi kereskedők. Ez a rendkívül nagyszámú kaszt olvasztotta magába a kézműveseket is. Státusuk a szerint változott, hogy milyen tőkével rendelkeztek. Megvetettek voltak a mészárosok, fodrászok, zenészek, teherhordók, küldöncök, fürdőmesterek. A parasztság kasztja csak ezután következett, s alattuk foglaltak helyet a rabszolgák, pedig az imamátus aláírta az ENSZ rabszolgaságot megszüntető konvencióját. A legalsó osztályhoz az etiópiai gallák leszármazottait sorolták.

– Milyen emlékeket őriz hazájáról? – kérdezem.

– A X. századra emlékeztető viszonyokat. Alkotmányunk a Koránon alapuló

Törvényhozás volt, a sariá szerint alkalmazták, amit az uralkodó imám a maga módján tolmácsolt. Ahmed imám törvénye könyörtelen volt: Rabszolgát lehetett tartani, megkövezték a házasságtörőket. Levágták a tolvaj kezét, bebalzsamozták és egy hónapon át közszemlére kitették. Országomba bejutni, vagy kikerülni onnan rendkívüli kiváltság volt közönséges halandónak. Aki mégis belépett, csakis a király engedélyével távozhatott: még a diplomaták is. Ahmed imám tizennégy évet töltött a trónon, atyját és három fivérét meggyilkolták, Abdalláh nevű fivérét maga fejeztette le.

– A Korán oly tisztán szabályozza az emberi élet kioltásának tilalmát – nézek rá.

– Az éjszakai utazás nevet kapott szúra írja: „És ne oltsatok ki – csak jogosan.

Emberéletet, amit Allah tilalmasnak nyilvánított. Ha valakit jogtalanul ölnek meg, akkor a legközelebbi rokonának adunk hatalmat megtorlására. Ám tartson mértéket az ölésben! Az elégtétel során segítséget fog kapni.”

– Elégtételt vettek? – kérdezem.

– Többször akarták megölni. Hokeida kikötő avatásán, amin személyesen vett

Részt, majdnem sikerült is. A merénylőket kivégezték, majd ragadozó madarakkal etették fel őket. Tizenhat egyetemistát és tíz lázadót fejeztetett le, mert részt vettek egy személye ellen irányult tüntetésben.

A megrázó beszámoló után megszólalni sem tudok.

– Hálát adok Allahnak, hogy Colombóba vezérelt. Naponta viszek adományokat azoknak, akik rászorulnak – mondja, és imába kezd.

– „Higgyetek Allahban és a küldöttében és adjatok hozzájárulást abból, aminek a birtokában korábbi nemzedékek utódjává tett titeket. Akik hisznek közületek és hozzájárulást adnak, azoknak nagy fizetség lesz osztályrészük.”

A jemeni kereskedő alakját még most is látom emlékeim horizontján.

Jemen egyesítése tíz évvel ezelőtt történt, s mintha a gyarmatbirodalmak szétesésekor mindig elhelyeznék az ellentétek aknáit, melyek aztán fölrobbannak: Jemenben is polgárháború következik.

Harc az olajért, a hatalomért.

4.
Kuvait

Allahot illetik meg az egek és a föld rejtett titkai. Hozzá lesz majd minden dolog visszatérése. Szolgáld hát őt és hagyatkozz reá! A te Urad tudván tudja azt, mit cselekszenek. (11:123)

*

Egy parányi ország, mely 1961 óta létezik, miután Nagy-Brittania föladta a protektorátust. Ez a térség, a Fajkalah-sziget már a sumér és az indiai kereskedők fontos találkozóhelye volt. Majd a gyöngyhalászat és a hajóépítés lett a megélhetés forrása, végül a „fekete arany” kiaknázása kezdődött el: „Földje olyan, mint egy olajjal átitatott szivacs”, jegyzi meg kuvaiti bankár útitársam egy Athénből indult gép fedélzetén. Felesége és fiúgyermeke mögöttünk ülnek, telve élményekkel, a görög szigeteken eltöltött hetek benyomásaival. Útitársam elégedett, kiegyensúlyozott ember, aki láthatóan vagyonos; bájos felesége és gyermeke van. Ő a Koránból idézve mégis így fogalmaz: „A vagyon és a fiúgyermek az evilági élet ékességei. Ám amik maradandóak, a jócselekedetek, azoknak nagyobb a jutalma a te Uradnál és jobbak a reményei (18:46)

Kuvait gazdagsága következtében olyan állammá vált, ahol jól lehet élni.

Az első elemi iskolát egy Palesztinából érkezett tanítócsoport nyitotta meg kilencven évvel ezelőtt, s az 1950-es évek végére már kétezer tanító dolgozott 111 iskolában, ahol harmincezer tanulót oktattak. A kuvaiti állam óriási összegeket fordít az oktatás- és az egészségügy területén.

Kuvaitban a végrehajtó hatalom a király (emír) személyétől függ. A régió más arab országaitól eltérően a kuvaiti nemzetgyűlés aktív törvényhozó munkát végez.

Beszélgetés után útitársam elmondta, hogy kormánya az olajjövedelmek jórészét szétosztja a lakosság, a munkavállalók között, s lehetővé teszi mind több kuvaiti polgár tulajdonossá válását.

– Működik az ún. sponsorship-rendszer. Mi ez valójában? – kérdezem.

– A kuvaitiak másik meggazdagodási formája. Külföldi úgy vállalhat munkát, ha érte egy helyi állampolgár garanciát vállal, akit azután az állam jutalmaz meghatározott százalékkal. Ha Kuvaitba jönne, számíthat rám – mosolyog.

– Magyarul író literátor vagyok: ugyan mihez kezdhetnék az Ön hazájában? – nevetek, de ő nem tréfának szánta megjegyzését.

– Magyar kultúrtörténeti kurzust tarthatna valamelyik egyetemünkön – néz rám, s átadja névkártyáját.

Bizonyára magas részesedés ütné a markát, felelem, s tetszik neki, hogy vág az eszem.

– Maga sem kerülne ki vesztesen! – teszi még hozzá, aztán nekilátunk az egyiptomi belépési kártya kitöltéséhez. A gép rázkódni kezd, légörvénybe keveredhetett, be kell kapcsolnunk a biztonsági öveket, s mintha zuhanni kezdenénk: oly hirtelen ereszkedik lefelé a Boeing. Eldugul a fülünk, fájdalmas nyomás nehezedik a dobhártyámra. A kuvaiti asszony, maga és családja megnyugtatására, imádkozni kezd: „Allahot magasztalja mindaz, ami az egekben és a földön van. Ő a hatalmas és a bölcs. / Övé az országlás a hegyekben és a földön. Ő kelt életre és a halálba, és mindenek fölött hatalmas. /Ő az első és a végső, s a külső és a belső. Ő minden dolog tudója.” (57:1-3)

Aztán szerencsésen földet értünk. A kedves kuvaiti család hazarepült.

A névkártyát elveszthettem, már Egyiptomban sem került elő. Odaadta egyáltalán? Képzelődtem? „Allah útjai kifürkészhetetlenek” – mondta valaki, amikor a történetet később, iszlámhívők társaságában, elmeséltem.

Tags: iszlám, művelődéstörténet