MIT ÉR A FIDESZES KÉPVISELŐ A XIII. KERÜLETBEN, HA MAGYAR ZSIDÓ?

2006/09/13
By admin

MIT ÉR A FIDESZES KÉPVISELŐ A XIII. KERÜLETBEN, HA ZSIDÓ?

(Baksis?Borravaló? Megvesztegetési pénz?)

izrael

Minap Európa legnagyobb működő zsinagógájában, a Dohány utcában – sok izraelita hívő szemében a legszebben, a 150 éves épület születésnapján vastaps kíséretében uralkodói pózban vonult be Magyarország „böszmeségről” elhíresült miniszterelnöke és nehezen kiválasztott utóda, s meghívott „balos” és „liberális” udvaroncok – életükben hívők sosem voltak és nem is lesznek – serege hallgatta az aggódó szavakat:

- Szomorú tény, hogy a zsinagóga előtt rendőröknek kell állniuk, s ezt az épületet meg kell védeni!

S meg kell védeni a melegfelvonuláson megjelenőket is? A „bérelt” metrón hazafelé menekülőt? Mert valójában meg kellene szerezni minden zsidó, minden meleg és ki tudja még kinek a szavazatát az ezer és ezerarcú, mindig más mezben mutatkozó, identitászavarú kormánypártiaknak, akik szociáldemokraták, de mégsem azok, s akik, ha zsidó az ellenfél: kíméletlenek?

Szeptember 10-én Budapest XIII. kerületének szocialista többségű és vezetésű kerületének képviselőtestületi ülésén európainak nem minősíthető kijelentéssel bővült D.M. szocialista képviselő – frakciója által remélhetően végre majd megbélyegzett? – stílustalan beszédeinek gyűjteménye. „Emberszerető” hozzászólásában korábban említést tett már féldeciző portugálokról – mert szereti a romákat -, küldte haza Szabó György izraeli-magyar állampolgárságú fideszes zsidó képviselőt Izraelbe -, akitől (újabb intelligenciatesztet készítve önmagáról) nagy nyilvánosság előtt megkérdezte: melyik ország pénznemében számol?

Ajvé!

Talán csak nem sékelre gondolt?

S még azt is megkérdezte, s nem vonták meg tőle a szót, hogy a fideszes zsidó képviselő csak baksisért jár be az önkormányzatba? Nem világosította fel senki, hogy a baksis perzsa-török eredetű szó, s borravalót, megvesztegetési pénzt jelent?

Még néhány hasonló megnyilvánulás és a XIII. kerületben lassan már amúgy is áttekinthetetlen MSZP kontra Fidesz és Fidesz kontra MSZP perek, s ingatlan eladási ügyben rendőrségi nyomozások közben D.M. szocialista képviselő „mérföldkőként” jelöli ki a kerületi szocialisták színvonalának igazodási pontját?

S ha valaki fideszes zsidó, mit ér a XIII. kerületben? Bele lehet törölni a cipőt?

Őt nem kell megvédeni? S a humanista értékeket sem kell megvédeni?

MIT ÉR A FIDESZES KÉPVISELŐ A XIII. KERÜLETBEN, HA MAGYAR ZSIDÓ?

magyar-zaszlo

Tags:

Leave a Reply

*

Keresés

“A XX. SZÁZAD, AHONNAN ÉRKEZTÜNK, TÖBB ROSSZ EMBERT CSINÁLT, MINT AMENNYIT ELPUSZTÍTOTT. AHOGY ÉLTÜNK, MÁR NEM LEHET, AHOGY KELLENE, MÉG NEM TUDUNK.” (POLGÁR ERNŐ: AZ ISTENEK SZIGETE) KULTURÁLIS ÉS IRODALMI BLOG.

Polgár Ernő a Facebook-on!