Szaporodjatok és sokasodjatok

Szerelmek V.

Ti, Férfiak és Asszonyok: az idők kezdetétől keresitek egymást,

S ez minden jel szerint így is

Marad az idők végezetéig.

Ha szerettek: az elég!

Ember többet nem kívánhat.

9. A kínai császár szolgálatában

(i.e. 212-210)

Minden lány között, minden asszony között te voltál a legszebb! Csak téged szeretett szívem, a napfény sem éltetett annyira, mint te. Vágytunk már, hogy örömre leljünk, puha fűszőnyegen feküdtünk, s szomjunk csillapodott.

Tested, minden érzékiségével, átadtad nekem. A Nagy Fal őrtornyának árnyékában ölelkeztünk, s utána mintha szálltunk, röpültünk volna. Mögöttünk a könnyek fala, a világ leghosszabb temetője már nyolc éve épült, a kegyetlen munkában emberek ezrei pusztultak el, holttestüket a falakba építették be. A fenséges császár legsikeresebb tábornokát, Ming Tient bízta meg a feladatok irányításával. Közel háromszázezer ember építi arca verítékével, gyakran életét áldozva. Katonák, parasztok, politikai elítéltek, közbűntényesek. Ekkora mennyiségű építőanyag s embertömeg mozgatása hihetetlen szervezőmunkát igényel. Feleségemmel a konyhán dolgozunk, rizshegyeket főzünk naponta, elképzelni nem tudom: hol terem ennyi rizs. A császár talán a világ összes ültetvényéről ide szállíttatja a gabonát?

Már majdnem kész a hatezer-kétszáz kilométer hosszú fal, mely sziklákon, mocsarakon, sivatagon keresztül húzódik, s használható közlekedési útvonal is. Az építők megfeszített munkával kőalapzatra nagy mennyiségű földet hordanak, s két oldalról kilencméretes téglafallal támasztják meg. Az őrtornyok még magasabbak, ezekről éjjel-nappal, fény- és hangjelzésekkel rendszeres hírszolgálatot teljesítenek. Megszökni szinte lehetetlen. Persze előfordult már, hogy valakinek sikerült. Menedéket találtak valahol a Góbi-sivatagban. Segítse őket jószerencséjük!

Bámulatos a május hatalma! Elűzte újra a telet, s szívünket újból elragadta a szerelem. Lelkem lelkedhez, testem testedhez úgy egyesült, mint kövek a nagy falon. Akármilyen is volt az életünk: úgy szerettem rajtad mindent. Elkészült a fal, de elterjedt a hír, hogy a hatalmasságos Csin Si Huang-ti a nagy kínai császár meghalt. Átvezényeltek bennünket síremlékének építéséhez. Sírját egy negyvenhárom méter magas domb gyomrába építették ki, a cseréphadsereg szomszédságában. Gyorsan terjedt el a hír, hogy udvaroncokat, ágyasokat, és még sokakat élve temetnek a császár mellé.

- Élve is szerelemben éltünk – mondatd erre – hát eltemetve is úgy fogunk! – tetted még hozzá. A sír építőit mind kivégezték. Érthetetlen volt számomra, hiszen tökéletes munkát végeztek. A cseréphadsereget Csin Si Huang-ti sírja közelében hadrendbe állítva helyezték el, biztosan tudom, három szemnél több rizsért mindent elmeséltek nekem. A földalatti építményrendszerben a sok ezer cserépkatona: gyalogosok, lándzsások, íjászok, lovasok, harci szekerek feladata a magasságos császár nyugalmának őrzése volt a halottak birodalmában. A színes mázzal bevont agyagfigurák igazi fegyverzetben sorakoztak, s ahogy nekem mesélték: a látványtól minden támadó elmenekült volna. Még jó ideig biztosított nekünk munkát a császár cseréphadserege építőinek élelmezése; megpihenve a munka után csak azt kérdeztem:

- Szerelmed miért is oly édes nekem?

10. Maori önmegtartóztatás

(i.e. VIII. sz. – Új-Zéland)ű

Megmutattuk egymásnak gyönyörűségünk minden forrását! A szerelem játékát éreztem szívemben, kedvesem.

Védőfalakkal és árkokkal megerősített faluközösségben éltünk, s szalmatetős házban, a törzsfőnök szomszédságában. Nagy megtiszteltetést jelentett ez, hiszen a törzsfőt a szentségnek hatalmas és félelmetes udvara övezte. Ha a törzsfő árnyéka rávetődött – és most csak egy példát említek – valamely éléskamrára, az épületet le kellett bontani, és egész tartalmát meg kellett semmisíteni. Két napja bezárkózva élünk e kis házban, mert neked a törzsfőnök haját levágó személynek egy ideig semmihez sem volt szabad érned, s úgy táplállak; mint egy csecsemőt, burgonyával, moa madár húsával, hallal Szívünkben heves vágy dobolt, mert a testi érintés is tilos volt, s mi már alig vártuk, hogy újra egymás karjaiba feküdjünk: Szóltak a dobok a szertartásházba is. Harcosaink szerették az ékesszólást és a bosszú örömét. Már a Csendes-óceániai szigetekről érkezett őseink is bátor harcosok voltak, legfőbb értékeik közé tartozott a bátorság, a hűség, a becsület. A férfiak fájdalmas, és vesződséggel járó munkával tetoválták magukat. Kedvesem arcába, melyet most nem simogathatok, csókolhatok: kacskaringós mintákat vájtak, sebeit festékkel dörzsölték be. Öt törzsünk szakadatlan viszálykodásban élt, e férfiak fából és kőből készült karddal, buzogányokkal vívták meg csatáikat. A szertartásházban egyre hangosabban szóltak a dobok. Harcosaink győztes csatából érkeztek, a foglyul ejtett férfiak, nők és gyerekek jó részét már megölték; és a szertartás, melyre most készülnek, arra irányul, hogy meg is egyék őket, így az áldozatok életenergiája és szellemi ereje beléjük költözik. Asszonyaink nagy tüzeken köveket forrósítanak, s azok között sütik a fűszernövényekkel megszórt testrészeket. Harcosaink körültáncolják a tüzeket, esznek a húsból, s ekképpen viszik át magukba az erőt. Most azért is az ujjongás; mert az ellenséges törzs egyik legerősebb harcosát ölték meg: belőle enni különös hatású.

És holnap már vége az elkülönítésnek, kedvesem, melléd fekszem, vágyad és vágyam újra célba ér.