HÁGÁR ÉS IZMAEL – VESZTESEK? GYŐZTESEK? /AZ ISZLÁM VILÁG TITKAI/ I.

HÁGÁR ÉS IZMAEL – VESZTESEK? GYŐZTESEK?

/AZ ISZLÁM VILÁG TITKAI/ I.

A Koránból vett sorokat

– a Korán 1923. Évi kairói kiadás szövegéből –

Simon Róbert fordításában idéztük

*

Kedves Olvasó!

Folytatom sorozataimat. A már elkezdetteket, de újakat is indítok. Heti egy alkalommal teszek közzé egy-egy részletet. Életműkiadás keretében évek óta jelennek meg köteteim, a 2010-es Könyvhétre ZSIDÓK, KOTRÓDJATOK! c. nagyregény kéziratát kell leadnom. A kötet pályám 35. évfordulójára jelenik meg.

A kötet borítóterv   elkészítésére – designer – fiam vállalkozott, s a változatok egyike Rembrand: Jeremiás c. alkotása nyomán készült.

Sorozataim a blogon:

- Hágár és Izmael. Vesztesek? Győztesek? (Az iszlám világ titkai) I-IV.

- (Zsé szemmel) A civilizációk nyomában 1-27.

- Tréfli (Gasztronómiai utazások) I-IV.

- Goj (Más népből való) Korok-emberek 1-27

- Szaporodjatok és sokasodjatok I-XIV.

- Magyar Zsidó Atlantisz? I-X.

- Nyúzsélandi séták 1-40.

Köszönöm érdeklődésedet, érdeklődését!

Polgár Ernő)

*
PROLÓGUS

*

A ti istenetek egyedüli isten. Nincs isten, csak ő, a könyörületes, az irgalmas. (2:163)

*

Óceániától Afrikáig, Ázsiától Európáig utazgatva találkoztam az ember teremtette kultúra csodáival, s nyilvánvalóvá vált, hogy az Ó- és Újtestamentumi könyvek, a Korán szúrái és Buddha szútrái olvastán az elvetemült gazember lett, és az is, hogy az ember elindult az emberré válás útján. S hogy „nehéz az emberré levés” – tapasztalta már Buddha is, mert az ember elkövette mindazt, amit csak elkövethetett: felemelőt és gyalázatost.

A kereszténység európai hagyományaitól távol Indiában, Kínában és Távol-Keleten bepillanthattam a bráhmanizmus, a buddhizmus, a kínai univerzizmus gyakorlatába, s amikor először elolvastam a Koránt: az élmény hatalmába kerített. Átkeltem a Vörös-tengeren, mezopotámiai, babiloni tájakon jártam a sivatagokban, beduin oázisokban, berberek, tueregek között. Indiai, indonéz, maláj, ceyloni, egyiptomi, szíriai, marokkói és más utazások után Iránba is eljutottam.

S a mohamedi iszlám ragyogása vett körül mindenütt.

Anatólián keresztül az iráni határövezetbe érkeztünk, csak a Hold és az Ararát hóborította csúcsa fehérlett: előttünk a bibliai táj, Noé és az özönvíz történetének levegője vett körül bennünket.

– Miért utaznak Iránba? – nézett csadort viselő feleségemre a perzsa bevándorlási tisztviselő.

– Turisták vagyunk – feleltem.

Kézitáskámat nyitotta ki, a magyar nyelvű Koránt emelte ki, s érdeklődéssel nézett rám.

– Maguk ezt olvassák?

– Igen, uram. Számos iszlám országot meglátogattunk már.

– Üdvözlöm Önöket az Iráni Iszlám Köztársaságban – mondta melegséget

árasztva felénk.

Mi ez az érzés, a mohamedi iszlám – egymilliárd muzulmán számára?

A kérdésre kerestem a választ, az előző két évtizedben, ahol csak megfordultam, az iszlám világban.

I.
ÁTKELÉS A VÖRÖS-TENGEREN

*

Ez az írás, amelyhez nem férhet kétség: útmutatás az istenfélők számára, akik hisznek abban, ami rejtve van előttük, elvégzik az istentiszteletet, s adakoznak abból, amivel elláttuk őket (2:2,3)

*

Spanyolország déli csücskén – Gibraltár: Angliához tartozó városállam. Sziklára és a szikla köré épült. Repülőterének tengerre nyúló kifutópályájára egymás után ereszkednek le a repülőgépek Londonból, Madridból, Tangerből, Rómából és New Yorkból. Parányi London élményét adja a város a sétálónak, szállodákkal, melyeknek felső szintjén nyitott úszómedencék helyezkednek el: golfpályákkal, yachklubokkal, áruházakkal és éttermekkel.

Az iszlám múltat idézi a középkori mór kastély megmaradt falainak látványa, s felemelő érzés a szikla csúcsáról nézni: hogyan találkozik a Gibraltári-szorosban az Atlanti-óceán a Földközi-tengerrel. Hajók sorjáznak a marokkói partok irányába: Tanger felé, Casablancába.

– Alkothatott ehhez foghatót más, mint Allah? – kérdezte egy szaudi turista, miközben fotókat készítettem, s a teremtésről kezdtünk beszélgetni. A Korán (2:29) tanúsága szerint: „Ő az, aki teremtette nektek mindazt, ami a földön van, aztán az ég felé fordult, és hét égbolttá formálta azt. Ő minden dolog tudója.”

A békés természetű majmok etetése itt az egyik legkedveltebb szórakozása a turistáknak. Szaudi beszélgetőtársam gyermekei is ezt teszik, s a majmok láttán biztosra vehető, hogy még jó ideig az angolok kezén marad a város, hiszen egy régi mondás szerint: amíg a majmok szabadon élnek a sziklákon, addig Gibraltár az angoloké marad.

A szaudi orvos gyermekeiben gyönyörködve idézte a sorokat a Koránból: „Azt mondtuk: Ó, Ádám! Lakozzál a feleségeddel együtt a Paradicsomban, és egyetek annak gyümölcseiből amennyit szemetek és szátok megkíván, ahol csak akartok. Ám ne közeledjetek ehhez a fához, különben a gonoszokhoz fogtok tartozni.” „ És botlásra késztette őket a Sátán, és kiűzte őket abból az állapotból, amelyben leledztek. És mi így szóltunk: Induljatok lefelé a Paradicsomból a földre! Legyetek egymás ellenségei és legyen egy ideig a földön a szálláshelyetek, s mindaz, ami az élethez szükséges. És Ádám ezután a vigasztalás szavait kapta urától. Allah megenyhült iránta; bizony ő kiengesztelő, a könyörületes. Azt mondtuk: „Induljatok mindannyian innen a Paradicsomból lefelé a földre! És ha később útmutatás érkezik majd tőlem, azoknak, akik követik azt, nem kell félniök és nem fognak szomorkodni. (2:35-38)

Utazásom következő öt napján az óceánjáró, melyen kadét voltam, az Európa, Ázsia és Afrika partjai között elterülő Földközi-tengert szelte át.

Hajónk későn este érkezett Port Saidba. Kereskedők szálltak fel, kiterített szőnyegeken kínálták portékáikat. Kabinom ablaka alá egyiptomi képeslapárus telepedett. Amikor eljött az ideje, arccal Mekka felé imaszőnyegére térdelt, s szertartásszerűen imádkozni kezdett. „Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében”, kezdte a Korán első szúrájával, melyet A megnyitó névvel neveznek. Majd eképpen folytatta: „Dicsőség Allahnak, a teremtmények urának, a könyörületesnek és az irgalmasnak, aki az ítélet Napját uralja! Néked szolgálunk és hozzád fordulunk segítségért. Vezess minket az egyenes úton, azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén! (1:2-7)

Átkeltünk a Szuezi-csatornán. A csatornából kiérve a Vörös-tenger iszonyú hősége fogadott. A mindent kiszárító, kegyetlenül forró, ciklonáris vihar, a kamszin megkeseríti a hajósok életét. A levegő magas páratartalma még elviselhetetlenebbé teszi ezt a forróságot. A tengervíz hőmérséklete, a tengerjáró úszómedencéjében: harmincöt fok!

Tőlünk jobbra az egyiptomi partvidék, s beljebb az óegyiptomi Luxor, balra pedig Szaud-Arábia partjai, beljebb Mekka és Medina. Jeruzsálemet, Betlehemet, a jordániai Petrát átszelő szélességi köröket már magunk mögött hagytuk. Keresztények, zsidók, muzulmánok számára egyaránt múltat idéző, és elmélkedésre késztető térsége ez a kerek világnak. A kereskedő Mekka felé fordítja tekintetét, ahol Mohamed született. A Koránt idézi: „Mohamed csupán egy küldött. Már előtte is eltávoztak a küldöttek az élők sorából. Vajon, ha természetes halállal meghalna, vagy a harc során megölnék őt, akkor eltántorodnátok a hitetektől? Aki eltántorodik, az nem lesz semmiben sem Allah ártalmára. Ám Allah megjutalmazza azokat, akik hálásak néki.” (3:144)

– A Korán mindenben eligazítja az embert? – kérdeztem.

Igennel felelt a következőképpen: „Írás ez, amelyet leküldtünk. Kövessétek

hát és legyetek istenfélők! Talán könyörületre leltek.” (6:155)

Kémlelem a vizet, s megelevenedik képzeletemben Mózes második könyvéből a bibliai jelenet, amikor keleti szél támadt, kétfelé vált a Vörös-tenger, Izrael fiai a vízoszlopok között menekültek a szárazzá vált tengerfenéken Egyiptomból. Mózesről a Korán is említést tesz: „Adtuk hajdan Mózesnek az írást és más prófétákat küldtünk utána. Nyilvánvaló bizonyítékokat adtunk Jézusnak, Mária fiának és megerősítettük őt a Szentlélekkel. Ti zsidók, vajon valahányszor egy próféta olyasvalamit hozott nektek, ami nem volt ínyetekre, akkor felfuvalkodtatok, s egyeseket hazugsággal vádoltatok, másokat pedig megöltetek?” (2:87)

Jézus halálra ítélésére gondol? – tettem fel a kérdést.

Egyetértés után az istenfélő kereskedő hozzátette: „Jézus olyan Allah előtt,

mint Ádám. Porból teremtette őt, majd azt mondta néki: „Legyél!” – és lett” (3:59)

A Vörös-tenger tele van korallzátonyokkal. Apály idején láthatóak is, s a hajósoktól állandó figyelmet követelnek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy tengerészkadét beosztásomban nem kell a kormánynál szolgálatot teljesítenem. A vörös-tengeri átkelést a lebegő sivatagi por is nehezíti, éjjel a látási viszonyokat csökkenti.

Két csónakkal kora reggel indult maroknyi expedíciónk korallozni az etióp partoknál. Ekkor léptem először Cousteau kapitány Calupso hajójának fedélzetére. Cousteau tudása, felkészültsége páratlan volt, mesélt arról, hogy a gallok már korallokkal díszítették sisakjaikat, fegyvereiket. A korallszedés mesterségét sokszor ma is korallkereszt segítségével végzik. Fából készült uszályszerkezet ez, amelyet végighúznak a korallmezőkön. Az eljárás következtében a Földközi-tengerből majdnem teljesen eltűntek az évszázadok során nőtt vastag korallfák.

A korallok növényszerű külsejük ellenére parányi állatok. Hogy milyen csodálatos teljesítményre képesek, arról a Dolomitok tanúskodnak. Az Alpok e mészkőképződményei nem egyebek, mint szétmállott korallzátonyok. A korallok fehér és színes bimbói és virágai a tekervényes forgókarok korona és csillag alakú nyúlványai, és a korallok élő szervezeteihez tartoznak. Ha kezünkkel érintjük őket: visszahúzódnak.

Kisebb sérüléseket, karcolásokat szereztem, a sebek lassan gyógyultak. Fáradtan tértem vissza a hajóra, mely azonnal fel is szedte a horgonyt, s indult tovább, áthaladt a „gyász kapuján”, a Bab el-Mandeb-szoroson, a Vörös-tenger déli kijáróján az Indiai-óceán felé.

A parancsnoki hídtól jobbra fekvő ókori Abesszínia (ma Etiópia, Szomália területén) és Sába királynő birodalmának (ma Jemen) balra elterülő partjai észrevétlenül tűntek el a horizont mögött.

Búcsút intettem a Calupsonak, nem sejtettem, hogy még a fedélzetére léphetek, Cousteau kapitány elé, a Csendes-óceániai szigetvilágban, s azt sem, hogy egyszer Cousteau int majd búcsút a világnak.

S már soha többé nem járja a tengereket!

Az Indiai-óceánon hat nap, hat éj után feltünedeztek Ceylon (Sri Lanka) partjainál Colombo kikötőjének fényei.

Hosszú hajóút után nincs felszabadultabb érzés az első partralépésnél. A tengerész először kéjesen lépked, úgy érzi: olyan biztosan áll a lábán, mintha Atlasz lenne, s nem ő jár a földön, hanem lábaival támasztja azt. És kilométereket gyalogol, s amikor már úgy érzi, hogy kezd inogni a lába alatt a föld: a szárazföld is végtelen tengerré változik számára.

II.
FELLAHOK A NÍLUS PARTJÁN

*

Nincs kényszer a vallásban! Immár látván látszik az igaz út különbsége a tévelygéstől. Aki megtagadja a bálványokat és hisz Allahban, az szilárd fogantyúba kapaszkodik, amely nem szakad el. Allah mindent hall és mindent tud. (2:256)

*

A nap forrón süt a tájra, s mint a núbiai sivatag a szudáni határszélen, egybefüggő homokmező lenne egész Egyiptom földje, ha a Nílus nem éltetné. Már az ótestamentumi Ábrahám idejében írott törvényekkel és törvényes kormányzattal rendelkező ókori egyiptomiak a föld első civilizált népei közé tartoztak, akik között sokszor menedéket leltek a zsidók: maga a kisded Jézus is, akit Mária és József menekített Egyiptom földjére, miután Heródes parancsba adta katonáinak, hogy Judea tartományban minden zsidó kisgyermeket öljenek meg. A Korán második szúrájában találhatjuk: „Izrael fiai! Emlékezzetek kegyességemre, melyet irántatok tanúsítottam, és gondoljatok arra, hogy mindenki mással szemben titeket részesítettelek előnyben!” (2:47) Majd verssorok után következik: „Emlékezzetek arra, amikor megmentettünk benneteket Fáraó embereitől, akik gonosz kínzással sújtottak benneteket, elvágták fiaitok torkát és csak asszonyaitokat hagyták életben! Súlyos próbatétel volt ebben számotokra Uratok részéről. /Emlékezzetek arra, amikor elválasztottuk számotokra a tengert, megmentettünk benneteket és vízbe fullasztottuk Fáraó embereit a szemetek láttára!” (2:49, 50)

A Nílus áldásos módon minden évben árad, s az ismétlődő áradás elönti a partokat, bő üledéket rak le a növények számára, majd visszahúzódik. A hihetetlenül termékeny völgy a Nílus két oldalán folyamatos gazdálkodást tesz lehetővé Egyiptom lakossága négyötödének, a földművelő fellahoknak. Bő terméstől roskadozó datolyapálmák árnyékában tevecsordák látványa tárul a szemünk elé, banánültetvények, kukorica- és gabonatáblák között szamárháton közlekedő fellahok. Az öntözés és a napsütés hatására olyan gyorsan nőnek a növények, hogy a fellah állandóan szánt a hagyományos ökörrel vagy bivallyal, vagy éppen a termést gyűjti be. Ekéje hosszú fatörzsből készül, keskeny vége pedig vasalt. A talaj évente többszöri betakarítást tesz lehetővé: a fellah termesztette lóhere, a birszem, amivel állatait eteti, egy hónapon belül kizöldül. Gyakran egyszerűbb az állatokat a mezőre terelni, mint a növényeket begyűjteni. A fellah hosszú ruhájában, kis kerek sapkát viselve szánt: vékony alkata, napbarnította arca, magas arccsontja bennem a Korán alakjait idézte fel. Az asszonyok a folyóparton mossák ruháikat, pálmalevéllel fedett házaik egyszerűségéből a szúrák hangulata árad.

A Nílus mentén virágzó városok fejlődtek és fejlődnek, bennük ragyogó templomok, szobrok, emlékművek, vésett kőtáblák, arany- és ezüstberakásoktól csillogó obeliszkek (égbe törő gránitoszlopok). Az egymást követő uralkodók tovább szépítgették a városokat. Ötezer-négyszáz évvel ezelőtt már két erős királyság fejlődött ki: Alsó-Egyiptom, a Nílus-deltában, és Felső-Egyiptomban délen, a Nílus völgyében. Narmer vagy más néven Ménész, Felső-Egyiptom királya meghódította Alsó-Egyiptomot, és az egész országot uralma alá vonta. Manethón óegyiptomi történész, országa történelmét Ménésztől a hódító macedón Nagy Sándorig, harminc dinasztiára, azaz királyi családra osztotta. Az újabb kori történészek ezeket Ó-, Közép és Újbirodalom néven csoportosították. Az Óbirodalom fővárosa Memphisz volt, magas fokon állt a művészet és az építészet. Ebben az időben épültek óriási munkával az uralkodó fáraók gazdagságát és hatalmát jelképező piramisok. Mentuhotep, Théba – a mai Luxor környéke – királya tudta egyesíteni újra Egyiptomot, s az úgynevezett Középbirodalom ideje nevezhető a legsikeresebbnek, a művészetek tekintetében a legvirágzóbb időszaknak. Az Újbirodalomban ismét Théba lett a birodalom fővárosa. 1922-ben világraszóló szenzációnak számított a hír, hogy Howard Carter és Lord Carnavon régészek a Théba melletti Királyok völgyében megtalálták Tutanhamon épségben maradt sírját. Tutanhamon színarany halotti maszkja, a gyermek fáraó sértetlen sírjában talált és a kairói Egyiptom Múzeumban őrzött felbecsülhetetlen kincsek mutatták meg a világnak, hogy a fáraókat milyen hihetetlen gazdagság vette körül. (A sírrablók ugyanis majdnem minden sírt kifosztottak az évezredek során. A kátránytól átitatott múmiák őrleményéből gyógyszerek készültek vagy fűtőanyagul szolgáltak gőzmozdonyok kazánjaiban és másutt.)

Felfoghatatlan cselekedetek voltak ezek, bűnök, melyek a régészet számára pótolhatatlan veszteségeket eredményeztek. Pedig a Korán sorai is kinyilatkoztatják: „Ha elkerülitek a súlyos bűnöket, emelyek tilalmasak nektek, akkor feledést borítunk rossz cselekedeteitekre és megtisztelő menetben viszünk be benneteket a Paradicsomba.” (4:31)

Számos isten létezett a fáraókorban. Ré, aki önmagából keletkezett, Napisten volt, majd Amon-Ré néven államisten lett. Fia, Ozirisz, Egyiptom királya volt, míg meg nem gyilkolta testvére, Széth, aki testét földarabolta, és szétszórta Egyiptomban. Ozirisz feltámadt, felesége és nővére, Ízisz jóvoltából, akitől később Hórusz született, a föld ura. Ozirisz, az alvilág istene és a halottak bírája lett. Vallási szertartások során a papok állati maszkot öltöttek, ha isteneket személyesítettek meg. Az istenek ugyanis nemcsak emberi, hanem valamelyik madár vagy más állat jellegzetességeivel is rendelkeztek. Anubiszt, a halottak istenét a sakál gyorsasága, Hóruszt a sólyom éles szeme jellemezte.

Az ókori ember számára az élet nem fejeződött be a test halálával. Bonyolult temetési szokások és szertartások biztosították, hogy élete folytatódjék. A múmia – a halott bebalzsamozott teste e hit legismertebb megnyilvánulása. A balzsamozást ötezer éven át gyakorolták és ismerték. A mumifikálást az egyik megoldás szerint úgy végezték, hogy az agyvelőt görbe vassal vették ki az orron keresztül, hogy az arc ne sérüljön meg. Egy oldali bevágáson át eltávolították a zsigereket. A testüreget mirhával és más illatos anyagokkal töltötték meg, majd összevarrták, és hetven napon át nátronban tartották. Ezután gondosan megmosták és gumival bekent vékony vászonszalagokkal körültekerték.

A halálról, a földi élet utáni létről a Korán is említést tesz: „Egyetlen próféta sem képes arra, hogy a zsákmányból eltulajdonítson egy részt a felosztás előtt. Aki jogtalanul eltulajdonít, az magával hozza a Feltámadás Napján azt, amit eltulajdonított. Minden lélek magkapja akkor illendő fizetségét azért, amit földi életében szerzett és bizonyosan nem szenvednek jogtalanságot. /Minden lélek megízleli a halált. Illendő fizetségetek azonban majd a Feltámadás Napján kapjátok meg. Akik távol tartanak a Pokol tüzétől s a Paradicsomba vezetnek be, az diadalt aratott. Az evilági élet csupán csalóka holmi.” (3:161, 185)

Az iszlám,a mohamedán hit a mai egyiptomi élet fontos eleme. Kairóban az Al Azhar-mecset, a gazdagon díszített Mohamed Ali-mecset építészeti remekművek. A tizenötmilliós nyüzsgő, zajos fővárosban a múlt csöndes méltóságát és hangulatát idézik fel. „És amikor a Koránt hirdetik, hallgassatok oda és legyetek csendben! Talán könyörületre leltek.” – idézhetjük itt a hetedik szúra kétszáznegyedik sorát.

Nílus! Nincs a világon még egy folyó, amely ennyi érdekességet kínálna és híre ennyire romantikus lenne. Húsz éve még csak néhány sétahajó közlekedett a bárkák között. Napjainkban Kairótól Asszuánig közel háromszáz úszó szálloda közlekedik a Níluson. Útközben Luxor az ókori Egyiptom történetének leggazdagabb kincsestára. Itt állt Théba, az egykori főváros. Luxor és Karnak templomait a világ legnagyszerűbb építményei közé sorolják. Közelében a Királyok Völgye fekszik. Karnak a luxori templomtól három és fél kilométerre található, az itt látható Amon-templom volt a legnagyobb. A lenyűgöző luxori és karnaki templomegyüttessel szemben, a Nílus túloldalán, hatalmas nagy területen fekszik a „halottak városa” és a Királyok völgye. Asszuán a nílusi hajózás legdélibb állomása, a világ legnagyobb gátja mögött a Nasszer-tó, amely délen Szudánban folytatódik.

S ez itt már a núbiaiak földje. A Núbiai-sivatag forró, száraz klímája pedig már Fekete-Afrika levegőjét árasztja. Középkorú felukkás – kis vitorláson a Níluson utast szállító núbiai vagy egyiptomi – reggeli imáját mormolja: „Allah átlát a türelmeseken, az igazakon, az álhatatosokon, az alamizsnálkodókon, s azokon, akik hajnalhasadáskor az ő bocsánatáért könyörögnek.” (3:17)

Asszuán és Luxor Nílus parti sétányain szinte mindig nyüzsgő az élet, a kikötött sétahajók utasai, turisták, helybéliek és feluccások korzóznak a fák lombjai alatt. Mint más iszlám országban, itt is gyakran megfigyelhető, hogy fiúk, fiatal férfiak kézenfogva sétálgatnak. Ha nem ismernénk szokásaikat, azt hihetnénk, hogy természetellenes kapcsolatokat látunk. A Korán útmutatása egyértelmű a homoszexualitással kapcsolatban: „És ha közületek férfiak közül követnek el ketten paráznaságot, akkor büntessétek meg őket! Ám ha megbánást tanúsítanak, és megjavulnak, akkor hagyjátok őket bántatlanul! Allah a kiengesztelődő, a könyörületes.” (4:16)

Núbiai fiatalember díszes feluccájára hívja fel a sétálók figyelmét. A nílusi vitorlázást nagyon olcsón megszámolná, minden pénzt megfogna most: mielőbb nősülni szeretne, elfojthatatlan benne már a vágy, mondja. „Az asszonyaitok szántóföld nektek. Menjetek szántóföldetekre, ahogyan csak akartok! Küldjetek előre jócselekedeteket lelketek számára és féljétek Allahot! Tudnotok kell, hogy egyszer majd találkoztok vele. Te pedig, Ó Mohamed hozz jó hírt a hívők számára!” – idéződik fel itt a Korán (2:223)

Az asszuáni bazárban kereskedő fohászkodik Allahhoz. Aznap még nem adott el semmit, vevőt remél: „Allah nem terhel meg senkit sem súlyosabb teherrel, mint aminek elviselésére képes. Mindenkinek az lesz a számláján, amit magának szerzett. Urunk! Ne tégy ránk olyan súlyos terhet, mint amelyet azokra tettél, akik mielőttünk éltek! Urunk! Ne terhelj meg minket olyasvalamivel, amire elégtelen a mi erőnk! Légy velünk elnéző, bocsáss meg és irgalmazz nekünk! Te vagy a mi gyámolítónk. Segíts minket a hitetlenek népe ellen!” (2:286)

Megvárjuk imája befejezését, s örömére koránolvasó állványt vásárolunk nála feleségem kívánságára. Vendégszerető gesztusként olcsó pénztárcát ad emlékül ajándékba, amit egy nálam lévő gáztöltésű öngyújtóval tudok viszonozni. Üdítővel és hellyel is kínál bennünket. A pénztárcában, mutatja, Korán-idézetek vannak, arra kérem, olvassa el őket: „Ti hívők! Adakozzatok azokból a becses dolgokból, amiket szereztetek, és azokból, amelyeket kisarjasztottunk nektek a földből! És ne keressétek ki mindabból a rosszat, hogy azt adjátok alamizsna gyanánt, amit saját magatoknak sem vennétek el, csak úgy, ha behunyjátok a szemeteket. Tudnotok kell, hogy Allah nem szorul másra és felmagasztalt. / Az igazi jámborságot mindaddig nem éritek el, amíg nem adakoztok olyasvalamiből, amit szerettek. Bármit is adakoztok, Allahnak tudomása van arról.” (2:267, 3:92)

A déli órákban árnyékban is negyvenöt fok van, sok-sok liter hideg ásványvíz sem hűti le igazán az embert, s ha a távoli Afrika belsejéből a Nílus életet adó vize nem csordogálna évezredek óta – gondolom egy pálmafa alatt üldögélve –, itt a sivatagi homok borítana be minden élőt és élettelent.

A művészien illusztrált Korántartót nézegetjük, a fatáblákra festett sorokat böngésszük: „Aki jóravalóan cselekszik, az a maga hasznára teszi, és aki rosszat tesz, az a maga kárára cselekszik. A te Urad nem igazságtalan a szolgáival szemben” – olvashatóak jól a sorok. (41-46)

A Nílus felől enyhe szellő érkezik, simogatja arcunkat.

III.
AZ EUFRÁTESZ MENTÉN

*

Ti emberek! Féljétek Uratokat, aki egyetlen személyből teremtett benneteket, akiből megteremtette a párját s kettőjükből számos férfit és nőt sokasított. Féljétek Allahot, akinek nevében szoktátok egymást megkérni valamire, és féljétek a vérrokonságot! Allah a ti őrzőtök. (4:1)

*

Ha egy filmproducer hozzám fordulna azzal az elképzeléssel, hogy jó szerep kellene Charles Bronson, Stallone, Schwarzenegger, Michael York, Telly Savalas és még mások számára, s nagyon sok pénzből temérdek sok pénzt szeretne csinálni, és Oscar-díjakat is biztosan kiérdemelni: felhívnám a figyelmét Szíriára, az Eufrátesz menti ősi civilizációkra, a tizenkétezer éves múltra, a mezopotámiai, babilóniai, föníciai, egyiptomi, hettita, görög, arameus, perzsa, mongol, ókori római, bizánci és arab hódítások meglévő emlékeire, az ugariti, mari, dura europoszi és palmyrai letűnt városállamok maradványaira, de nem utoljára forgatókönyvet ajánlanék számára, melynek helyszíne Crac des Chevalier lenne, a világ legnagyobb és a mai napig eredeti állapotában magasodó keresztes lovagok vára.

Hagytak-e más emléket a keresztes hadjáratok?

II. Orbán pápa 1095-ben a keresztény uralkodókat és népeket hívja, hogy hódítsákvissza Palesztinát, a kereszténység bölcsőjét a szeldzsuk töröktől. A Szentföldre ezután évszázadokon keresztül egész Európából jártak a keresztesek, de még itt, útközben, kipróbálták fegyvereiket, ahol csak tudták: s öldösték a zsidókat. Olasz kereskedővárosok vállalták az áthajózásukat, ellátásukat és a kereskedőtelepek létesítését.

Genova, Velence! Ha gazdagságotok tikait egyszer elmondanátok!

A keresztesek elfoglalták Jeruzsálemet, megalapították a jeruzsálemi királyságot, meghódították Palesztínát és Szíriát.

Mégis minden elveszett. A negyedik hadjárat már el sem jutott a Szentföldre. Mohóságuk azért űzte őket: Jeruzsálem helyett Konstantinápolyt vették be.

Keresztények keresztények ellen. S már nem lehetett megállni.

Gyermekeket vonultattak fel Jeruzsálem ellen, akik ezerszámra pusztultak el már útközben, a többit idegen földön fogdosták össze és rabszolgának adták el.

Hérodotosz úgy vélte: „Nincs nép, amelynél az adott szónak nagyobb becsülete lenne, mint az arabnál”” Európai utódainak magatartására jellemző, hogy az egyház hosszú ideig eretnekségként kezelte az iszlámot, Mohamedben árulót látott, aki meghamisította Krisztus üzenetét. Voltaire és Montesquieu az arabokat tolvaj, haramia, rabló népnek mondták. Luther véleménye: „a muszlimok kövér és mocskos disznók, akik azt sem tudják miért élnek, sem azt, miben hisznek”. Petrarca, Renan, Balsac, Maupassant és számosan szítják még a gyűlöletet. Kant másképpen vélekedett: „az arab a keleti emberek legnemesebbje… vendégszerető, nemes lelkű és őszinte”.

Csak a második vatikáni zsinat ismerte el hivatalosan, mondta ki: az iszlám teljes értékű önálló vallás: az igaz istent imádja, az igaz utat követi erkölcse és törvényei által. S Allah nem más, mint az „istent jelentő arab szó, amint az iszlám is az, és azt jelenti: „isten akaratának való teljes alávetettség”.

Szinte évezrednyi időt ugrottunk előre: térjünk most vissza a keresztes lovagok várához. Homsz város emírje emelt várat itt eredetileg, majd a keresztesek foglalták el ezt a kurd erődöt, s elképzelhetjük azokat a vad középkori jeleneteket, melyek eredményeképpen a kereszteseké lett az erőd. A magaslat hadászati jelentőségét felismerve új citadellát építettek a lovagok, s a vár a legjelentősebb, legerősebb, négyezer embert befogadó, vízárokkal körülvett városerődítmény lett, melyet a mai látogató gyalogosan legalább háromórás bolyongással tud bejárni.

S megelevenednek a középkori figurák, a harcias lovagok, dacolva az idővel épen maradtak: a kőhajító szerkezetek, a várbörtön kazamatái, a templomok, az ebédlők, a lóistállók, a bástyák, a lőrések, a víztárolók, a közlekedőfolyosók, a belső várudvarok, még az illemhelyek is.

Itt éltek képzeletbeli hőseink, a hódító keresztes lovagok százhatvankét éven át, s portyáztak messzi területekre a sivatagban, mely semmit sem változott azóta.

Letűnt kultúrák tárgyi maradványait tartósítja a homok, az ugariti első ábécét, a rómaiak építette Palmyra oázisváros antik falait, temetőit, oszlopsorait. A színház teljes épségében tündököl az ötvenfokos forróságban.

Monumentális csaták színtere ez a beduinok, arab törzsek és a lovagok számára.

Palmyra évezredek óta a sivatagi kereskedőútvonalak fontos oázisa, a mai jordániai Petra oázisvárosa említhető mellette. Palmyrában évente megrendezik a sivatagi fesztivált, melyre felvonulnak a beduinok gazdagon vértezett tevéikkel, lefedett arcú asszonyaik felbecsülhetetlen értékű ékszerekkel.

Deir ez—Zor város aranyműveseinek utcájában száz métereken keresztül ékszerüzletek sokaságában annyi aranyat láttam, hogy meg is jegyeztem:

– A beduinok innen fél kézzel kifizetnék államadósságukat!

A kirakatokban ezrével függenek a súlyos, széles arany karperecek, hatszáz dolláros árukból következtethetünk az ékszerek súlyára.

S ahol ennyi az ékszer, ott keresletnek is lennie kell!

A nap bármely szakában használható „asszalám alejkum” üdvözlést mély tisztelettel viszonozzák. Írja is a Korán: „Ha illendő köszöntéssel köszöntenek benneteket, akkor még szebben köszönjetek vissza, vagy úgy viszonozzátok, ahogyan titeket üdvözöltek! Allah minden dolgot számonkér.” (4:86)

A beduinok esküvőjükre kilószámra vásárolnak aranyat jövendőbelijüknek. Akadnak, akik adósságba kényszerülnek, akik kölcsönt vesznek fel. Ám ezeket az ügyleteket, az uzsorát a Korán sorai szabályozzák: „Akik uzsorát habzsolnak, úgy támadnak fel majdan, mint az, akit a Sátán földresújtott az érintésével. Ez lesz a büntetésük azért, mert azt mondják: „Az adásvétel ugyanolyan, mint az uzsora.” Allah azonban megengedte az adásvételt, ám megtiltotta az uzsorát. Aki intést kap Urától és véget vet annak, ami megtiltatott neki, annak maradjon meg az, ami a tiltás előtt történt. A végső döntés felőle Allah kezében van. Akik azonban a tilalom után visszatérnek az uzsora habzsolásához, azoknak a tűz lesz osztályrészük és benne égnek örökké. / Ti hívők! Ha meghatározott időre adóssági ügyletet bonyolítotok le egymás között, akkor foglaljátok azt írásba! Készítsen írást arról egy írnok a jelenlétetekben úgy, ahogy a méltányosság megköveteli! Nem vonakodhat egy írnok sem, hogy írást készítsen, úgy, ahogyan azt Allah megtanította neki! Írnia kell! Az diktáljon, akit az adósság terhel, és féle Allahot, az Ő Urát, s ne próbáljon lefaragni semmit sem az összegből! Ha az adós elmebeteg, vagy gyámoltalan, vagy nem képes diktálni, akkor ügyeinek gyámoliítója diktáljon úgy, ahogyan a méltányosság megköveteli. Felnőtt férfiatok közül két tanút kérjetek föl tanúságtételre! Ha nem lenne két férfi, akkor legyen egy férni és két nő, olyanok, akikat alkalmasnak találtok tanúnak – hogyha a két női tanú közül az egyik hibázik, akkor a másik emlékeztesse őt a valóságos helyzetre! A tanúk pedig nem vonakodhatnak, ha tanúságtételre szólítják fel őket! Ne tartsátok méltóságon alulinak azt, hogy írásba foglaljátok az adósság összegét, lett légyen az kevés, avagy sok, egészen a határidőig bezáróan! Így méltányosabban jártok el Allah szemében, megfelelőbben végzitek a tanúságtételt és a leginkább biztosítjátok azt, hogy ne támadjanak kétségeitek. Ha azonban olyan portékáról van szó, amely éppen ott van, és egymás közt forgatjátok, akkor nem követtek el vétséget, ha nem foglaljátok azt írásba. Ám ha adásvételt bonyolítotok egymás között, akkor hívjatok tanúkat! Nem szabad zaklatni sem az írnokot, sem a tanút. Ha így tesztek, akkor kihágást követtek el. Féljétek Allahot! Allah tanít benneteket, s ő minden dolog tudója.” (2:275, 282)

A beduin nők, már amennyit arcukból véletlenül látni, vonzó külsejű, semita karakterű szépségek. A damaszkuszi Omajjad-mecsetben, ahol Keresztelő Szent János sírját is őrzik, az európaiaknak is csadort kell viselniük: s őket így szebbnek láttam. Mialatt feleségem is csadort ölt magára, sétálgatok a mecset belső kerengőjében, s elhaladok az istentisztelet előtti tisztálkodást végző hívek előtt. A leírtak szerint: „Ti hívők! Ne közelítsetek az istentisztelethez ittasan, hanem várjatok, amíg tudjátok, hogy mit mondtok! És ne közelítsetek a magömléstől tisztátalanul sem, amíg nem mosakodtatok meg – kivéve, ha csak éppen áthaladtok az úton! Ha betegek vagytok, vagy utaztok, vagy valamelyikötök az illemhelyről jön, vagy asszonyokat illettetek és nem leltek vizet, akkor folyamodjatok tiszta homokhoz és dörzsöljétek meg azzal az arcotokat és a kezeteket: Allah elnéző és megbocsátó.” (4:43)

Lovagjaink is bizonyára belebonyolódtak afféle kalandokba, melyekben csadort viselő hölgyek szerelméért mindenre képesek voltak. A lovagok harciassága csak fokozódott, amikor írástudó papjaik azt hirdették, hogy a muzulmánok szerint Jézust nem is feszítettték keresztre, s Jézus maga Allah küldötte volt: „Az Írás birtokosai birtokosai azt kívánják tőled, hogy küldetésed bizonyságául küldess le nekik egy írást az égből. Mózestől hajdan ennél nagyobbat kívántak, amikor azt mondták neki: Mutasd meg nekünk Allahot szemmel láthatóan!” És istentelenségükért mennykő súlytotta őket. Aztán elővették az aranyborjút – miután nyilvánvaló bizonyítékokat kaptak. Ám mi elnéztük ezt és nyilvánvaló hatalmat adtunk Mózesnek. / És fölemeltük föléjük a Sínai hegyet a velük kötött egyezség zálogául és azt mondtuk nékik: „Lépjetek be a kapun, boruljatok földre!” És azt mondtuk nekik: „Ne hágjátok át asabbatra vonatkozó parancsomat!” És erős egyezséget kötöttünk velük. / És mivel megszegték az egyezségüket, nem hittek Allah jeleiben, jogtalanul megölték a prófétákat, és azt mondták: „A szívünk körülmetéletlen” – de nem, Allah lepecsételte azt nekik a hitetlenségükért, és ezért hisznek oly kevéssé -/ és mivel hitetlenek és Máriát szörnyü gyalázkodással illették, / és mivel azt mondták. „Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét” – holott valójában nem ölték meg őt és nem feszítették keresztre, hanem valaki más tétetett nekik Jézushoz hasonlóvá és azt ölték meg. Akik Jézust illetően összekülönböztek, azok kétségben vannak felőle. Nincs tudomásunk róla, csupán vélekedésüket követik. Bizonyosan nem ölték meg őt, / ellenkezőleg, Allah magához emelte őt. Allah hatalmas és bölcs. (4:153-158)

A lovagok a sivatag déli részére is elkalandoztak, az Eufrátesz menti hatezer éves Mari királyság területére, talán ők is találtak a homokban pihenő, ember nagyságú mari szobrokat, a város zsinagógájából, szentélyeiből emlékeket.

Valójában e században találták meg e város maradványait, beduinok halottjukat temették, s egyszer csak a világ ámulatát kiváltó mari király szoborportréját lelték meg. Körüljártuk a romokat a sivatagi hőségben, kivánszorogtunk az országútig, ahol integetésünkre egy mikrobusz állt meg, s vett fel bennünket. Az utasok hellyel és jegelt vízzel kínáltak bennünket, s csak ezután fogtam fel: mi is történhetett volna velünk néhány órán belül a tűző napon, ha segítség nem érkezik.

A helyzetre vonatkoztatható Korán-sorokat csak ezt követően értettem meg: „És ha egy pogány védelmet kér tőled, akkor nyújts neki védelmet, hogy meghallgassa Allah szavát! Azután juttasd el őt biztonságos helyre! Azért tedd ezt, mivel olyan nép ez, amelynek nincs tudása!” (9:6)

A damaszkuszi régészeti múzeum egyedülálló gyűjteménye, de a néprajzié is tökéletesen be tudja mutatni e régmúlt korok kellékeit, jelmezeit, maszkjait.

Vállalkozó kedvű beduinok az éj leple alatt igen tehetséges régészek, hihetetlen értékű sok ezer éves kincseket képesek kiásni, és még ügyesebben gyűjtőknek bagóért továbbadni. Palmyra ókori római romvárost körülvevő oázisban vizesárkokban csordogál a víz, s eljut mindenki kertjébe. A datolyapálmák árnyékában szőnyegen heverészünk, teát kortyolgatunk, kísérőnk a földből előkerült régi pénzeket, római leleteket kínál megvételre. Az imaidő elérkeztével kísérőnk Mekka irányába teríti le imaszőnyegét és imádkozni kezd. A datolyafüzérektől roskadó pálmák jókora levelei most mintha egy mecset boltíves mennyezetévé változtak volna: „Allah az, aki széthasítja a magszemet és a datolya magvát, hogy csírázhassanak. Ő hozza a világra az élőt a halottból, s halottat az élőből. Íme, ez Allah! Hogyan fordultok el tőle? / Ő hasítja szét az eget hajnalhasadásra. Ő jelölte ki az éjszakát pihenésre, s a Napot és a Holdat az időszámításra. Ez mind az Ő elrendelése: a hatalmasé, a mindentudóé. / Ő az, aki elhelyezte néktek a csillagokat, hogy megtaláljátok általuk a helyes irányt a szárazföld és a tenger sötétjében. Világosan megmagyaráztuk a jeleket azoknak az embereknek, akiknek tudásuk van. / Ő az, aki vizet küld le az égből. És mi minden dolog bimbózását indítjuk el azzal. Abból aztán zöld hajtásokat sarjasztunk. És a pálmafák hímporából mélyen lecsüngű datolyafürtök teremnek. És a vízzel szőllőskerteket sorjáztattunk és olajfákat és gránátalmafákat, amelyek gyümölcsei hasonlítanak és különböznek egymástól. Ám nézd meg – amikor gyümölcsöt hoznak – a gyümölcsüket és az érésüket! Bizony jelek vannak ezekben azok számára, akik hisznek.” (6:95-97, 99)

A rekkenő hőséggel dacoló datolyapálmák és érésnek indult gyümölcseinek látványa valóban valami istentől valót árasztanak ebben a végtelen homoktengerben.

Lovagjaink, ha nem is vértezetben, talán teaárusnak álcázva magukat: kimozdultak erődítményükből. Dézsmálták a termő datolyapálmákat, lovagoltak a homokdünéken, megfigyelték a hamai vízemelő kerekek működését, szemlélődtek a szűk, ősi, városi utcácskákon, megtámadták a karavánokat vagy azok őket… egyszóval nem is lehetett ez olyan unalmas.

Mindaddig, amíg 1271-ben egy mameluk szultán – Omar Sharif kíváló alakítása lehetne – seregei élén kapuról kapura, toronyról toronyra harcolva el nem foglalta a várat.

S a tenger felől, Tartusz kikötőjéből sem érkezett már erősítés.

A naplemente is mutatta, hogy egy korszak ezen az ősi földön ismét leáldozott.

A karavánok azóta is békésen haladnak, kivéve amikor nem.

IV.
BERBEREK A SZAHARÁBAN

*

Ti emberek! A Korán által immár világos bizonyíték jött el hozzátok Uratoktól. És mi nyilvánvaló fényességet küldtünk le nektek. (4:174)

*

A legnyugatibb Kelet országa: Maghreb el Aksza. Ez volt a régmúlt időkben Marokkó neve, jelentése. Afrika legnyugatibb részén: oázisok, a Szahara, a sivatagban évezredes kultúrák maradványai, az Atlasz hófödte sziklás hegyvonulatai, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger gyönyörű partvidékei tárulnak elénk.

Ha sorra járjuk a mohamedán világ hagyományait őrző településeit, szinte az Ezeregyéjszaka meséi kelnek életre előttünk. Tanger, Casablanca, Rabat, Marrakech keleti romantikája. Marrakech kapui és bástyái mögötti romok mesebeli paloták nyomairól tanúskodnak, a nagy mecsete pedig tökéletes arányaival, gazdag díszítésével az iszlám építőművészet gyöngyszeme. Északkeleten Fez városa az iszlám hagyományok hű őre, ősi egyeteme ma is a mohamedán világ szellemi központja. Parányi könyvecskéből, melyet itt vettem az egyetem környékén, olvasom a Korán-sorokat: „Azokat, akik hitetlenek, súlyos büntetéssel büntetem meg az evilágon és a túlvilágon. És nem lesz majd, aki segítene nekik. /Akik azonban hisznek és jótetteket cselekszenek, azoknak Allah a nékik járó teljes fizetségüket adja meg. Allah nem szereti az istenteleneket. / Ezt hirdetjük neked ó próféta, a versekből (jelekből) és a bölcs intésből.” (3:56.58)

Marokkó útjait, településeit erődítmények, kasbák öltöztetik jellegzetes mezbe: Marrakecht tizenöt, Meknést huszonöt kilométeres fal övezi. A falakon kapuk vezetnek a belső, védett részekbe. A diadalívekre emlékeztető kapukat domborművek és színes zománcberakások díszítik. Minden régebbi település központja az Óváros, a Medina, s ezzel az ősi elnevezéssel illetik ma a legtöbb város régi városnegyedét. Egy másik megőrzött és visszatérő elnevezés a Mellah: a régi városok zsidónegyede.

A városok elképzelhetetlenek a bezárnegyedek, a szukok nélkül. Szőnyegek, agyagedények, festett és megmunkált bőrtárgyak, réz- és vastálak, kancsók sokasága s minden más: arany, ezüst s mi szemnek szájnak tetszetős, megtalálható a szukokban.

S eleven élet, nyüzsgő emberáradat mindenütt!

Olvasható is a Koránban: „A hívők közül azok, akik tétlenül otthon maradnak – kivéve azokat, akiknek valami testi károsodásuk van – nem egyenlőek azokkal, akik Allah útján hadakoznak javaikkal és személyükkel hadakozókat egy fokkal magasabbra emelte az otthon ülőknél. Allah minden hívőnek megígérte a legjobbat. Ám az Allah útján hadakozókat nagy fizetséggel tüntette ki az otthonmaradókkal szemben: / rendfokozatokkal, amelyeket majdan a Paradicsomban tőle kapnak, és megbocsátással és irgalommal. Allah megbocsátó és kegyes.” (4:95-96)

Marokkó területén talált leletek tanúsága szerint már a kőkorszakszakban élt ember Afrika e részén.

A szilarajzokat ránk hagyó, különböző mediterrán típusok keverékének tekinthető emberek voltak a mai berberek elődei.

A régészek a legújabb feltárások szerint az i.e. VII. század körüli időre teszik a föníciai, majd az azt követő görög és karthágói gyarmatalapításokat. A karthágói birodalom összeomlásával kezdődik a mai marokkói állam történelme. A Mauretániai királyság berber törzsek laza szövetsége volt, s Caligula császársága idején római uralom alá került. Az ország belsejében élő berber törzsek azonban mindvégig megőrizték függetlenségüket és önállóságukat.

640-ben kezdődött meg az arabok és az iszlám terjeszkedése. A virágzó Fez városába érkezett Ali kalifa és Fatima – Mohamed próféta lánya – és gyermeke, Moulay Idrisz, akit vezérré választottak, és megkezdte munkálkodását a királyság létrehozásán. Ő volt az első uralkodó, akit az egységes Marokkó létrehozásának gondolata foglalkoztatott. Utóda Harun al Rasid kalifa volt, akinek idejében születtek, és a hagyomány szerint részben róla szólnak, vele kapcsolatosak az Ezeregyéjszaka meséi.

A VIII. századtól kezdve Spanyolországban új elnevezést kezdtek használni az arabokra. A római időkben latinul Mauretania lakóit maurinak, azaz mauretániabelieknek nevezték. A szóból alakult ki a „mór” elnevezés, amely származási területre utal.

A Fatimidák – Ali és Fatima leszármazottai – a IX. század végén uralmuk alá hajtották az Atlanti-óceántól Egyiptomig terjedő területeket, és kairói székhellyel kalifátust alapítottak. Uralmuk alatt Marokkó a nagy birodalom egyik részévé vált.

Marokkóban mind a mai napig a legmagasabb rangot nem a vagyon biztosítja, hanem az: ha a család vissza tudja vezetni származását Fatimáig.

Juszuf ben Tachfin 1085-ben Spanyolországba is átkelt az iszlám erősítésére. A keresztény hadakat messze Északra űzte. A jelentős városok közül csak Valenciából nem tudta kiszorítani őket: ezt Cid, a spanyolok legendás hőse védelmezte. Corneille színdarabban dolgozta fel az eseményeket.

Számos uralkodóház követte egymást a marokkói területeken. Két jelentős szultán nevét kell említenünk. Ők: Moulay er-Rachid (1666-1672) és testvére, Moulay Ismail (1672-1727). Az utóbbi ötvenöt éves uralkodása alatt kemény kézzel gyakorolta hatalmát. Tizenötezer fős, az ország területén kívül toborzott „fekete gárdája” az akkori világban mindenütt ismert volt. Magával egyenrangú uralkodónak csak a Napkirályt, XIV. Lajost ismerte el. Moulay Ismail Meknest tette meg az ország fővárosává, ahol roppant jövedelméből monumentális épületeket hozott létre: a marokkói Versailles-t.

Francia és spanyol uralom után Marokkó 1958-ban teljesen helyreállította önállóságát. V. Mohamed a szultáni rangot felcserélte a királyi címmel, s azóta Marokkó királyság. II. Hasszán király 1961-ben, V. Mohamed halála után átvette az ország vezetését. 1997-ben új parlamenti rendszer keretében Marokkóban először választhatták meg közvetlenül a képviselőházat. II. Hasszán politikai reformja még nem teremtett valódi ellenzékiséget… Az óvatos nyitás dillemmája leginkább az iszlámistákat érinti.

Ugyancsak a választások évében a Marokkóba ékelt két spanyol város: Ceuta és Mellila feletti fél évezredes spanyol uralmat ünnepelték Madridban, miközben Rabat a területek visszaszerzését szeretné elérni. A két városban – ahová több komphajó is közlekedik Dél-Spanyolországból – ettől még zavartalan az élet: virágzik a turizmus, a csempészet és a kábítószer kereskedelem.

Hírek szerint amíg Spanyolország vissza nem szerzi a jelenleg – szintén történelmi hódítás következményeként – Nagy-Britanniához tartozó Gibraltárt, addig nem tárgyalnak Ceuta és Mellila ügyéről.

Marokkóban arabok, berberek, franciák és spanyolok élnek. Államvallás az iszlám. Ősi vallás Marokkóban a zsidó. Már a római időkben voltak zsidó bevándorlók. Ezek a berber törzsekhez csatlakoztak, és utódaik, a berber zsidók a mai napig is Marokkóban élnek. Egyikük Marrakechben a fojtogató hőségben jéghideg kólával vendégelt meg bennünket.

Köszönet érte!

A berberek építészetének jellegzetes alkotásai a kasbák, erődszerű építmények, melyek családközösségek, néha ötven vagy több család által létrehozott épületek, melyek földszintjén az istállók, az első emeleten az élelmiszert, fegyvereket, kincseket befogadó termek, felettük pedig a lakóhelyiségek helyezkedtek el.

Szűk sikátorokban félelem kerítheti hatalmába az embert, ami gyorsan múló, oktalan érzés, s a látogató rádöbben, hogy csupán az történt, hogy a jelenből a múltba érkezett: ősi falak és hagyományok közé, ahol senki nem tör életére. S szorongásai elmúltával a csodálat és a megnyugvás költözik a lelkébe. Írja a Korán: „Egy hívőnek sem szabad megölnie egy másik hívőt – kivéve ha tévedésből teszi. Aki egy hívőt tévedésből megöl, annak föl kell szabadítani egy hívő rabszolgát és vérdíjat kell fizetnie az áldozat családjának – kivéve, ha az utóbbi elegendőnek mutatkozik. Ha az áldozat egy – veletek – ellenséges néphez tartozik, de hívő, akkor föl kell szabadítani egy hívő rabszolgát, de vérdíjat nem kell fizetni! Ha pedig olyan néphez tartozik, amellyel szerződés fűz össze benneteket, akkor vérdíjat kell fizetni az áldozat családjának és föl kell szabadítani egy hívő rabszolgát! Akinek erre nincs lehetősége, annak két egymásra következő hónapban böjtölnie kell – Allahtól elrendelt bűnbánatként. Allah mindennek tudója és bölcs. /Aki szándékosan öl meg egy hívőt, annak a gyehenna lesz a jutalma, s abban fog égni örökké. Allah haragszik rá, megátkozza őt és szörnyű büntetést készít elő neki.” (4:92-93)

A kasbát erős fal veszi körül.

A mór építészek mecseteket, palotákat, karavánszerájokat, nagy bazárokat és iskolákat emeltek. Boltívek hallatlan változatossága, hegyes vagy hagymakupolás tornyok, növényi, geometriai, íráselemes díszítés mindenütt. Fajansz-, majolikatárgyak, cédrus- és argánfafaragások kísérik városnéző sétáinkat.

Az utcákon kézművesek árulják portékájukat, másutt kuszkuszt kínálnak. Ezt a legelterjedtebb ételt, a vajpuhára párolt birkahúst csípős, zöldséges mártással és köleskásával tálalják.

A bazárok szűk utcáin mindenütt találunk mészárszéket is. „Egyetek abból, aminek levágásakor elhangzik Allah neve, ha hisztek az ő jeleiben! / Miért nem esztek abból, aminek a levágásakor elhangzik Allah neve, holott Ő elmagyarázta nektek, hogy mit tiltott meg – kivéve, ha kényszerűségből folyamodtok ahhoz? Bizony, sokan visznek tévelygésbe másokat tudatlanságból az ő vágyaikkal. A te Urad a legjobb tudója azoknak, akik áthágják az ő parancsait.” (6:118-119)

S majd` mindenütt a mentatea illata! A berber változat pácolatlan vadmentából készült erős főzet.

Az afrikai forróságban egy pálmafa árnyékában talán nincs is üdítőbb a mentateánál.

Illata most már Tanger, Casablanca és Marrakech utcáit, Marokkó forró, afrikai romantikáját fogja mindig felidézni bennem.

Tags: iszlám, Korán, sémi népek - arabok