SZAPORODJATOK ÉS SOKASODJATOK

SZERELMEK

VIII.

Ti, Férfiak és Asszonyok: az idők kezdetétől keresitek egymást,

S ez minden jel szerint így is

Marad az idők végezetéig.

Ha szerettek: az elég!

Ember többet nem kívánhat.

Megkaphatjátok a nőt, de ha nem szeretitek igazán: soha nem lesztek boldogok, s Ti, asszonyok, tiétek a Férfi, de ha nem szeretitek határtalanul: elveszítitek. Szárnyaló nőiességeket, ékességetek, finomságotok, csókjaitok és öleléseitek nélkül ők örök vándorok. Pedig lelkük mélyén ők is csak arra vágyakoznak, amire Ti. Hogy szeressétek őket! S ők titeket.

Sokfelé csavarogtam a világban: mindenütt lenyűgözött az ember alkotta kultúra, ámulatba ejtett a természet, megigéztek, elbűvöltek az asszonyok. Japánban japán, Szumátrán batak, Ceylonban szingaléz, Óceániában fidzsi, Kínában kínai, Oxfordban angol, Európában európai. Tekintetek, illatok és szenvedélyek fellángoló mécsesként égnek emlékeztemben: Thaiföld, Hong Kong, Gibraltár, Szingapúr, Indonézia és megannyi fény.

Feleségemmel közös életünket Indiában kezdtük el. Bolyongtunk Delhiben, Agrában, India ezer és ezer éves múltjának díszletei között, majd a szent Gangesz partján, az ősi Benáresz szűk sikátoraiban, s minden érintésünk, tekintetünk, sóhajtásunk és vágyakozásunk mintha időtlen idők óta meglett volna már. Távolodtunk a jelentől, a hindu zarándokok zsivajától, s úgy éreztük, egymás kezét fogva Ninive falai között járunk. Az ókorban, a legrégebbi időkben…, s a hömpölygő Gangesz sokkoló, erotikus bűvöletében láthattuk életünket, itt, a benáreszi forgatagban: eredettől a jelenig.

Szerelmek

Egy apáca szenvedélyes feljegyzései

(Assisi, 1226. Olaszország)

Szerelmem, neked adtam ajkam csókját, ölem, keblem melegét! Együtt nevelkedtünk, itt, Umbria tartományban. Hányszor másztunk fel Assisi hegyére! Mi már akkor felfigyeltünk egymásra. Tizenhét éves korunkban mégis úgy éreztük: lemondunk egymásról, mert Ferenc személyisége erősen hatott ránk. Te ferences lettél, én a klarisszákhoz szegődtem. De csak utánad sóvárogtam, mindig rád gondoltam. Egyszer álmomban hangot hallottam: „Hogyha szíve jó, és szeret, elégedj meg vele!” S vártam, hogy újra lássalak. Azon a májuson Ferenc már kimerült volt a koplalástól, sebhelyek jelentek meg a testén, érezte, hogy közeledik a halála, kérte, hogy vigyék el a kolostorból. „Ott kell befejeződnie a test életének, ahol megkezdődött a lélek élete” – mondta, mielőtt elindult és meglátogatta Klárát. Eljött hozzánk, klarisszákhoz. És mi újra találkoztunk. Csak néztük és csodáltuk egymást. Ferenc meghatódva búcsúzott:

- Isten áldjon meg, szent város, mert sok lelket fogsz megmenteni!

Klára sokáig nézett Ferenc után, talán eszébe jutottak mind az emlékei, amikor Ferenc még lovag volt, katona, Perugiában fogságba esett, börtönben ült, majd hazatérte után teljesen megváltozott. Eladta lovát, apja posztókészletének egy részét, és a pénzt a San Damiano templomnak adományozta. Apja ezért kitagadta, az ügyet bíróság elé vitte. A nyilvános tárgyaláson Ferenc még a ruháit is levetette. Klára, az előkelő származású hölgy ekkor vált Ferenc követőjévé. Koldultak, remetelakban éltek, segítették a leprásokat, szerzetesrendet alapítottak. Ferenc isten teremtményeit, az állatokat és a természeti elemeket fivéreinek és nővéreinek tartotta. A víz a nővére, a Nap a fivére volt. S most elindult meghalni? Te hozzám léptél, s a fülembe súgtad:

- Nem tudok élni így tovább? Szökjünk meg! Várlak éjjel tizenkettőkor a kolostorokban. S én ott voltam éjjel a megbeszélt helyen. Újra veled. Felmásztunk Assisi hegyére, ahogy régen, s beköltöztünk egy remetelakba. Szívünk reménye gyönyörű örömre fordult. Kilenc hónap múlva kislányt szültem neked. Amikor elvágtad a köldökzsinórt, rám néztél, és azt mondtad:

- Gyönyörűség nekem az élet, mert szeretlek!

Titok a Tiltott Városban

(Peking, 1392 – Kína)

Túlvilági csend honolt körülöttünk.

- A háremőrök által védett és kiszolgált ágyasok helyzetét javíthatja, ha fiút szülnek a császárnak – mondta háremőr barátom. Tájékozott volt az udvari szokásokban, hiszen a háremhölgyek és a császár közvetlen környezetében élt és dolgozott. Amikor a császár valamelyik hölgyet a hálószobájába kérette, az ágyasnak teljesen le kellett vetkőznie, hogy bizonyítsa: nincs nála fegyver. Majd a háremőr sárga köntösbe burkolta, s hátán vitte a császárhoz.

- Mire gondolsz, kedves barátom? – kérdeztem suttogva tőle.

- Nyolcezer terem található itt a császári palotában, melyek között a kis könyvtárszoba, ahol én dolgozom, nem is a legnagyobb: rettegünk mégis még a falaktól is. Amikor mesterem beajánlott a kancellárnál, és császár könyvtáros lettem, még nem sejtettem, miféle izgalmak leselkednek majd rám.

Kedvesem képét őriztem legbelül, úton, útfélen a Tiltott Város falai között, ahová földi halandó be sem léphetett. Nem volt női test, mely jobban megigézett volna, mint az övé. Kinevezésem előtt, búcsúzva tőle forrón karjába zárt, fülembe súgta, hogy szeret, s édes bíbor ajka csókolta testemet.

Néhány hónappal később a kancellária titkos iratait helyeztem el a könyvtárban, amikor megakadt a tekintetem az egyik jelentésen. A háremhölgyek névsorában felfedeztem kedvesem nevét. Lázasan keresgélni kezdtem az iratok között, s megleltem a magyarázatot. Apja, aki kereskedő volt eladósodott, börtönbe zárták, házát, ingóságát elárverezték, és kedvesemet az adóhivatalnok a császár háremének ajándékozta.

Az őrületem kellős közepén háremőr barátom keresett fel az éj leple alatt, s ismételten szívességet kért tőlem, mint már korábban számos esetben. Elmondtam neki mindent, s ő akkor is a segítségemre sietett. Megígérte és ígéretét be is tartva lehetővé tudta tenni, hogy a bemutató első éjszakájára nem kedvesemet vitte a császár ágyába.

- De mit tehetünk még? – szomorkodtam. – Soha többé nem lehet már az enyém? – kérdeztem.

- De! A tervem is kész már! – felelte határozottan háremőr barátom, s előadta mit eszelt ki. A lélegzetem is elállt, de ráálltam. Felvettem ruháját, amikor a megfelelő idő eljött, arcomat övéhez hasonlóra maszkíroztam, s dobogó szívvel indultam el a déli szárnyból az északi szárny felé, a császári család kizárólagos területére. A két szárny között Mennyi Világosság kapun léptem át, amikor dobok, harangok szólaltak meg.

- Úristen! A császár közeledik.

Lépteimet szaporázva értem a hárem termeibe, s ha elsők között nem látom meg kedvesemet, el is süllyedtem volna félelmemben. De ő ott állt és mosolygott. Megismert.

- Ezer herélt közül is megismerni a férfit! – mondta. S mi elbújtunk egy rejtett zugba, s nem is volt más fontosabb, mint ölelnünk és szeretnünk egymást. S ahogy barátom kitervelte, kedvesem teherbe esett ezen az estén.

Másállapotban már nem lehet a császár elé vinni!

- Ha fiút szül, megmenekültetek! – nevetett barátom.

- Még mindig nem értem – válaszoltam értetlenül. De aztán megértettem, és barátom zsenialista máig lenyűgözi képzeletemet. Kedvesem fiút szült a császárnak, aki nem tudta, hogy tőlem. A császár biztosította a gyermek fényes neveltetését anyja környezetében, aki, barátom közbenjárására, hozzám jöhetett feleségül.

- Ó, kedvesem, áldott legyen a bölcsek eszessége, és a barátok hálája.

Tags: házasság, szerelem