GOJ (MÁS NÉPBŐL VALÓ) KOROK – EMBEREK (VII.)
„…az értelem is, ha nem használják, megromlik.”
Pompás, teljes fény ragyog a vízen. A tenger sima, felhőtlen az ég a Cook-szigetek partjainál. Visszatértem a szobámba, ahol mindennapjaimat töltöm. Ahol kedvenc tárgyaim vesznek körül. Otthonosan érzem itt már magam, s természetes, hogy egy működő agy közepén kutakodok, mint egy guberáló lomtalanításkor. Régiségeket, emlékeket keresgélek, régóta tárolt történeteket pörgetek le újra. S az agy semmiben sem tér el a többitől! A távolságok azonban hihetetlenek! A szállító elektronok száguldó sebességgel közlekednek, mégsem egyszerű körbe utazni velük a végtelennek tűnő tudattalant. Mindegyikük nem ér célba!
Élményem a teknőcökkel jut az eszembe. A pici állatkák kibújtak a part menti homokba rejtett tojásokból, s már szaladnak! Milyen sebességgel! Mekkora életkedvvel! S csak a véletlenen múlt: melyikük ér célba! Melyiket nyelte le krokodil, melyiket kapta be egy sirály.
Elektronjaink nem azonos töltésűek, hiába erőlködünk: számosan nem érnek célba. Nem jut eszünkbe egy szó, elfelejtjük megnyomni a megfelelő gombot. Ahogy most én a tárgynyomtatóét, hogy elkészítse nekem legújabb szerzeményemet.
Éjszakáimon – génbeiktatások után – tökéletesen birtokában voltam életrajzaimnak, húsvét-szigeti, tahiti, pitcairn-szigeteki helybéliként mindig tudtam, miről nem kell beszélnem, s miről kell. Még nem kerültem kellemetlen helyzetbe, egyik asszonyom sem kergetett bottal a ház körül.
Mi lesz, ha egyszer rossz házasságba keveredek?
Akkor készülékeim sem lennének tökéletesek. Mivel mindezeket a III. évezredben fogják felfedezni, s használatukat szigorú nemzetközi jogi egyezmények szabályozzák majd.
Lehetetlennek vélik, hogy a férfiak tetszés szerint bekopogjanak a hálószobákba, s megkóstolják minden gyümölcs ízét.
S az asszonyok sem gyanakodhatnak uruk valódiságára, amikor a találmányt hibátlanra tökéletesítik.
A tárgymutató formás, csillogó cook-szigeteki zsámollyal ajándékozott meg, melyen a XIX. század törzsi előkelőségei pihentették lábaikat. A remekmű láttán elhatároztam, hogy azon tartom majd az agyprinteren már kinyomtatott feljegyzéseimet. A bútordarabot nézve Leonardo da Vinci jutott eszembe. Szobrai, műalkotásai. S az alagúton túl láttam a mester. Alkotói magányában elmerülve dolgozott. Írt valamit. Megrendülve álltam, tiszteletet teremtő aurája előtt. Megszólítani sem tudtam volna, ha kellett volna. Gondolatait jegyezte le, írása gyönyörűen formált mondatai hangjelekké alakultak: csengő, szívverést fokozó beszéddé.
- Ahogy a vasat belepi a rozsda, a víz megposhad vagy a hidegtől jéggé lesz,
úgy az értelem is, ha nem használják, megromlik.
Leonardo maga elé nézett. Lapozgatott feljegyzései között, s újra írni
kezdett.
-A tudás a tapasztalat leánya!
Összegyűjtött gondolatait rendezgethette, mert egy másik kéziratot vett elő. Javítgatta, megjegyzést írt hozzá.
- A legnagyobb s egyben legkisebb uralom az önuralom.
A múltkereső működni kezdett. Az ókori Kelet korába emelve az akkádokat hívta elő, akikkel kapcsolatban mély igazság Leonardo előbbi megállapítása.
Az akkád a legrégebbi azon sémi népek között, akik Észak-Arábia sztyeppés területeiről érkeztek, s Mezopotámiában egységes államot hoztak létre. Önuralmuk viszont kevésnek bizonyult: hódító hadjárataikat szünet nélkül folytatták, s minden erejüket elvette a legyőzött népek fellobbanó ellenállása. Hatalmuk addig tartott, amíg harci fölényük. A gutik, egy hegyi nép leigázta őket.
Estefelé a cook-szigeteki Rarotonga egyikbanánültetvényére tértem haza.
Művelt kertjeink, fából, pálmalevelekből épített házunk nyugodt fészekként terült el az óceán partján. A cook-szigetiek közeli rokonságban állnak a tahiti népekkel és a maorikkal. Feleségem maori volt. A szorgos asszony egész nap az ültetvényen dolgozott. Hiányt nem szenvedtünk semmiben. Négy gyermekünk ült körülöttünk: földimogyoróvajban sült táró, tojás, friss banán, manióka- és kókuszkrém volt előttünk az asztalon bőven. Amikor ágyba bújtunk, s asszonyom hozzám simult, láttam: lesütött szemében kigyúlt a szenvedély. Teste remegett.
Szerencsésebb ember nem élt rajtam kívül a világon!
